Man. City: Dzeko marad, igazolni nem akarunk - Pellegrini

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.31. 12:37
null
Pellegrini a jövőben is számol Edin Dzekóval (Fotó: Action Images)
Manuel Pellegrini, a Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere együttese legutóbbi sajtótájékoztatóján elmondta, egyelőre nem tervezik egyetlen futballista szerződtetését sem a téli átigazolási időszakban, Edin Dzeko pedig 2014-ben is a manchesteri égszínkékeknél fog futballozni.

„Dzeko maradása egyetlen másodpercig sem volt kérdés. A decembert nézve tisztán látszik, hogy ő az egyik legjobb játékosunk, így az eladása sem vetődött fel" – reagált a támadó távozásáról szóló pletykákra a sajtótájékoztatón Manuel Pellegrini.

A chilei menedzser együttese átigazolási terveiről is szót ejtett, és elmondta, egyelőre nem tervezik újabb futballista szerződtetését.

„Természetesen az átigazolási időszak minden csapatnak jó lehetőség a kerete megerősítésére, de mi jelenleg nem foglalkozunk ezzel, hiszen elégedettek vagyunk a játékosainkkal" – tette hozzá Pellegrini.

A tabella második helyén álló City a Premier League következő fordulójában, január 1-jén 13.45 órakor a Swansea City ellen lép pályára idegenben.

Legfrissebb hírek

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
8 órája

Megint négyet kapott a Manchester United, a Newcastle és a Tottenham is ikszelt

Angol labdarúgás
10 órája

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
19 órája

A BL-elődöntő árnyékában az Arsenal hazai pályán kikapott Kerkez Miloséktól

Angol labdarúgás
2025.05.03. 20:27

Vardy gólt lőtt, majd a játékvezető sípjába fújt, a Leicester pedig begyűjtötte a három pontot

Angol labdarúgás
2025.05.03. 18:13

Premier League: Tielemans góljával győzött az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.03. 15:30

A City De Bruyne góljával törte meg a Wolves veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2025.05.02. 22:49

PL: Kerkez Milos bekerült az idény álomcsapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
2025.05.02. 20:49
Ezek is érdekelhetik