Liverpool: Gerrard léphet Klopp helyébe – sajtóhír

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.02.28. 13:11
null
Steven Gerrard a vártnál hamarabb térhetne vissza szeretett klubjához (Fotó: Getty Images)
A The Mirror című angol napilap azt valószínűsíti, hogy Steven Gerrard lesz a Liverpool FC következő menedzsere, a jelenlegi szakvezető, Jürgen Klopp pedig hazatér és a német labdarúgó-válogatott irányítását veszi át.

 

A londoni lap szerint a váltás akár hamarosan bekövetkezhet, miután a címvédő a mostani idényben botladozik a Premier League-ben, ahol 25 forduló után csak a hatodik helyen áll, és már csupán elméleti esélye maradt, hogy újfent bajnokságot nyerjen.

A The Mirror úgy véli, hogy Jürgen Klopp valószínűleg elfogadja a német ajánlatot, és elhagyja a Liverpoolt, helyére pedig a „vörösök” klublegendája, a jelenleg edzőként a skót Rangers FC-nél nagy sikerrel dolgozó Steven Gerrard érkezhet.

A 40 éves Gerrard, aki 1998 és 2015 között játszott a Liverpoolban, 2018 óta vezeti a skót bajnokságban éllovas együttest, amellyel az Európa-liga mostani idényében a legjobb 16 közé jutott.

ANGOL PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ
20.15: Sheffield United–Liverpool (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 26 19 5 2 52–16 +36 62
2. Manchester United 25 14 7 4 53–32 +21 49
3. Leicester City 25 15 4 6 44–27 +17 49
4. West Ham 26 13 6 7 40–31 +9 45
5. Chelsea 25 12 7 6 41–25 +16 43
6. Liverpool 25 11 7 7 45–34 +11 40
7. Everton 24 12 4 8 37–33 +4 40
8. Aston Villa 24 12 3 9 38–26 +12 39
9. Tottenham 24 10 6 8 37–27 +10 36
10. Leeds United 26 11 2 13 43–44 –1 35
11. Arsenal 25 10 4 11 31–26 +5 34
12. Wolverhampton 26 9 7 10 27–33 –6 34
13. Crystal Palace 25 9 5 11 29–43 –14 32
14. Southampton 25 8 6 11 31–43 –12 30
15. Burnley 25 7 7 11 18–30 –12 28
16. Brighton & Hove Albion 26 5 11 10 26–33 –7 26
17. Newcastle 26 7 5 14 27–44 –17 26
18. Fulham 25 4 10 11 21–32 –11 22
19. West Bromwich 26 3 8 15 20–55 –35 17
20. Sheffield United 25 3 2 20 15–41 –26 11
Legfrissebb hírek

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
8 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
8 órája

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
17 órája

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.17. 10:55

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Az idény végén visszavonul az Everton klubrekordere

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:57

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54
Ezek is érdekelhetik