Liverpool: nem hosszabbítja meg szerződését a brazil támadó – sajtóhír

2023.03.03. 13:09
null
Sajtóhírek szerint Roberto Firmino döntött, nem hosszabbít Liverpoolban (Fotó: Getti Images)
A Sky Sports német kiadásának átigazolási ügyekben jártas újságírója, Florian Plettenberg úgy tudja, az angol Liverpool brazil támadója, Roberto Firmino nem hosszabbítja meg szerződését a csapattal, s nyáron távozik a „vörösöktől”.

 

A Liverpoolhoz a német TSG Hoffenheimtől 2015-ben érkező brazilnak 2023. június 30-ig érvényes szerződése van, ám Florian Plettenberg úgy tudja, a 31 éves támadó úgy döntött, nem hosszabbítja meg kontraktusát, s nyolc év után elhagyja a „vörösöket”, döntését pedig közölte Jürgen Kloppal, a csapat menedzserével és a vezetőséggel is.


Firmino minden sorozatot figyelembe véve 352 mérkőzésen lépett pályára a Liverpoolban, s ezalatt 107 gólig és 78 gólpasszig jutott, emellett Premier League-et, FA-kupát, angol Ligakupát, Bajnokok Ligáját, UEFA Szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyert a csapattal.

A támadót a mostani évadban sérülések is hátráltatták, ezért „csak” 25 mérkőzésen lépett pályára, s ezeken kilenc gólt, valamint négy gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
6 órája

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
19 órája

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
2026.10.11. 11:36

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55