Arsenal: Nem azért vagyok itt, hogy veszítsek - Wenger

Vágólapra másolva!
2013.02.24. 10:05
Hazai pályán elszenvedett két vereséget követően – a másodosztályú Blacburn Rovers ellen az FA-kupában 0–1, majd a Bayern Münchennel szemben a BL-nyolcaddöntőben 1–3 – javított az Arsenal, amely a Premier League 27. fordulójában az Aston Villát gyűrte le 2–1-re. A mérkőzés hőse a duplázó Santi Cazorla volt, a spanyol légiós a 85. percben szerezte csapata győztes találatát.

„Az eredmény volt a legfontosabb, hogy megnyerjük a mérkőzést, mert nem engedhettük meg magunknak, hogy újabb pontokat veszítsünk hazai pályán, főként nem a két legutóbbi vereségünk után – utalt az elmúlt egy hét eredményeire Arsene Wenger menedzser. – Érdekes volt látni a csapatomat, ahogyan összpontosított, de közben azért egy picit ideges is volt, mert nem jött össze a második gól, ami bizonyos helyzetekben negatívan hatott. Főként az Aston Villa egyenlítését követően. Bánom, hogy nem szereztünk több gólt, mert elképesztően sok helyzetet dolgoztunk ki, viszont így is büszke lehetek a csapatomra, mert nehéz napokon vagyunk túl."Arsene Wenger menedzser. – Érdekes volt látni a csapatomat, ahogyan összpontosított, de közben azért egy picit ideges is volt, mert nem jött össze a második gól, ami bizonyos helyzetekben negatívan hatott. Főként az Aston Villa egyenlítését követően. Bánom, hogy nem szereztünk több gólt, mert elképesztően sok helyzetet dolgoztunk ki, viszont így is büszke lehetek a csapatomra, mert nehéz napokon vagyunk túl."

A francia szakember beszélt még arról, hogy mennyire nehéz volt neki is feldolgozni a Blackburn és a Bayern elleni kudarcot.

„Nem azért vagyok itt, hogy veszítsek, én győzni akarok. És amikor az emberek az Emiratesbe jönnek, ők sem vendégsikert akarnak látni. Minden más kevésbé aggaszt engem. Nehéz volt két ilyen vereség után tenni a dolgunkat, hogy a következő találkozóra, és annak megnyerésére koncentráljunk. Viszont ezt kellett tennünk. Nem azért vagyok harminc éve edző profi szinten, hogy megsemmisüljek, amikor azt mondják rólam: nem tudja, mit csinál. Az a legfontosabb, hogy érezzük a felelősséget, és tudjunk felállni a padlóról, hogy a következő mérkőzésre százszázalékosak legyünk."

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
10 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
12 órája

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
14 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
15 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
17 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11
Ezek is érdekelhetik