Liverpool: Andersen valami ilyesmit akart, és megkapta – Klopp Núnez kiállításáról

K. Zs.K. Zs.
2022.08.16. 08:10
null
Darwin Núnez a kiállítása után (Fotó: AFP)
A Crystal Palace bravúros pontszerzésén túl Darwin Núnez kiállítása a fő beszédtéma az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) hétfő esti liverpooli mérkőzése után. Mint beszámoltunk róla, az 1–1-re végződő meccs kínálta az első alkalmat az uruguayi támadó számára, hogy tétmeccset játsszon az Anfield közönsége előtt – erre megérdemelt piros lap vetett véget az estéjének.

 

„Tudja, hogy ilyen kihívások leselkednek rá, mást nem várhat a védőktől, és egyértelmű, hogy részéről nem ilyen reakciókra számítunk” – véleményezte a történteket a mérkőzés után Jürgen Klopp, a Liverpool FC menedzsere.

Az 57. percben Joachim Andersen, a Crystal Palace rutinos dán védője már nem először adott ízelítőt Darwin Núneznek a részéről elvárható bánásmódból, az uruguayi nem maradt adósa, és a párharc végén dühében lefejelte. AZ ESET IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETŐ!

Nem ez volt egyébként az első robbanásveszélyes szituáció kettejük között, íme egy a meccs korábbi szakaszából: VIDEÓ ITT!

Núnezt korábban csak egyszer állították ki karrierje során, még 2020 elején, amikor a spanyol Almería játékosa volt, és az sem gyakori, hogy egy új liverpooli igazolás az első anfieldi Premier League-meccsén piros lapot kapjon – csak Joe Cole-lal esett meg hasonló, még 2010-ben, az Arsenal ellen.

„Egy kis provokáció – és egy egyértelműen rossz reakció. Tiszta piros lap, nem tagadhatom. Tanulni fog belőle, erre sajnálatos módon lesz is néhány hete. A mi mostani helyzetünkben nem éppen szerencsés fejlemény, de hát így mennek a dolgok” – folytatta Klopp, aki a Liverpool hivatalos honlapjának kérdésére válaszolva elmondta: egyelőre ad egy kis időt Núneznek, hogy átgondolja a történteket, aztán beszél vele.

„Meccs közben nem láttam jól, mi történt. Andersen feküdt, Darwin elsétált, ennyit érzékeltem, aztán amikor a többieket kérdeztem, világossá vált számomra, hogy ez piros lap. Aztán meg is néztem, és tényleg ki kellett állítani. Rosszul reagált. Andersen valami ilyesmit akart, és fogalmazzunk úgy, megkapta. Darwin hibázott, ezt mindenképpen meg fogjuk beszélni, de nem most rögtön. Viszont termékenyen fogjuk eltölteni a következő heteket: az eltiltás ideje alatt kemény fizikai edzéseket fog végezni – nem büntetésből, hanem azért, hogy megerősítsük.”

Jürgen Klopp a hétfői mérkőzésen (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp a hétfői mérkőzésen (Fotó: AFP)

 

Ami a mérkőzést illeti, Núnez kiállításakor még a szokás szerint szervezetten és lelkesen futballozó Palace vezetett, azonban néhány perccel később egyenlítettek a „vörösök”, és kis szerencsével akár emberhátrányban is nyerhettek is volna.

„Nem mindennapos, hogy a tíz emberrel játszó csapat nyomást gyakoroljon a tizeneggyel harcoló ellenfélre, de nekünk sikerült, és ez örömmel tölt el – értékelt Klopp. – Mindenesetre egy ponttal többünk van, mint a meccs előtt volt. El tudom képzelni, milyen cikkek, szalagcímek és kommentárok jönnek, de az élet már csak ilyen. Innen kell folytatnunk.”

Mint ismert, Kloppnak nemcsak Núnez eltiltása, hanem több fontos játékos sérülése is gondot okoz a Manchester United ellen jövő hétfőn esedékes rangadó előtt.

„Elég különös hetünk van, az már igaz, mindennap kidől valaki. Az ember már-már felteszi magának a kérdést: mi a fene folyik itt, talán egy gonosz varázsló költözött a klubházba?!”

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ

Liverpool–Crystal Palace 1–1 (L. Díaz 61., ill. Zaha 32.)
Kiállítva: Darwin Núnez (Liverpool, 57.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City 2 2 6–0 +6 6
2. Arsenal 2 2 6–2 +4 6
3. Brentford 2 1 1 6–2 +4 4
4. Tottenham Hotspur 2 1 1 6–3 +3 4
5. Newcastle United 2 1 1 2–0 +2 4
6. Leeds United 2 1 1 4–3 +1 4
7. Chelsea 2 1 1 3–2 +1 4
8. Brighton & Hove Albion 2 1 1 2–1 +1 4
9. Aston Villa 2 1 1 2–3 –1 3
10. Nottingham Forest 2 1 1 1–2 –1 3
11. AFC Bournemouth 2 1 1 2–4 –2 3
12. Liverpool 2 2 3–3 0 2
13. Fulham 2 2 2–2 0 2
14. Wolverhampton Wanderers 2 1 1 1–2 –1 1
15. Leicester City 2 1 1 4–6 –2 1
16. Crystal Palace 2 1 1 1–3 –2 1
17. Southampton 2 1 1 3–6 –3 1
18. Everton 2 2 1–3 –2 0
19. West Ham United 2 2 0–3 –3 0
20. Manchester United 2 2 1–6 –5 0

 

Legfrissebb hírek

A második félidőben fordítva verte a Crystal Palace-t a Manchester United

Angol labdarúgás
20 perce

„Fejlődünk, ez egyértelmű” – a Liverpool új fegyveréről beszélt Arne Slot

Angol labdarúgás
7 órája

Hiába a Leeds bátor játéka, Semenyo gólja elég volt a Citynek az üdvösséghez

Angol labdarúgás
20 órája

Mi volt itt?! Két gólt is elvett a Burnley-től a VAR, hétgólos meccsen nyert a Brentford

Angol labdarúgás
23 órája

Szoboszlai gólpasszal jelentkezett, a Liverpool hétgólos meccsen legyőzte a West Hamet

Angol labdarúgás
23 órája

Videó: Szoboszlai gólpasszából duplázta meg előnyét a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:41

Tóth Alex a hajrában állt be, a Bournemouth otthon ikszelt a Sunderlanddel

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:35

Tóth Alex a játékperceiért, a Bournemouth Európáért küzd

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:12
Ezek is érdekelhetik