Manchester United: újabb fiatal csatárt adtak kölcsön a „vörös ördögök”

Vágólapra másolva!
2010.08.12. 20:30
Az angol bajnoki ezüstérmes Manchester United hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönadta Danny Welbecket a szintén Premier League-ben szereplő Sunderlandnek.

A 19 éves támadó az egész szezont a Sunderlandben tölti majd. Welbeck a harmadik fiatal támadó, akit rövid időn belül kölcsönadott a United: Mame Biram Diouf szintén az egész idényre került a Blackburn Rovershez, míg Joshua King november közepéig csatlakozott a másodosztályú Preston North End keretéhez.

A „vörös ördögök" támadószekcióját így négy tapasztalt játékos alkotja majd: Ferguson Wayne Rooneytól, Michael Owentől, Dimitar Berbatovtól és Javier Hernándeztől várja a gólokat elsősorban.

Rajtuk kívül az olasz Federico Macheda és – ha megfelel az orvosi vizsgálatokon – a portugál Bébé kaphat szerepet.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32
Ezek is érdekelhetik