Wenger azonnali megoldást keres az égető kapusproblémára

2011.03.11. 14:21
null
Grégory Coupet (PSG) neve is a kiszemeltek között szerepel (Fotó: Action Images)
Címkék
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere a klub hivatalos honlapjának adott interjúban kifejtette, hogy minél hamarabb meg szeretné oldani a csapat kapusproblémáit, és elképzelhető, hogy egy új kapuvédőt szerződtet.

„Wojciech hat hétre dőlt ki, míg Fabianski az egész szezonban nem léphet már pályára, így abszolút erősítésre szorulunk, egy rutinos kapusra van szükségünk” – fogalmazott Arsene Wenger, aki hozzátette, hogy Vito Mannone, az „ágyúsok” Hull Citynél kölcsönben játszó kapusa szintén sérüléssel bajlódik, így ő sem bevethető.

Wojciech Szczesny ujja a Barcelona ellen 3–1-re elveszített Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján kificamodott, így hat hétig nem léphet pályára. A francia szakember nem számíthat Lukasz Fabianskira sem, ugyanis a lengyel kapus vállproblémája miatt ebben az idényben már nem játszhat. Így a korábban kegyvesztett Manuel Almunia avanzsált első számú kapussá.

Az angol sajtóban már megjelent egy lista azokról a kapusokról, akiket úgynevezett sürgősségi kölcsönnel (így került tavaly a Manchester Cityhez Fülöp Márton is) már most megszerezhetne Wenger, de olyan játékosok is szerepelnek a kiszemeltek között, akik csak a nyáron érkezhetnének.

Brad Jones (Liverpool, ő Gulácsi Péter vetélytársa a „vörösöknél”), Chris Kirkland (Wigan), Brian Jensen (Burnley), Tim Krul (Newcastle) vagy Thomas Sörensen (Stoke City) már most csatlakozhatna az Arsenalhoz az említett kölcsön keretében, míg Artur Boruc (Fiorentina), Marco Storari (Juventus), Grégory Coupet (PSG) vagy Jerzey Dudek (Real Madrid) csak nyáron érkezhetne.

Az Arsenal szombaton a Manchester United otthonába látogat az FA-kupa negyeddöntőjében.

Legfrissebb hírek

Atlétikai Eb: Kriszt Sarolta a hatodik helyen zárt a hétpróbázóknál

Atlétika
6 perce

Szalah bemutatkozott, a Trabzonspor döntetlennel hangolt a Fradi elleni El-párharcra

Minden más foci
17 perce

U20-as világbajnok és Magyar Kupa-győztes védőt igazolt a Kispest-Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 perce

Niké Liga: Szánthó Regő duplázott a Zsolna ellen

Minden más foci
23 perce

Venyercsán Bence: Nem éreztem, hogy bármit máshogy csinálnék, mint korábban

Atlétika
30 perce

Videó: Baráth Péter gólt szerzett, idegenben nyert az Olomouc

Légiósok
39 perce

NB III: a DEAC győzött a debreceni rangadón, a Haladás meg a szombathelyin

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem született gól a Superliga első székely derbijén

Minden más foci
1 órája