Hodgson: Jó munkát végzek, sohasem mondok le

2010.10.22. 12:33
null
Ha Hodgsonon múlik, sokáig marad (Fotó: Action Images)
Címkék
A Liverpool tegnap a Napoli elleni idegenbeli döntetlennel sorozatban hetedik tétmeccsén maradt nyeretlen, ám a csapat menedzsere, Roy Hodgson elégedett az együttes játékával, és kijelentette, sohasem mond le.

„Nagyon csalódott vagyok a sok kritika láttán, a meccs előtt sokan az összeállításunkat is kétségbe vonták, miközben a csapat ezúttal jól teljesített, értékes pontot szereztünk – nyilatkozta az Európa-ligában a Napoli otthonában elért gól nélküli döntetlen után a Liverpool menedzsere, Roy Hodgosn. – Semmit sem csinálnék másképp.”

A szakember külön kitért a 18 éves Jonjo Shelvey játékára. A Charltontól szerződtetett középpályás először került be a kezdőcsapatba, és Hodgson szerint bizonyította, hogy rászolgált a bizalomra.

„Jó munkát végzek, napról napra előrébb lép a csapat, az Európa-ligában vezetjük a csoportunkat, eszem ágában sincs távozni, sohasem mondok le” – fogalmazott az elmúlt időszakban (főleg a hétvégi Everton elleni vereség után) rengeteget bírált 63 éves menedzser.

Hodgson egyébként nem járna rosszul akkor sem, ha menesztenék, ugyanis a nyáron a klub közelgő eladása miatt olyan záradékot is beleíratott a szerződésébe, hogy ha az új tulajdonos elbocsátja, mindenképpen fizessék ki 12 havi jussát, azaz hárommillió fontot.

Hodgson a tegnapi találkozó után kitért a mérkőzés előtt megtámadott angol drukkerekre (mint arról korábban beszámoltunk, három fanatikust megkéseltek, de összesen hat angol drukkert ért támadás Nápolyban).

„Nagyon hálásak vagyunk szurkolóinknak, akik elkísértek minket Nápolyba, szomorúak vagyunk az őket ért támadás miatt, az ilyen eseteknek nincs helyük a labdarúgásban” – mondta az edző.

EMLÉKEZTETŐ
 EURÓPA-LIGA, K-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Utrecht (holland)–Steaua Bucuresti (román) 1–1
G: Duplan (60.), ill. Schut (75. – öngól)
Napoli (olasz)–Liverpool (angol) 0–0
 AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 3 1 2 0 4–1 +3  5
2. Napoli 3 0 3 0 3–3 0 3
3. Utrecht 3 0 3 0 1–1 0 3
4. Steaua Bucuresti 3 0 2 1 5–8 –3  2
Legfrissebb hírek

Halász Bence: Olimpiai bajnok, az első magyar szabadtéri világbajnok és Európa-bajnok akarok lenni – utóbbi talán már idén

Atlétika
1 perce

A reptéri munkás is földre borult – így fogadták otthon a Zöld-foki-szigeteki hősöket – videó

Foci vb 2026
15 perce

Haaland és Vinícius mémvideója összehozta a norvég és a brazil szurkolókat

Foci vb 2026
19 perce

F1, Brit Nagydíj, verseny

F1
24 perce

Érdekes párharc lehet: Haalandnak jó „ügyfele” Gabriel

Foci vb 2026
35 perce

Brazíliának a 2002-es vb-döntő óta meggyűlt a baja az európai nemzetekkel

Foci vb 2026
49 perce

Csak a szokásos – íme, Hegedűs János hetven méterről szerzett gólja!

Minden más foci
49 perce

Szongoth Domán: Ennyire profi körülmények között még nem készülhettem

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik