Tottenham: négyéves szerződés az új angol csillagnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.18. 19:18
Négy évvel meghosszabbította szerződését a Tottenham Hotspurrel Andros Townsend angol válogatott középpályás. A klub nem közölte, hogy meddig szól a 22 éves játékos megállapodása.

Townsend 2009-től a Tottenham profi játékosa, de eddig az idényig rendre kölcsönadták,négy év alatt kilenc klubnál fordult meg. Tavasszal a Queens Park Rangersnél már megmutatta, hogy megérett a nagyobb feladatokra, de az U21-es Európa-bajnokságról lemaradt, mert megszegte a válogatott sportfogadásra vonatkozó szabályzatát.

A felkészülés során bejátszotta magát a Tottenham első csapatába, André Villas-Boas együttesében alapember lett. A válogatottban a Montenegró ellen 4–1-re megnyert múlt pénteki selejtezőn mutatkozott be, gólt szerzett és a meccs legjobbjának választották.

Az angoloknál egycsapásra sztárrá váló, ciprusi és jamaicai felmenőktől is származó Townsend az Ukránok elleni sorsdöntő mérkőzésen is remekül játszott, igaz, a vb-kvalifikációt érő győzelem ellenére ismét kisebb botrány miatt került a brit bulvárlapok címlapjára. Ezúttal nem ő hibázott, a szünetben a szövetségi kapitány majmozta le, mint kiderült, jóindulatúan.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal nagy nehezen nyert a Nottingham vendégeként

Angol labdarúgás
22 perce

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, csak ikszelt idegenben a Manchester United

Angol labdarúgás
2 órája

Megoperálták a hatalmasat ütköző Chelsea-kapust, a kórházból üzent

Angol labdarúgás
9 órája

A Liverpool edzője elárulta, Szoboszlainak a korábbi sérülése újult ki

Angol labdarúgás
22 órája

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
23 órája

Haaland duplázott, a Man. City tovább menetel a Premier League-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:20

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberelőnyben játszó Liverpool fordított és nyert a Brentford ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:07

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:40