Drogba és Rooney is csak a kispadon kezdhet

Vágólapra másolva!
2010.08.08. 09:43
null
A két gigász legutóbbi egymás elleni ütközetét Didier Drogba döntötte el (Fotó: Action Images)
Michael Owen saját és a többi pályára lépő játékos egészségét félti a Wembleyben rendezendő angol Szuperkupa-mérkőzés előtt (kezdés 16 órakor). A beszámolók szerint a Manchester United és a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere is a kispadra ülteti a csapat legragyogóbb csillagát, Wayne Rooneyt, illetve Didier Drogbát.

Lehet, hogy a külföldi befektetők térnyerésével idővel elsorvadnak bizonyos hagyományok, az angol futball néhány szegmensében azonban még tetten érhető bizonyos fokú állandóság. A tétel bizonyítását érdemes az angol Szuperkupa (Community Shield) intézményével kezdeni, végtére is zsinórban negyedszer vagy a Chelsea, vagy a Manchester United csapatkapitánya emeli majd magasba a serleget a londoni Wembleyben, az angol finálék örökös színpadán.

Az utóbbi három évre vonatkozóan 2–1-re vezet a BBC-vel szembeni hallgatási fogadalmát hét év után (természetesen külső nyomásra) megtörő Sir Alex Ferguson irányította United, s ha a bajnok és FA-kupa-győztes Chelsea felkészülési mérkőzéseinek eredményeiből jósolnánk meg a vasárnapi párharc végkimenetelét, a manchesteri előny növekedésére hajlanánk.

Carlo Ancelotti együttese az utóbbi négy gyakorlómeccsét elveszítette – a borzalmas sorozat persze azonnal a feledés homályába merül, ha a Didier Drogbát a kispadra ültető menedzser ismét ravaszabbnak bizonyul Fergusonnál. Drogbát akkor is a potenciális nyerőemberek között illik említeni, ha nem jelölik a londoniak kezdőcsapatába. Ezúttal állítólagos kisebb sérülése miatt kerül ki időlegesen az érdeklődés középpontjából, de érdemes felidézni az előző idényből az áprilisi United–Chelsea bajnokit: az elefántcsontparti támadó jelentette a differenciát (1–2) – a cseresorból beszállva.

Ismerve Drogba lábainak értékét, kizárható, hogy félig sántán neveznék a mérkőzésre, ami Ancelottira, az olasz szakvezető mesterkedésére tereli a gondolatainkat, elvégre a Premier League legutóbbi gólkirályáról az említett találkozó előtt is a sérüléssel bajlódó játékosok kapcsán írtak az angol lapok. Mellesleg lehet, hogy az afrikai kihagyása pusztán „értékmentés".

Ami fővárosi oldalról Drogba, az manchesteri részről Michael Owen – esetleg Wayne Rooney, aki az előrejelzések szerint Sir Alex mögött ül majd a kezdéskor... Owen a Wembley agyonszapult – és többször, bár a végeredmény tekintetében feleslegesen kicserélt – talajának egyik legutóbbi áldozata. Az Aston Villa elleni, februárban rendezett Ligakupa-döntőben egyenlítő gólt szerző támadó megsérült a mérkőzésen, és a győzelmen (2–1) túl nem volt minek örülnie, a világbajnoksággal kapcsolatos álmai a londoni gyepen foszlottak semmivé.

„Valamit a legutóbbi ottjártamkor is alakítgattak a Wembley gyepén, ha jól tudom, a játéktér tíz százalékban most műfű, mindenesetre remélem, jobb minőségű, mint februárban volt – nyilatkozta a BBC-nek a Rooneyhoz hasonlóan egy félidőt játszó csatár. – A gyepnek betudhatóan a legsúlyosabb, de nem az egyetlen sérültje voltam a mérkőzésnek. Ijesztő. Őszintén bízom benne, hogy a vasárnapi találkozóra évek múltán majd más apropóból fogok emlékezni."

Akárcsak a Wembley nézői, akik az eddigi tapasztalatok szerint cirka 85 ezren gyűlnek majd össze az angol idénynyitón, ellentétben a máshol kevesebbre taksált Szuperkupa-mérkőzésekkel. A telt ház Angliában „döntő" esetén evidencia. Hagyomány.

Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
11 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
23 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34
Ezek is érdekelhetik