PL: Tudtuk, hogy szenvednünk kell, s ezt meg is tettük – Mikel Arteta

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.09. 10:23
null
Artetának volt oka az örömre (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Arsenal 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) vasárnapi csúcsrangadóján. Nézzük, hogyan értékeltek a mérkőzés főszereplői.

„Nagyon büszke vagyok. Ez volt a megfelelő pillanat a megfelelő emberekkel és a megfelelő játékosokkal. Tudtuk, hogy szenvednünk kell és ezt meg is tettük. Egy ilyen győzelemhez szükség van a kiváló csapatmunkára és a közönség támogatására is. Úgy érzem, hogy nagy győzelmet arattunk” – idézi az Arsenalt irányító Mikel Artetát a Sky Sports.

„Jól kezdtük a második félidőt, jelen voltunk a pályán és agresszívan futballoztunk. A cserék is segítettek, a minőségünk pedig kiütközött a gólnál. A City sok problémát okozott nekünk, de mi is borsot törtünk a manchesteriek orra alá. Fontos, hogy a megfelelő pillanatban a megfelelő időzítéssel tegyük a megfelelő mozdulatokat. Összességében nagyra tartom a srácok bátorságát” – fogalmazott a spanyol szakember.

„Jól kezdtük a mérkőzést, kidolgoztunk két-három nagyobb helyzetet is – értékelt a Manchester City mestere, Pep Guardiola.A második félidőt már ők kezdték jobban, s elkapták a meccs ritmusát. Nagyon kiélezett csata volt, s végül egy megpattanó lövéssel találtak be. Ezzel nyertek, gratulálok nekik. (…) Tíz percig ők domináltak, de azt leszámítva végig kiegyenlített volt a találkozó – igaz nekünk is megvoltak a lehetőségeink. (…) Még egyszer gratulálok az Arsenalnak. Tudjuk, miben kell javulnunk és hogyan.”

ÍGY ÉRTÉKELTEK A JÁTÉKOSOK

Gabriel Jesus: „Nagy győzelmet arattunk. Mindenki tudja, milyen nehéz a City ellen játszani, de mi megmutattuk, hogy igenis le lehet őket győzni.”

Gabriel Martinelli: „Nem én vagyok a hős, mindenki kivette a részét ebből a sikerből. Én szereztem a gólt, de a csapat, a stáb és mindenki más is hatalmasat melózott. Nagyon boldog vagyok, akárcsak mindenki más a csapatban.”

Bernardo Silva: „Ez a meccs egy kudarc volt, de még mindig az idény elején járunk, messze van még az évad vége. Természetesen nem ezt az eredmény szerettük volna elérni, de egy ilyen kemény ellenféllel soha nem egyszerű az Emiratesben játszani.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ

ARSENAL–MANCHESTER CITY 1–0 (0–0)
London,
Emirates Stadion. Vezette: Oliver
ARSENAL: David Raya – B. White, Saliba, Gabriel, Zincsenko (Tomijaszu, 74.) – Ödegaard, Jorginho (Partey, 74.), Rice – Gabriel Jesus, Nketiah (Havertz, 74.), Trossard (Gabriel Martinelli, a szünetben). Menedzser: Mikel Arteta
MAN. CITY: Ederson – K. Walker, Rúben Dias, Aké, Gvardiol – R. Lewis (Stones, 68.), Kovacic (Matheus Nunes, 68.) – Bernardo Silva, J. Álvarez (Doku, 68.), Foden – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
Gólszerző: Gabriel Martinelli (86.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik