A Chelsea sem tudta megállítani a Manchester Unitedet

Vágólapra másolva!
2011.09.18. 16:57
Címkék
A Manchester United 3–1-re legyőzte hazai pályán a Chelsea-t az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának rangadóján. A „vörös ördögök” büntetőt is hibáztak, míg Fernando Torres megtörte április óta tartó gólcsendjét, ám ez csak a szépítésre volt elég.

Smalling fejesével szerezte meg a vezetést a Manchester United (Fotó: Action Images)
Smalling fejesével szerezte meg a vezetést a Manchester United (Fotó: Action Images)
Smalling fejesével szerezte meg a vezetést a Manchester United (Fotó: Action Images)
Smalling fejesével szerezte meg a vezetést a Manchester United (Fotó: Action Images)
Smalling fejesével szerezte meg a vezetést a Manchester United (Fotó: Action Images)

André Villas-Boas, a Chelsea menedzsere a mérkőzés előtt elmondta, nem olyan fontos számukra az MU elleni összecsapás.

„A mi érdekeltségünk a meccsen minimális. A játékosok előtt adva van a lehetőség, hogy kiaknázzák a tehetségüket, és élvezzék a játékot. Az a menedzser, akit az első öt mérkőzés alapján ítélnek meg, semmiről sem tehet, ez a klubtulajdonost minősíti” – mondta Villas-Boas, aki mindössze kilencéves volt, amikor Sir Alex Ferguson az MU-hoz került.

Elkezdődött a mérkőzés. A Manchester Untied indította útjára a labdát.

Megszerezte a vezetést a nyolcadik percben a Manchester United a kezdeti Chelsea-fölény után: Ashley Young – aki idénybeli ötödik gólpasszát jegyezte – végzett el szabadrúgást a bal oldalról mintegy 25 méterről, a középen berobbanó Christopher Smalling zavartalanul fejelt a hálóba öt méterről. 1–0

A 22. percben újabb helyzetet dolgozott ki a Chelsea: Raul Meireles emelt elegánsan Frank Lampardhoz, aki mintegy nyolc méterről a bal oldali kapufa mellé lőtt. Mezőnyfölényben játszottak az utóbbi percekben a vendégek, ám nem tudták ezt gólra váltani.

AZ ELSŐ FÉLIDŐ STATISZTIKÁI

Labdabirtkolás: 50, ill. 50

Kapura lövések: 4, ill. 12

Kaput eltaláló lövések: 3, ill. 5

Szögletek: 1, ill. 3

Szabálytalanságok: 5, ill. 8

A 26. percben ordító helyzetet hagyott ki a Chelsea: Mata indította a remek ütemben kilépő Torrest, aki a bal oldalról nagyon önzetlenül adott középre, az érkező Ramires senkitől sem zavartatva mintegy hat méterről oda lőhette volna, ahová akarja, ehelyett telibe találta De Geát.

A 31. minutumban Torres lőtt ollózó mozdulattal méterekkel mellé, majd egy perccel később Ashley Cole bal oldali beadását a spanyol csatár csúsztatta meg, a labda a hosszún érkező Sturridge-hoz került, akinek lövését könnyedén hárította De Gea.

Tovább növelte előnyét a Manchester United: Evans szenzációs 40 méteres keresztlabdája hajszálpontos volt Naninak, a portugál válogatott szélső átvétel után bevezette a labdát középre, majd mintegy 23 méterről irgalmatlan erővel kilőtte a jobb felsőt. 2–0

Az első félidő lefújása előtt úgy tűnt, hogy az utolsó percek eseménytelenül telnek, ám az MU gondoskodott róla, hogy ez ne legyen így: Jones harcosan próbált labdát szerezni a Chelsea tizenhatosán belül, végül a földön fekvő John Terry felszabadításába Nani lépett bele, a labda így Wayne Rooney elé pattant, aki hét méterről kíméletlenül Cech kapujába vágta azt. 3–0

A manchesteriek három gólt ünnepelhettek (Fotó: Action Images)
A manchesteriek három gólt ünnepelhettek (Fotó: Action Images)

Véget ért az első játékrész, a Chelsea szinte végig mezőnyfölényben játszott,ám a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat: a Manchester United háromszor is bevette a vendégek kapuját, így megnyugtató előnnyel vonulhattak pihenőre a „vörös ördögök”.

A Chelsea kezdte élesebben a második játékrészt: a csereként beálló Nicolas Anelka ugratta ki remekül Fernando Torrest, aki a bal oldalról mintegy hét méterről helyezett De Gea hálójába. 3–1. A spanyol válogatott csatár április óta nem volt eredményes a Chelsea-ben.

Mintha az öltözőben maradt volna a Manchester United az első néhány percben, a Chelsea pedig ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta. Ramires időközben megkapta a mérkőzés első sárga lapját.

Az 53. percben Mata dolgoztatta meg De Geát, a spanyol kapus azonban kiszedte a rövid alsóba tartó labdát. Két perccel később Rooney megpattanó lövése a kapufán csattant, a kipattanóra lecsapó Nanit Bosingwa állította meg szabálytalanul a tizenhatoson belül, így büntetőt kapott a United. Rooney állt a labda mögé, ám elcsúszott a lövés pillanatában, így méterekkel mellélőtt. Maradt a 3–1.

Rooney elcsúszott a büntető közben, ki is hagyta azt (Fotó: Action Images)
Rooney elcsúszott a büntető közben, ki is hagyta azt (Fotó: Action Images)

Érdekesség, hogy a Premier League 2011–2012-es kiírásában az eddig megítélt 18 büntetőből mindössze nyolcat értékesítettek a csapatok.

A kihagyott MU-tizenegyest követően ismét mezőnyfölényben játszott a Chelsea, a csereként beálló Romelu Lukaku és Nicolas Anelka is színt hozott a Chelsea támadójátékába. A 72. percben Torres lövését hárította De Gea, majd a kipattanót ismét a spanyol támadó vágta rá mintegy 12 méterről, ám ezúttal fölé lőtt.

A 77. percben Rooney ismét gólt szerezhetett volna: Evra kapott remek passzt a bal oldalon, középre adása elment John Terry lába mellett, így lett jó Rooneynak, aki mintegy hat méterről belsőzte a bal oldali kapufára a labdát, a kipattanót Javier Hernández az oldalhálóba bombázta. Az eset után le is kellett cserélni a hazaiak támadóját, hiszen lövés közben Ashley Cole rácsúszott a lábára, így nem tudta folytatni a találkozót, Dimitar Berbatov állt be helyette.

Torres tehette volna izgalmasabbá a végjátékot: Ramires ugratta ki remekül a spanyol támadót a MU védői mögött, Torres remek ütemben húzta el a labdát De Gea mellett, majd hat méterről az üres kapu mellé lőtt jó egy méterrel. Kell-e ennél nagyobb helyzet?

A 91. percben Rooney kapott zseniális labdát a Chelsea-védelem mögé, egy az egyben vezethette a Chelsea kapujára a labdát, majd nagyon önzetlenül lepasszolta az érkező Berbatovnak, aki kapura is belsőzte a labdát, ám a visszaérő Ashley Cole a gólvonalról mentett becsúszva.

Véget ért a mérkőzés, a Manchester United 3–1-re legyőzte a Chelsea-t, ezzel továbbra is hibátlan a bajnokságban. Wayne Rooney öt mérkőzésen eddig kilenc gólt szerzett, s ezzel vezeti a góllövőlistát.

André Villas-Boas első bajnoki vereséget szenvedte el a Chelsea kispadján, míg Fernando Torres április óta tartó gólcsendjét törte meg.

MANCHESTER UNITED–CHELSEA 3–1
PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Manchester United–Chelsea 3–1
Gólszerzők: Smalling (8.), Nani (37.), Rooney (45.), ill. Torres (46.)
AZ ÁLLÁS
1. Manchester United5521–4+1715
2. Manchester City54117–5+1213
3. Chelsea53118–6+210
4. Newcastle5234–2+29
5. Stoke City52213–5–28
6. Aston Villa5146–4+27
6. Everton42116–4+27
8. Liverpool52126–7–17
9. Queens Park Rangers52124–6–27
9. Wolverhampton52124–6–27
11. Tottenham4227–8–16
12. Sunderland51226–4+25
13. Norwich City51225–7–25
14. Swansea51223–5–25
15. Wigan51224–7–35
16. Blackburn51137–10–34
17. Arsenal51136–14–84
18. Fulham5324–7–33
19. Bolton5148–13–53
20. West Bromwich Albion5143–8–53
Legfrissebb hírek

Ötvös és Mocsi visszakerült az írek elleni meccskeretbe, Bárány nem

Magyar válogatott
28 perce

Marco Rossi: A rájátszásba jutás a célunk, de nem szabad ráfeszülni a meccsre; Heimir Hallgrímsson: Tetszik, hogy a saját kezünkben a sorsunk

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: sorsdöntő vb-selejtezőt játszik a magyar válogatott az írekkel

Minden más foci
1 órája

Nincs alibi – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Jókor légy jobb! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Littler háromleges hátrányból múlta felül Rockot a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
2 órája

A görögök nagy szívességet tettek a dánoknak, akik azonban nem bírtak a fehéroroszokkal

Foci vb 2026
2 órája

Vb-selejtező: megverték a svédeket, szinte biztosan kijutnak a svájciak

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik