PL: világcsúcsot jelentő profitot termelt tavaly a Spurs

2019.04.04. 18:23
A futballklubok tekintetében világcsúcsot jelentő 113 millió fontos (42.262 milliárd forintos) profitot termelt tavaly a Tottenham Hotspur.

Az adózás utáni eredményt csütörtökön, egy nappal 62 ezer férőhelyes új stadionja hivatalos átadása után hozta nyilvánosságra az észak-londoni egyesület. A nyereség több forrásból jött össze, ezek közül a legjelentősebbek a játékos-eladások, az ideiglenes otthonul szolgáló Wembley Stadionban rendezett bajnokik és a Bajnokok Ligája-menetelés.

Tavaly a Tottenham lett az első klub a Premier League történetében, amely a nyári átigazolási szezonban egyetlen futballistát sem szerződtetett, majd januárban sem bővítette keretét.

Az eredeti tervek szerint a csapat már a mostani idény elején birtokba vette volna új stadionját, de az átadás egyre csak késett, miközben az építés költségei elérték az egymilliárd fontot. Az azonban, hogy a Wembleyben „albérletben” kellett töltenie a szezon jelentős részét, körülbelül 340 ezer plusz eladott jegyet jelentett – közölte az elnök, Daniel Levy. A bevétel így 310 millióról klubrekordot jelentő 380 millióra emelkedett.

Az együttes tavaly a nyolcaddöntőig jutott a BL-ben, most pedig negyeddöntős, a legjobb nyolc között a Manchester City lesz az ellenfele.

A tabellán jelenleg harmadik Tottenham a játékosok bérezésének tekintetében továbbra is le van maradva a többi angol élklubtól, tavaly 147 milliót költött erre, körülbelül feleannyit, mint a Manchester United és 100 millióval kevesebbet, mint az Arsenal.

A rekordnyereség mellett a klub az eredetileg tervezett 400 millió helyett 537 millió hitelt vett fel az új Tottenham Hotspur Stadion finanszírozására.

Legfrissebb hírek

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
21 órája

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Az idény végén visszavonul az Everton klubrekordere

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:57

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Kémkedési balhé boríthatja a Premier League-ért zajló rájátszás programját

Angol labdarúgás
2026.05.15. 11:43

Szoboszlai nincs ott a legjobb nyolc játékos között a Premier League szavazásán

Angol labdarúgás
2026.05.14. 14:45

Arne Slot: Kerkez előtt ragyogó jövő áll, felért Robertson szintjére

Angol labdarúgás
2026.05.14. 12:05
Ezek is érdekelhetik