Premier League: Berbatov a Fulhamben kötött ki

Vágólapra másolva!
2012.08.31. 16:48
Dimitar Berbatov két esztendőre az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Fulhamhez szerződött – derült ki a londoni klub hivatalos honlapjának közleményéből.

A legutóbbi idényben még a Manchester Unitedet erősítő 31 éves bolgár támadó két esztendőre írt alá, az ügylet pénzügyi kondíciói nem ismertek – az viszont igen, hogy a megtisztelő kilences mezt osztották neki.

Berbatovnak a Fulham a harmadik angliai klubja; az MU előtt a Tottenham Hotspur (2006–2008) játékosa volt. A Tottenhamnál töltött időszak szerepet játszott mostani választásában, hiszen akkori csapata menedzsere, a holland Martin Jol most a Fulham szakvezetője.

„Örömmel jöttem a Fulhambe, alig várom, hogy ismét Martin Jol keze alatt dolgozzak – olvasható Berbatov bemutatkozó nyilatkozata. – Amint tudomásomra jutott, hogy a Fulham érdeklődik irántam, már nem volt nehéz meghoznom a döntésemet. Imponál nekem az itteni infrastruktúra, családias a hangulat, ennek megfelelően kedvesen fogadtak. Öröm lesz a bemutatkozás.”

Mint arról korábban beszámoltunk, a Manchester Unitednél létszám felettivé váló bolgár játékost két olasz élvonalbeli klub, a Fiorentina és a Juventus is hívta – ezek szerint hiába.

„Dimitart mindig is nagyra tartottam – kommentálta az igazolást Martin Jol. – A Tottenhamnél jól teljesített a kezem alatt, és biztos vagyok benne, hogy most is így lesz. Még akkor is hasznunkra lesz, ha nem lő gólt, hiszen remek képessége van a társai helyzetbe hozására. Éppen ilyen támadóra vágytam, boldog vagyok, hogy sikerült meggyőznünk őt, és a több érdeklődő klub közül minket választott.”

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Premier League-bajnokot szerződtetett a Fulham – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.30. 13:49

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41

Három pontot szerzett a Chelsea Liam Rosenior bajnoki debütálásán

Angol labdarúgás
2026.01.17. 18:07
Ezek is érdekelhetik