PL: hiába a rekordszámú pont, megvált edzőjétől a Watford

MTI MTIMTI MTI
2020.07.19. 22:06
null
Nigel Pearson már nem a Watford menedzsere (Fotó: AFP)
Harmadik vezetőedzőjét menesztette a Watford a mostani idényben, vasárnap Nigel Pearsonnak is távoznia kellett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő csapattól.

 

A Watford a húszcsapatos tabella 17. helyén áll, és az Aston Villa, valamint a Bournemouth együttesét is három ponttal előzi meg. Az idényből hátralévő két fordulóban az Arsenal és a Manchester City csapatával találkozik.

Az idényt Javi Gracia irányításával kezdte a Watford, őt szeptemberben menesztették, utódjának, Quique Sánchez Floresnek pedig december 1-jén kellett távoznia.

Pearson sereghajtóként vette át az együttest, amellyel húsz forduló alatt 25 pontot szerzett. A 35 százalékos győzelmi arány és a meccsenként szerzett 1.25 pont is klubcsúcs az élvonalban.

Szerződése az idény végéig szólt, de a vezetőség a West Ham United ellen 3–1-re elveszített pénteki meccs miatt a menesztése mellett döntött. Segítői közül Craig Shakespeare-nek is távoznia kellett, így a Premier League utolsó két fordulójában Hayden Mullins – az U23-as együttes trénere – és Graham Stack irányítja a csapatot.

Legfrissebb hírek

Folytatódott a Spurs mélyrepülése, közvetlen riválistól kapott ki

Angol labdarúgás
6 órája

Hiába vezetett, a Newcastle az idényben másodszor is kikapott a Sunderlandtől

Angol labdarúgás
8 órája

Kerkez Milos: Ha nincs meg a három pont, nem sokat ér a gólom

Angol labdarúgás
10 órája

„Reméljük, hogy megértik…” – Marco Rossinak is szólhatott Arne Slot üzenete

Angol labdarúgás
14 órája

Kerkez gólt szerzett, de a Liverpool kikapott a Brightontól

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:45

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
2026.03.19. 09:55
Ezek is érdekelhetik