Manchester United: a vártnál kevesebb bérletet adtak el

Vágólapra másolva!
2010.09.01. 14:23
A reméltnél kevesebb bérletet adott el a Manchester United a nyár folyamán, ám a klub igazgatója, David Gill nem aggódik emiatt.

A célként kitűzött 54 ezer helyett csak 51 800 bérlet fogyott el, ám Gill szerint ez a jelenlegi gazdasági helyzetben kifejezetten jó adatnak számít.

A visszaesésnek a gazdasági válság mellett – vagy inkább helyett – a szurkolók ellenszenve lehet az oka, amit az amerikai tulajdonosokkal szemben tanúsítanak. A „vörös ördögök" több mint 700 millió fontos adósságot halmoztak fel, de Gill szerint nincs miért aggódni.

„Több bérletet adtunk el, mint ahányan a legtöbb Premier League-ben szereplő klub stadionjába beférnek – mondta Gill. – Alapjába véve a klub jó pénzügyi helyzetben van, a Newcastle és a West Ham ellen elfogyott az összes jegy, de nem elégedünk meg ennyivel. Azon dolgozunk, hogy az összes hazai meccsünkön telt ház legyen, amit úgy érhetünk el, ha vonzó játékot mutat be a csapat."

Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
13 órája

Nyolc gól az Old Traffordon: pazar meccset látott, de nem örülhetett győzelemnek a MU-tábor

Angol labdarúgás
2025.12.15. 23:03

A Wolves úton a legrosszabb PL-csapat címe felé, az MU a BL felé

Angol labdarúgás
2025.12.09. 10:30

Fernandes duplázott, a Manchester United simán legyőzte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.12.08. 22:59

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
2025.12.04. 23:01

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
2025.12.03. 15:34

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.11.30. 14:58

Örökzöld idézetek, legendás történetek – húsz éve halt meg George Best

Angol labdarúgás
2025.11.25. 12:14
Ezek is érdekelhetik