PL: a csatár meg akart bukni az orvosiján a Liverpoolnál

T. D.T. D.
2019.12.23. 20:44
null
Andy Carroll átment az orvosin, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket Liverpoolban (Fotó: AFP)
Felelevenítette a Liverpoolhoz igazolásának néhány mozzanatát Andy Caroll, a „vörösök” korábbi csatára. A ma már ismét a Newcastle Unitednél futballozó kilencszeres angol válogatott játékos nehezen vette rá magát a távozásra 2011-ben.

 

„Akkoriban sérült voltam, és csak arra tudtam gondolni, hogy meg akarok bukni az orvosi vizsgálaton. Abban a percben, amikor felültem a helikopterre, vissza akartam fordulni. Tudtam, hogy meg kell történnie. Akármikor is, de vissza kellett térnem, hogy újra a Newcastle-ért játszhassak” – mondta Carroll a Daily Mailnek.

Emlékszem, Kevin Nolan (Carroll akkori csapattársa – a szerző) autójával távoztunk a Newcastle edzőközpontjából, mert annyian voltak az utcán. Elmentünk hozzá, és televízióban néztük az eseményeket. Továbbra is úgy voltam vele, hogy nem megyek. Előtte egy nappal vettem egy házat és egy macskát! Aztán megmondták, hogy mennem kell, és ennyi volt.”

A 30 éves csatár elmondta azt is: nemcsak a Liverpool, bármely más őt hívó klub esetében is így érzett volna. Végül nem váltotta meg a világot a Poolnál, 58 meccsen 11 gólt és 6 gólpasszt jegyzett. 2012-ben kölcsönadták a West Ham Unitednek, majd ott is ragadt a „kalapácsosoknál”. 2019-ben tért vissza a Newcastle-höz.

„Visszatekintve arra, hogy hogyan formált ez játékosként és emberként, most is ugyanígy döntenék. Valószínűleg el kellett hagynom a várost, hogy felnőjek” – tette hozzá a Newcastle-lal szomszédos Gatesheadben született Carroll.

Legfrissebb hírek

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:10

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52
Ezek is érdekelhetik