Rio Ferdinand szezonjának valószínűleg vége

2011.03.17. 12:58
null
Rio Ferdinandot még jó ideig nem látjuk a pályán grimaszolni<br />(Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United középhátvédje, Rio Ferdinand valószínűleg már nem léphet pályára az idény hátralévő részében. Sir Alex Ferguson védői közül nem számíthat továbbá John O'Shea-re sem, illetve Rafael és Nemanja Vidics sem bevethető.

Rio Ferdinand még februárban, a Wolverhampton elleni bajnoki előtti bemelegítésen szenvedett vádlisérülést, és Sir Alex Ferguson is megerősítette, hogy hosszabb kihagyás vár az angol válogatott középhátvédre, a jelek szerint ebben az idényben már nem léphet pályára.

A Marseille ellen 2–1-re megnyert Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő-visszavágón két hátvédét is elveszítette az MU: az első félidőben John O'Shea térdszalagja sérült meg, majd a helyére beálló Rafaelt a második játékrészben szintén sérülés miatt volt kénytelen lecserélni Ferguson.

Az ír válogatott játékosra az orvosi jelentések szerint legalább öthetes kihagyás vár, míg Rafael három hétig nem léphet pályára. Nemanja Vidics továbbra is vádlisérüléssel bajlódik, a „vörös ördögök" menedzsere azonban bizakodóan nyilatkozott a szerb védővel kapcsolatban.

„Vidics regenerálódása jó ütemben halad, nemsokára százszázalékos állapotban lesz, azonban a szombati bajnokin még nem játszhat. Az előttünk álló válogatott mérkőzések miatti kéthetes szünet után már minden bizonnyal pályára léphet. Nehéz időszakot él meg a csapat, a rengeteg sérülés megnehezíti a dolgunkat" – fogalmazott a skót szakember.

Anderson, Darren Fletcher és Owen Hargreaves továbbra sem bevethető, jó hír azonban a „vörös ördögöknek”, hogy Michael Owen és Pak Dzsi Szung már játszhat szombaton.

A Manchester United jelenleg három ponttal vezeti a tabellát az Arsenal előtt, szombaton a Boltont fogadja a Premier League 30. fordulójában. Az FA-kupa elődöntőjében április 16-án a városi rivális Manchester Cityvel találkoznak Alex Ferguson tanítványai, akik a Bajnokok Ligájában is bejutottak a negyeddöntőbe a Marseille búcsúztatásával.

Legfrissebb hírek

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Manchester United: Carricket még az idény vége előtt megerősíthetik posztján – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.13. 13:21

Tóth Alexék tovább robognak a nemzetközi kupaindulás felé; az MU gól nélkül maradt Sunderlandben

Angol labdarúgás
2026.05.09. 18:11

A futballszakírók Bruno Fernandest választották a PL-idény legjobbjának

Angol labdarúgás
2026.05.08. 20:18

Teljesítette küldetését, véglegesíthetik Carricket az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.04. 17:00

Arne Slot a manchesteri vereség után: Nem lep meg, hogy a VAR ellenünk van...

Angol labdarúgás
2026.05.04. 08:55

Szoboszlai gólja és gólpassza ellenére a Liverpool kikapott Manchesterben

Angol labdarúgás
2026.05.03. 18:27
Ezek is érdekelhetik