PL: 20 év után először nem fogadott a Leicester bajnoki címére – megbánta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.03. 08:32
Nem minden Leicester City-drukker öröme felhőtlen – jó, persze, a hétfő este megszerzett bajnoki cím bizonyára minden szurkolóval elfeledteti a gondokat. John Micklethwait, a Bloomberg főszerkesztője nagyjából húsz éven át minden szezonban fogadott kedvencei bajnoki címére – kivéve természetesen most…

John Micklethwait múlt heti cikkében azt írta, hűséges Leicester-drukkerként nagyjából húsz éve rendre feltett húsz fontot az együttes bajnoki címére. Az angol újságíró – aki korábban a londoni székhelyű The Economist főszerkesztője volt – tavaly New Yorkba költözött, miután elfogadta a Bloomberg állásajánlatát.

És ezzel a lendülettel a múlt esztendőben kivételesen nem fogadott a Leicesterre.


„Elmulasztottam a szokásos fogadásomat, pedig ötezerszeres szorzója volt a Leicester aranyérmének. Legbelül úgy éreztem, megspóroltam húsz fontot. Hatalmas hiba volt” – írta Micklethwait.

A gazdasági szakíró mintegy 100 ezer fontot, azaz nagyjából 40 millió forintot nyerhetett volna. Feltehetőleg azért a Bloombergnél sem keres rosszul… múlt heti cikkében azt írta, hűséges Leicester-drukkerként nagyjából húsz éve rendre feltett húsz fontot az együttes bajnoki címére. Az angol újságíró – aki korábban a londoni székhelyű The Economist főszerkesztője volt – tavaly New Yorkba költözött, miután elfogadta a Bloomberg állásajánlatát.

És ezzel a lendülettel a múlt esztendőben kivételesen nem fogadott a Leicesterre.


„Elmulasztottam a szokásos fogadásomat, pedig ötezerszeres szorzója volt a Leicester aranyérmének. Legbelül úgy éreztem, megspóroltam húsz fontot. Hatalmas hiba volt” – írta Micklethwait.

A gazdasági szakíró mintegy 100 ezer fontot, azaz nagyjából 40 millió forintot nyerhetett volna. Feltehetőleg azért a Bloombergnél sem keres rosszul…

Legfrissebb hírek

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08
Ezek is érdekelhetik