NBA: valószínű a címvédés, de feszült a hangulat a Warriorsnál

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.10.18. 11:54
null
Draymond Green (balra) és Jordan Poole balhéjától volt hangos az előszezon (Fotó: Getty Images)
Az edzésen történt ütés miatt megjósolhatatlan, milyen lesz az öltözői hangulat a regnáló bajnok, egyben favorit Golden State Warriorsnál az észak-amerikai profi bajnokság (NBA) szerdai rajtját követően.

 

Annak ellenére is a címvédő Golden State Warriorst tartják a szakemberek a szerda hajnalban kezdődő NBA-idény favoritjának, hogy nem volt felhőtlen a gárda előszezonja, és akkor még finoman fogalmaztunk. A Stephen Curry vezette gárda, amely júniusi sikerét megelőzően 2019-ben járt legutóbb fináléban – és azt elveszítette a Toronto Raptors ellen –, tulajdonképpen simán lett bajnok a Boston Celtics ellen. Valójában még erősödött is azóta, hiszen a dobógép Klay Thompson és a 2020-as drafton másodikként kiválasztott, ám rengeteget sérült James Wiseman ismét egészséges, Andrew Wiggins négy évre aláírt, ugyanakkor mégis ott egy kérdőjel az együttes neve mellett.

Ugyanis néhány napja felrobbant az internet, amikor megjelent egy kalózvideó a Warriors edzéséről: Jordan Poole és Draymond Green előbb összeszólalkozott, majd előbbi meglökte a kétszeres olimpiai bajnok erőcsatárt, aki válaszul egy jobbegyenessel földre vitte csapattársát.

Az ügy igazából azért lett kínos és hozta rettenetesen nehéz helyzetbe a klubot, mert nyilvánosságra került a videó (hogy ki csinálta és miért lőtte fel a világhálóra, máig nincs tisztázva), s bizony a liga játékosainak többsége elítélte az egyébként is balhés előéletű Greent, aki csak tessék-lássék módon kért bocsánatot, s ugyan megbírságolták és kihagyott néhány tréninget, már vissza is tért a csapatba. Közben a megszégyenített Poole nem nyilatkozott és csendben volt, mint hal a szatyorban, hogy aztán néhány nap múlva négy évre aláírjon 140 millió dollár­ért. A balhé beárnyékolja a bajnok idénykezdetét, pedig ha az esettől eltekintünk, a 2023-as győztesnek a Warriorst kell megvernie az aranyhoz – s ez nem csak a mi véleményünk, világszerte a szakértők is így gondolják.

„Ez edzői karrierem legnehezebb szituációja, ilyen krízishelyzetbe még nem kerültem, amióta a csapatot irányítom. Ilyenkor nem lehet jó vagy rossz döntést hozni, menni kell előre, tanulni ebből is, és levonni a tanulságokat. Rengeteg beszélgetésen vagyunk túl az érintettekkel, nem vagyunk tökéletesek mi sem, nálunk is vannak hibák”   – nyilatkozta az edzőként négyszeres NBA-bajnok Steve Kerr   két nappal a rajt előtt, amelyen csapata a Los Angeles Lakerst fogadja.

Egyébként a 2020-as elsősége óta mély­repülésben lévő Lakersnél is elég balhés volt ez a nyár Russell Westbrook miatt, aki a híresztelések és LeBron James­szel megromlott viszonya ellenére maradt Kaliforniában, ám kikerült a kezdőcsapatból.

Kelet bajnoka, a nagydöntőben a Warriors ellen alulmaradó Boston Celtics (amely kronológiailag az évad első meccsét játssza a Philadelphia ellen) gerince egyben maradt, így újra a kihívók közé sorolható, ahogy a 2021-es bajnok Milwaukee is.

Nyugaton nehezebb lenne egyértelmű rangsort állítani a Golden State mögött, talán még a szlovén zseni, Luka Doncic vezette Dallas is odaérhet a kisdöntőbe, ahogy a Los Angeles Clippers is, amelybe visszatért a 2021-es rájátszás óta hiányzó Kawhi Leonard, és a kerete alapján is sokáig eljuthat.

NBA, ALAPSZAKASZ
Szerda, 1.30:
Boston Celtics–Philadelphia 76ers (Tv: Sport1)
Szerda, 4.00: Golden State Warriors–Los Angeles Lakers (Tv: Sport1)

AZ IDÉNY KULCSDÁTUMAI
Október 18.:
az alapszakasz első játéknapja
December 17.: mexikóvárosi nap, Miami Heat–San Antonio Spurs
Január 19.: párizsi nap, Chicago Bulls–Detroit Pistons
Február 17-19.: All Star-hétvége, Salt Lake City
Április 9.: az alapszakasz utolsó játéknapja
Április 15.: a rájátszás első játéknapja
Május 1-2.: a főcsoport-elődöntők kezdete (ha lehetséges előrehozni: április 29-30.)
Május 16-17.: a főcsoport-döntők kezdete (ha lehetséges előrehozni: május 14-15.)
Június 1.: a nagydöntő első mérkőzése
Június 18.: a nagydöntő hetedik mérkőzése (ha szükséges)
Június 22.: draft

 AZ ELMÚLT TÍZ ÉV DÖNTŐI
2022: 
Golden State Warriors–Boston Celtics 4–2
2021: Milwaukee Bucks–Phoenix Suns 4–2
2020: Los Angeles Lakers–Miami Heat 4–2
2019: Toronto Raptors–Golden State Warriors 4–2
2018: Golden State Warriors–Cleveland Cavaliers 4–0
2017: Golden State Warriors–Cleveland Cavaliers 4–1
2016: Cleveland Cavaliers–Golden State Warriors 4–3
2015: Golden State Warriors–Cleveland Cavaliers 4–2
2014: San Antonio Spurs–Miami Heat 4–1
2013: Miami Heat–San Antonio Spurs 4–3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik