Man. City: „Ne úgy kezeljük a drukkereket, mint az állatokat!”

2012.12.14. 12:26
A Manchester City labdarúgócsapatának kapitánya, Vincent Kompany szerint nem lenne helyes, ha hálóval vennék körül a pályákat a szurkolói támadások kivédése érdekében.

Az angliai játékosszervezet vetette fel a háló ötletét, azt követően, hogy a manchesteri városi derbin egy pénzérmével fejbe dobták a Unitedot erősítő Rio Ferdinandot, akit aztán egy pályára berohanó City-rajongó is meg akart támadni – a City kapusa, Joe Hart fogta le a magáról megfeledkező drukkert.


„Mindenképpen megelőző lépésekre van szükség, de emberként kell kezelnünk a szurkolókat, nem pedig úgy, mint a ketrecben tartott állatokat – nyilatkozta a belga Kompany a BBC Football Focus című műsorában. – Tennünk kell annak érdekében, hogy az ilyen esetek ne ismétlődhessenek meg, hallottam is már sok javaslatot hálók felhelyezéséről meg hasonlókról. Azonban pont az tette igazán különlegessé az angol mérkőzéseket, hogy lebontották a drukkereket elzáró kerítéseket.”


Az angol arénákban – többek között a Hillsborough-tragédia hatásaként – a kilencvenes évek első felében végleg felszámolták az állóhelyeket, bekamerázták a tribünöket, és így leszerelhették a pályákat körülvevő kerítéseket. Néhány napja azonban megjelent egy hír, miszerint tizenhárom angol klub is támogatja azt a kezdeményezést, amelynek célja, hogy ismét legyen állóhelyes lelátó a stadionokban.

RIO FERDINANDOT MEGDOBTÁK, MIKÖZBEN ÜNNEPELT
Legfrissebb hírek

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
22 órája

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Fred: Ten Hag emberileg nem való edzőnek, Duránt csak a pénz érdekli

Angol labdarúgás
2026.10.05. 12:40

Megszűnik a tanúvédelme a Manchester City ügyét kirobbantó hackernek

Angol labdarúgás
2026.10.03. 09:15

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00