MU: Paul csak udvariasan válaszolt egy kérdésre – Solskjaer

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.01. 19:08
null
Solskjaer (balra) jelentős szerepet szán Pogbának (Fotó: AFP)
A Manchester United menedzseri tisztségében csütörtökön véglegesített norvég Ole Gunnar Solskjaer reagált arra, hogy a Real Madridot irányító Zinédine Zidane szívesen szerződtetné 26 éves honfitársát, Paul Pogbát az MU-tól.

 

Pogba korábban úgy fogalmazott: az az álma, hogy az elmúlt három idényben Bajnokok Ligája-győztes spanyol klubhoz szerződjön. A tréner szerint viszont a klasszis játékos nem magára gondolt, hanem arra: bármely játékos szívesen játszana a királyi gárda színeiben.

„Paul nagyon barátságos és udvarias ember, aki egy általános kérdésre felelt” – fogalmazott a norvég edző, aki hozzátette, Zidane legendás alakja a francia labdarúgásnak, fantasztikus játékos volt, és nagyszerű edző, ő maga is játszott ellene.

Pogba a Juventusban töltött négy esztendő után 2016-ban szerződött vissza angol nevelőegyesületéhez, ahol a tréner szerint jól érzi magát.

„Boldog itt, remekül játszik, és a jövőben még az eddigieknél is nagyobb szerepet fog kapni. Akinek ilyen játékosa van, az köré akarja építeni a csapatát” – mondta együttese Wolverhampton Wanderers elleni keddi mérkőzése előtt Ole Gunnar Solskjaer.

Solskjaer szombaton azt hangsúlyozta: a „vörös ördögök” sikeres jövője szempontjából kulcsfontosságú Pogba és Marcus Rashford megtartása.

A Manchester United 31 forduló után 61 ponttal negyedik a Premier League-ben.

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Carrick álomszerűen debütált, az MU nyerte a manchesteri derbit

Angol labdarúgás
2026.01.17. 15:40

Videó: a járdán rohamozták meg a rajongók a mentora temetéséről távozó Zidane-t

Francia labdarúgás
2026.01.16. 11:42
Ezek is érdekelhetik