Arsenal: szinte hihetetlen, Wilshere a hétvégén visszatérhet!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.20. 11:36
Arsene Wenger, az angol élvonalbeli Arsenal menedzsere szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a hosszú ideje sérült Jack Wilshere a Sunderland elleni bajnoki mérkőzésen pályára léphet.

Mint ismert, tétmérkőzésen Jack Wilshere legutóbb tavaly májusban, az Aston Villa ellen 4–0-ra megnyert FA-kupa-döntőben szerepelt az Arsenal felnőttcsapatában, majd júniusban két gólt szerzett az angol válogatottban a Szlovénia elleni Eb-selejtezőn (3–2) – mielőtt egy edzésen megsérült.

A 24 éves középpályás néhány hete rendszeresen pályára lépett az Arsenal tartalékcsapatában, sőt gólt is szerzett. Wenger mai nyilatkozatában azt mondta, Wilshere csütörtökön, a West Brom ellen még nem, de vasárnap, a Sunderland ellen bevethető lesz.

Wilshere 2008-ban, 16 évesen debütált az Arsenal felnőttcsapatában, de csak három olyan idénye volt, amelyben legalább húsz bajnokin pályára lépett. Nyolc szezon alatt összesen 114 élvonalbeli meccsen játszott (ebből százszor az Arsenal, 14-szer a Bolton színeiben).

Az Arsenal csütörtökön 20.45 órától fogadja a West Bromwichot, vasárnap 15.05-től a Sunderland vendége lesz.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
21 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46
Ezek is érdekelhetik