Premier League: kitiltották Angliából Anelka emberét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.03. 17:44
Nem utazhat be Nagy-Britanniába az antiszemitizmussal vádolt francia humorista, Dieudonné M'bala M'bala, akinek a neve december végén, Nicolas Anelka nevezetes karmozdulata nyomán került a sporttudósításokba.

A tiltó végzést a brit belügyminisztérium hozta meg. A tárca hétfői közleménye szerint beutazási tilalmat olyanokkal szemben érvényesít a brit kormány, akiknek jelenléte a hatóságok megítélése szerint közbiztonsági kockázattal jár.

Dieudonné M'bala M'bala elsősorban az úgynevezett „fordított náci üdvözlésről" – vagyis nem felfelé, hanem lefelé tartott, kinyújtott karral végrehajtott tisztelgő mozdulatról – vált ismertté. A 46 éves humoristát a francia hatóságok is azzal vádolják, hogy antiszemita élű vicceivel megsérti a holokauszt áldozatainak emlékét. A BBC hétfői beszámolója szerint Dieudonné M'bala M'bala ellen már hat elítélő bírósági végzés született antiszemita gyűlöletbeszéd címén.

A „fordított náci tisztelgés" legutóbb akkor kapott nemzetközi figyelmet, amikor december 28-án Nicolas Anelka, a West Bromwich Albion francia csatára a West Ham United ellen szerzett első gólja után ezzel a mozdulattal ünnepelt. A játékos ellen eljárást indított az angol labdarúgó-szövetség (FA), és ha vétkesnek találják, legalább öt mérkőzésre szóló eltiltásra számíthat. A klub főszponzora, a Zoopla nevű brit ingatlanpiaci portál január végén bejelentette, hogy Anelka karmozdulata miatt az idény végén, májusban beszünteti a Premier League-ben játszó WBA támogatását.

Dieudonné M'bala M'bala azért akart Nagy-Britanniába utazni, hogy Anelkát meglátogassa, ám a brit belügyminisztérium megtiltotta belépését az országba.

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
43 perce

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30
Ezek is érdekelhetik