FA-kupa: a Stoke City kiütötte a Bogdánt padoztató Boltont, így döntős

Vágólapra másolva!
2011.04.17. 18:52
null
Jones is bevette a Bolton kapuját (Fotó: Reuters)
Címkék
Az angol labdarúgó FA-kupa elődöntőjében a Stoke City 5–0-ra legyőzte Bogdán Ádám együttesét, a Boltont, így bejutott a fináléba, ahol a Manchester Cityvel találkozik. A magyar légiós a kispadról nézte végig a mérkőzést.

 

Már a találkozó elején egymásnak estek a csapatok, és bár Etherington és Cahill próbálkozásánál még érintetlenek maradtak a kapuk, már a 11. percben gólt ünnepelhetett a Wembley közönsége: Robinson rövid mentése után Etherington szánta el magát 20 méterről lövésre, bal sarokba tartó löketét pedig nem érte el Jääskeläinen (0–1).
STOKE: NAGY SIKER
A kupadöntőbe jutás a Stoke City történelemkönyvének legfényesebb lapjaira kívánkozik. A kiscsapat legnagyobb sikere az 1971–1972-es Ligakupa-győzelem, és korábban a Stoke-nak mindössze háromszor sikerült egyáltalán az FA-kupa elődöntőjéig eljutnia. Az elődöntő eddig mindig végállomást is jelentett, most viszont ezt az akadályt is vette a Stoke – a piros-fehér mezes csapat először lett finalista a világfutball legnagyobb presztízsű kupájában.

 

Alig több mint negyedóra után már kettő volt a csapatok között, Delap nagy bedobását Cahill csak Huthig csúsztatta, ő a tizenhatoson kívülről egyből ellőtte a felpattanó labdát, jobb külsős lövése után a labda a bal sarokba tekeredett, kikerülve a finn kapust (0–2).


A 31. percre gyakorlatilag eldőlt az elődöntő, Pennant szerzett labdát Petrovtól még a saját térfelén, végignyargalt vele a fél pályán, majd Joneshoz játszott, aki 13 méterről, kissé balról a bal sarokba csavart (0–3).

A második félidőben sokáig úgy tűnt, hogy újabb gólt nem lehet lőni, fejelni Jääskeläinennek (Jones próbálkozott nagy ziccerben többször is), de Walters gondoskodott arról, hogy ez ne legyen így, és előbb nagy szólója után 21 méterről tüzelt a bal alsóba (0–4), majd a 80. percben az ötös bal sarkáról helyezett a kapu bal sarkába (0–5).

Újabb gól már nem esett, a Stoke így simán bejutott a döntőbe, ahol a manchesteri párbajt megnyerő Cityvel találkozik.

FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
Bolton–Stoke City 0–5 (0–3)
London, Wembley. Vezette: Howard Webb
Bolton: Jääskeläinen – Steinsson, Knight, Cahill, Robinson – Elmander, Muamba (Rodri, 73.), Lee, Petrov (M. Davies, a szünetben) – Klasnic (Taylor, a szünetben), K. Davies
Stoke: Sörensen – Wilkinson, Huth, Shawcross, Wilson – Pennant (Whitehead, 79.), Delap, Whelan, Etherington – Walter, Jones
Gólszerző: Etherington (11.), Huth (17.), Jones (30.), Walters (68., 80.)
A FINÁLÉ PÁROSÍTÁSA
Manchester City–Stoke City

 

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
1 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
1 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik