Kancselszkisz és Cantona vezette MU; City-hatos az Old Traffordon

Vágólapra másolva!
2012.12.09. 13:39
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában a Manchester City a városi rivális Unitedet fogadja. Ez alkalomból az angol Telegraph összegyűjtötte az általa legjobbnak vélt hat manchesteri derbit. Érdekes, hogy a Telegraph szerkesztői a hatból négy olyan meccset választottak ki, amelyet a City nyert meg – úgy tűnik, számukra az volt igazán emlékezetes találkozó, amelyen az MU veszített...



Manchester United–Manchester City 1–6, 2011

Mario Balotelli a 22. percben szerezte meg a Citynek a vezetést, majd egy órához érve meg is duplázta csapata és saját góljai számát. Ezek után Sergio Agüero volt eredményes, Darren Fletcher csak szépíteni tudott. Ezt követően a vörös ördögök kitámadtak, ennek Dzeko-dupla és egy David Silva-találat lett az eredménye. A Unitednak ez volt a legnagyobb különbségű veresége hazai pályán 1955 februárja óta.

MANCHESTER UNITED–MANCHESTER CITY 1–6, 2011
Manchester City–Manchester United 5–1, 1989

Sir Alex Ferguson csillaga nem járt mindig olyan magasságokban, mint mostanában (egészen 1990-ig kellett várni az első FA-kupa-győzelemig), de ez a fölényes City-siker akkoriban is nagy visszhangot váltott ki. A találkozó egyetlen United-gólját ugyanakkor mindenképpen érdemes megemlíteni, a jobbról jövő beadást Mark Hughes a levegőben kapásból bombázta a jobb felső sarokba.

MANCHESTER CITY–MANCHESTER UNITED 5–1, 1989
Manchester United–Manchester City 0–1, 1974

A végig rendkívül kiélezett találkozón a bennmaradás volt a tét a Unitednak. A meccs egyetlen gólját Denis Law szerezte sarokkal, aki korábban az MU-t szolgálta kilenc éven át. A találatot nem is ünnepelte meg a játékos, hanem leszegett fejjel levonult a pályáról a 85. percben.

MANCHESTER UNITED–MANCHESTER CITY 0–1, 1974

Manchester United–Manchester City 5–0, 1994

A United a győzelmek tekintetében leginkább a kilencvenes években húzott el városi riválisa előtt, ugyanis a „kékek” abban az évtizedben egyetlen manchesteri derbit sem tudtak megnyerni sem a kupában, sem a bajnokságban. Az 1994-es összecsapáson Andrej Kancselszkisz és Éric Cantona elképesztő formában játszott, előbbi mesterhármasig jutott a mérkőzésen, amivel a „vörös ördögök” visszavágtak a '89-ben elszenvedett csúfos vereségért.

MANCHESTER UNITED–MANCHESTER CITY 5–0, 1994

Manchester City–Manchester United 3–3, 1971

Ez a mérkőzés még a milliárdos tulajdonosok előtti korszakból való, a két csapat egyenlő feltételekkel vágott neki a szezonnak. A derbit a United az első, míg riválisa a harmadik helyről várta. A találkozón a vörös ördögök 2–0-ra, majd 3–2-re is vezettek, de a „kékek” mindkét alkalommal egyenlíteni tudtak.

MANCHESTER CITY–MANCHESTER UNITED 3–3, 1971

Manchester City–Manchester United 4–1, 2004

Az 1989-ben, a Maine Roadon összegyűlt 30 000 hazai szurkoló nem gondolta volna, hogy 15 évet kell várni arra, hogy csapata ismét leiskolázza a Unitedet. A vörös mezesek akkoriban két nagy generáció közti szakaszt vészeltek át, míg a túloldalon ott volt Jon Macken, Trevor Sinclair, Robbie Fowler és Shaun Wright-Philips, mind a négyen gólt is szereztek a találkozón.

SHAUN WRIGHT-PHILIPS GÓLJA


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik