PL: Ez nem emberi hiba, ez a munkád megértésének hiánya – Arteta

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.14. 19:32
null
Mikel Arteta nincs kibékülve az angol játékvezetéssel (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Premier League beismerte, hogy a videobíró (VAR) tévesen adta meg Ivan Toney gólját a hétvégi Arsenal–Brentford találkozón. Az „ágyúsok” menedzsere, Mikel Arteta szerint nem csupán emberi mulasztás áll a történtek hátterében.

 

A mérkőzés után kielemeztünk a felvételeket, és rendkívül csalódottak, illetve dühösek voltunk, mivel ez nem csak »emberi mulasztás« volt. Ez egészen pontosan az a helyzet, amikor valaki nem képes megérteni és értelmezni a saját munkáját. Ez elfogadhatatlan. Két pontot veszítettünk miatta, amelyet már nem fogunk visszakapni. Ezt a két pontot a hátralevő meccseken kell összeszednünk. Ezzel együtt nagyra értékeljük a bocsánatkérést” – mondta a Manchester City elleni, szerdán sorra kerülő rangadót megelőző sajtótájékoztatón a Sky Sportsnak Mikel Arteta.

 


 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46
Ezek is érdekelhetik