Man. City: tovább egyeztetnek, még nem dőlt el a csatár sorsa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.10. 23:29
A Premier League-ben szereplő Swansea menedzsere, Garry Monk megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint a Manchester City ajánlatot tett a walesi együttes elefántcsontparti csatáráért, Wilfried Bonyért.

Az angol bajnoki címvédő annak ellenére is támadót kíván szerződtetni a téli átigazolási időszakban, hogy Sergio Agüero, Edin Dzeko és Sztevan Jovetics is felépült sérüléséből.

A Manchester City és a Swansea között zajló tárgyalásokról már korábban beszámoltunk, a Premier League jelenlegi második helyezettje 30 millió fontot (körülbelül 35 millió eurót) kínál az Afrikai Nemzetek Kupájára készülő futballistáért. A tárgyalásokat a walesi alakulat menedzsere megerősítette.

„Zajlanak a tárgyalások. A hét elején ugyanez volt elmondható, az érintettek próbálnak megállapodni” – mondta Monk.

A szakember hozzátette, Bony távozása esetén sem várható, hogy a Swansea új csatárt szerződtet januárban, ugyanis már a szezon elején tudták, az év ezen szakaszában az ANK miatt nem számíthatnak a csatárra, így nem éri őket váratlanul a hiánya.

Bony ebben a szezonban kilenc gólnál jár a Premier League-ben, amivel holtversenyben a góllövőlista ötödik helyét foglalja el.

Legfrissebb hírek

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
17 órája

Wenger üzent az Arsenal bajnoki címe után – videó

Angol labdarúgás
18 órája

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Angol labdarúgás
19 órája

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
20 órája

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
21 órája

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
2026.05.19. 22:30

Huszonkét év után ismét bajnok az Arsenal a Premier League-ben!

Angol labdarúgás
2026.05.19. 22:25

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
2026.05.19. 13:27
Ezek is érdekelhetik