A „szívében még ágyús” Flamini csalódott az Arsenal szereplése miatt

Vágólapra másolva!
2008.11.30. 14:27
Majdnem fél év telt már el azóta, hogy Mathieu Flamini az Arsenal együttesétől az AC Milanba igazolt. A francia játékos még most is fájó szívvel beszél távozásáról; mint mondta, lelkileg megtörte a váltás. A középpályás azt is elárulta, hogy még ma is az Arsenalnak szurkol.
Flamini (balra) még ma is nosztalgiázik az Arsenal rangadóiról – az „ágyúsok” ma a Chelsea-vel játszanak
Fotó: Imago
Flamini (balra) még ma is nosztalgiázik az Arsenal rangadóiról – az „ágyúsok” ma a Chelsea-vel játszanak
Flamini (balra) még ma is nosztalgiázik az Arsenal rangadóiról – az „ágyúsok” ma a Chelsea-vel játszanak
Fotó: Imago
Flamini (balra) még ma is nosztalgiázik az Arsenal rangadóiról – az „ágyúsok” ma a Chelsea-vel játszanak

Flamini a nyáron hatalmas csalódást okozott Arsene Wengernek és az Arsenal szurkolóinak, amikor elfogadta a Milan ajánlatát, és négy év után Olaszországba költözött, ráadásul ingyen. A középpályás azonban még ma is az „ágyúsok” drukkerének tartja magát, és szomorúsággal tölti el a londoni csapat idei szereplése.

„Nem vagyok túl boldog, amikor azt látom, hogy mi folyik mostanság az Arsenalnál – válaszolt a középpályás az Arsenal idényét firtató kérdésre. – A szívemben még ma is «ágyús» vagyok, hiszen négy évet játszottam abban a klubban.”

Flamini szerint az elmúlt esztendőkben csodálatos volt az Arsenal játékosainak hozzáállása: mindenki a végsőkig küzdött a pályán a csapattársaiért. „Cesc Fabregasszal, Alekszandr Hlebbel és Tomás Rosickyval alkottuk a középpályát, folyamatosan beszéltünk és segítettük egymást. Amikor a másikért is küzdesz, akkor egyértelmű, hogy megnyered a meccseket…”

A francia labdarúgó szerint a Premier League-ben különösen nehéz győzelmeket aratni, ugyanis kiegyenlítettek az erőviszonyok. „Sohasem könnyű mérkőzést nyerni az angol bajnokságban, mert fizikai jellegű küzdelem zajlik, és minden csapatban erős játékosok vannak.”

AZ ARSENAL BAJNOKSÁGA A TÉT

Flamini egykori csapatára vasárnap különösen nehéz megpróbáltatás vár, hiszen a listavezető Chelsea elleni rangadó következik idegenben, a Stamford Bridge-en. Az ellenfél kapusa, Petr Cech szerint a tét nagy, ugyanis végleg kiüthetnék a riválist a végső elsőségért folyó versenyfutásból: „Számukra az első számú cél az, hogy ne veszítsék el a mérkőzést. Ha kikapnak, búcsút inthetnek a bajnoki címnek.”

Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere nem köntörfalazott, amikor a meccs tétjéről kérdezték. „Természetesen nem szeretnénk 13 pontos hátrányba kerülni a Chelsea-vel szemben, vasárnap estére hétre kell csökkentenünk ezt. Tisztában vagyunk vele, milyen feszültség van a csapatokban a hasonló szituációkban” – mondta Wenger, jelezve, hogy a játékosok nem lesznek puszipajtások a zöld gyepen.


PREMIER LEAGUE

15. FORDULÓ, VASÁRNAPI PROGRAM
Manchester City–Manchester United 14.30
Portsmouth–Blackburn 16.00
Tottenham–Everton 16.00
Chelsea–Arsenal 17.00


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Chelsea 14 10 3 1 32–4 +28 33
2. Liverpool 14 10 3 1 21–8 +13 33
3. Manchester United 13 7 4 2 25–10 +15 25
4. Aston Villa 15 7 4 4 22–16 +6 25
5. Arsenal 14 7 2 5 25–18 +7 23
6. Hull City 15 6 5 4 22–24 –2 23
7. Bolton 15 6 2 7 18–17 +1 20
8. Fulham 14 5 4 5 12–11 +1 19
9. Wigan 15 5 4 6 18–19 –1 19
10. Everton 14 5 4 5 19–22 –3 19
11. Portsmouth 14 5 4 5 15–20 –5 19
12. Middlesbrough 15 5 4 6 15–21 –6 19
13. Stoke City 15 5 3 7 15–25 –10 18
14. Manchester City 14 5 2 7 29–22 +7 17
15. West Ham 14 5 2 7 17–22 –5 17
16. Tottenham 14 4 3 7 17–20 –3 15
17. Newcastle 15 3 6 6 17–22 –5 15
18. Sunderland 15 4 3 8 13–24 –11 15
19. Blackburn 14 3 4 7 14–25 –11 13
20. West Bromwich Albion 15 3 2 10 11–27 –16 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik