MU: Víctor Valdés távozik, belga élcsapatban folytatja?

2016.01.21. 13:57
Egy évvel érkezése után elhagyja a Manchester Unitedet a spanyol labdarúgó-válogatott korábbi kapusa, Víctor Valdés.

Távozásának hírét maga a 34 éves kapus tette közzé Twitter- és Instagram-oldalán.

Valdés a múlt esztendő elején kötött 18 hónapra szóló szerződést az angol klubbal azután, hogy elköszönt anyaegyesületétől, az FC Barcelonától. A „vörös ördögöknél" azonban összesen két mérkőzésen jutott szóhoz, s a manchesteriek vezetőedzője, a holland Louis van Gaal hamar egyértelművé tette: nem számol a spanyol kapussal. Túl a mellőzésen a tréner egyszersmind arra kötelezte Valdést, hogy a nagycsapat helyett a United 21 éven aluli keretével eddzen.

Az angol sajtó úgy tudja, hogy Valdés török és mexikói ajánlatokat visszautasítva a belga Standard Liege-nél folytatja – mely a többek közt az Újpestet is birtokló Duchatelet-birodalom része –, legalábbis az idény végéig, amikor érvényét veszti manchesteri kontraktusa.

A volt Barcelona-kapus, aki a spanyol válogatottal világ- és Európa-bajnoki címet szerzett, a 2002–2003-as szezonban mutatkozott be a katalán együttesnél, amelynek színeiben öt bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert.

Valdés köszöni a szurkolók támogatását, amelyet sosem felejt el (Forrás: (Instagram/vicvaldes1)

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
12 órája

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
Tegnap, 16:51

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29
Ezek is érdekelhetik