Manchester United: Sir Alexet nem érdekli Wayne Rooney magánélete

2010.09.10. 17:23
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere az Everton elleni szombati angol élvonalbeli labdarúgó-mérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatón kijelentette: semmilyen formában sem foglalkozik azokkal a pletykákkal, amelyek a múlt héten Wayne Rooney magánéletéről szárnyra keltek.

„Rögtön tegyük félre ezt a témát. Egyetlen játékosom magánéletével sem foglalkozom" – jelentette ki Ferguson, s hozzá hasonlóan az ellenfél szakvezetője, David Moyes is a „pletykaújságírók" hatáskörébe utalta az ügyet, mondván, ő csak a futballról kíván beszélgetni.

Rooney az Evertonban lett élvonalbeli futballista, így aztán a Goodison Parkban mindig hecceli őt a közönség, amikor a Liverpoolban nem túlságosan kedvelt MU tagjaként visszalátogat.

„Mindig megkapja itt a magáét, és nem hiszem, hogy éppen szombaton változna meg a helyzet – mondta Phil Jagielka, az Everton védője, aki már alig várja a találkozást, mert mind mondta: imád jó futballisták ellen játszani. – Biztos vagyok benne, hogy Wayne helyén kezeli majd a fogadtatást. Kemény srác, aki nem beszéddel, hanem a futballjával válaszol majd a zrikákra."

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
14 órája

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
Tegnap, 16:51

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
2026.07.01. 12:37

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

A Manchester United is büszke az argentin győzelemre

Foci vb 2026
2026.06.17. 09:48
Ezek is érdekelhetik