Manchester United: Fowler az ausztrál bajnokságba csábítja Rooneyt

MTI MTIMTI MTI
2010.10.21. 10:21
Robbie Fowler az ausztrál bajnokságba csábítja Wayne Rooneyt, a Manchester Unitedtől távozni kívánó futballsztárt.

A 35 éves, 26-szoros angol válogatott Fowler, aki tavaly igazolt a távoli kontinensre, kéthetes hazai vakációja alatt megpróbálja meggyőzni a 25 éves csatárt.

„Megkérdeztem, hogy volna-e kedve a Perth Gloryhoz jönni, és jók voltak az első reakciói – nyilatkozta klubjának honlapján Fowler, aki negyedik a Premier League eredményességi örökrangsorában. – Nagyon jól elbeszélgettünk, elmondtam neki, hogy milyen szép helyen élek, és kifejezetten érdekelte a dolog."

Szerdán maga Rooney is megerősítette távozási szándékát az MU-tól: azt mondta, azért akar eligazolni, mert a vezetők nem tettek ígéretet a keret megerősítésére.

A válogatott támadót amúgy 2012 nyaráig szerződés köti a Manchester Unitedhez. Lehetséges kérőként a Real Madrid, a Chelsea és a Manchester City mellett még a Barcelonát emlegetik, főleg annak fényében, hogy a 25 éves játékos állítólag nettó 150 ezer fontos (körülbelül 46.5 millió forintos) heti fizetést kér, ennek az igénynek a kielégítésére pedig a négy említett klubon kívül más egyesület nem nagyon képes.

Legfrissebb hírek

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Manchester United: Carricket még az idény vége előtt megerősíthetik posztján – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.13. 13:21

Tóth Alexék tovább robognak a nemzetközi kupaindulás felé; az MU gól nélkül maradt Sunderlandben

Angol labdarúgás
2026.05.09. 18:11

A futballszakírók Bruno Fernandest választották a PL-idény legjobbjának

Angol labdarúgás
2026.05.08. 20:18

Teljesítette küldetését, véglegesíthetik Carricket az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.04. 17:00

Arne Slot a manchesteri vereség után: Nem lep meg, hogy a VAR ellenünk van...

Angol labdarúgás
2026.05.04. 08:55

Szoboszlai gólja és gólpassza ellenére a Liverpool kikapott Manchesterben

Angol labdarúgás
2026.05.03. 18:27
Ezek is érdekelhetik