MU: zárt kapukat döngetnek, az Everton megtartaná ászát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.15. 16:09
Sajtóhírek szerint a Manchester United érdeklődésének ellenére Leighton Baines marad az angol élvonalbeli Everton labdarúgócsapatánál. Sőt, a válogatott hátvéd állítólag szerződést hosszabbít a liverpooli együttessel.

A Liverpool Echo információi szerint a Manchester United ismét élénken érdeklődik Baines iránt, ám az Evertonnál ragaszkodnak a 29 éves balhátvédhez és új szerződést ajánalanak neki. A lap szerint a tárgyalások folynak, a liverpooli kékek pedig hamarosan – a tenerifei kirándulás után – bejelenthetik a szerződéshosszabbítást. Baines új kontraktusa értelmében heti 75 ezer fontot kereshet.

Mint ismert, a korábbi Everton-menedzser, David Moyes irányította Manchester United a nyáron szerződtette Marouane Fellainit az Evertontól, illetve ajánlatot tett Bainesre is, ám zárt kapukat döngetett.

Az Everton a Liverpool Echo szerint Ross Barkley szerződését is meghosszabbítaná, a tehetséges középpályás fizetését jelentősen megnövelnék, hogy rábírják a maradásra.

 

 

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32
Ezek is érdekelhetik