Hetényi: Némely játékosról azt hittem, nemrég szabadult

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2013.01.19. 09:00
null
Hetényi Pekka Rinne (képünkön) felkészülését segítette Nashville-ben
Hetényi Zoltán a héten a Nahsville Predators jégkorongcsapatával edzhetett. A Ragadozók a hétvégén megkezdik szereplésüket az NHL 2012–2013-as csonka szezonjában, a magyar kapus a Columbus elleni találkozót még megnézi a helyszínen, majd visszatér Cincinnatibe. Az interjúval együtt kis útmutatást is adunk olvasóinknak arról, mi várható az NHL csonka szezonjában, és mit láthatnak a televízióban, akár már ma este.

 

INDUL AZ NHL-IDÉNY

Gyakorlatilag változatlan összetételű keretének köszönhetően címvédésre készül a Los Angeles Kings az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), amelynek 2012/13-as csonka szezonja szombaton 13 mérkőzéssel rajtol, miután a klubtulajdonosok és a hokisok lezárták csaknem négy hónapig tartó bérvitájukat.

A Kings az előző alapszakaszt a nyugati főcsoport utolsó, azaz nyolcadik helyén zárta, a rájátszásban azonban könnyedén jutott túl mind a négy riválisán, és lett története során először Stanley-kupa-győztes.

Kihívója lehet ugyancsak nyugatról a Sedin ikrek fémjelezte Vancouver Canucks, valamint a Detroit Red Wings. Utóbbi gárdát már nem erősíti minden idők egyik legjobb hátvédje, a nyáron visszavonult svéd Nicklas Lidström. Keleten a Pittsburgh Penguinst sztárduója, az orosz Jevgenyij Malkin és a kanadai Sidney Crosby repítheti, de roppant erős az előző évadban főcsoportfináléig jutó New York Rangers is, amely a holt idényben megszerezte a korábbi gólkirály Rick Nasht.

Az elhúzódó bérvita miatt az is kérdéses volt, hogy megtartják-e egyáltalán a szezont, végül sikerült megállapodni. Ám így is elmaradt a január elsejei hagyományos nyitott pályás derbi, a Winter Classic, valamint az All-Star-gála.

Az idénykurtítás azt jelenti, hogy a csapatok a megszokott 82 helyett 48 mérkőzést játszanak az alapszakaszban, 99 nap alatt. Mind a harminc gárda csak saját főcsoportbeliekkel mérkőzik. A rájátszásban nem lesz változás, keletről és nyugatról is a legjobb nyolc-nyolc jut be. A Stanley-kupát legkésőbb június 28-án adják át.

Nagy igazolások is voltak persze, még a lockout beállta előtt. Jaromír Jágr leköltözött Dallasba, Rick Nash a New York Rangersbe ment, Ryan Suter és Zach Parise egyaránt Minnesotába, viszont a Detroit hátvédlegendája, Nicklas Lidström visszavonult.

Az első mérkőzések magyar idő szerint este 21 órakor kezdődnek, a Los Angeles–Chicago meccset élőben adja az ESPN America (amely hajnali 1-től szintén élőben közvetíti a Boston–NY Rangers összecsapást), a Philadelphia–Pittsburgh találkozót 23.30-tól felvételről sugározza a Sport1.

NSO/MTI

– A hét elején abban reménykedett, túléli a Nashville edzőtáborát. Sikerült?
– Igen, de egyre keményebb lett a játék, Barry Trotz vezetőedző felhívta a figyelmet, hogy ez kell, mert szombaton itt a szezonrajt. Sokat videóztunk, taktikáztunk és kondiztunk is, de nem annyit, mind normál alapozáskor, ez most egyszerűen nem fért bele. Ennek ellenére izmosak a játékosok, és nem felfújtak, hanem kőkemények, némelyik olyan, hogy azt hittem, nemrég szabadult…

– Különoktatást is kapott?
– Mitch Korn, a kapusedző nem foglalkozott velem külön, de instrukciókat adott. Mondta, hogy sajnos nem volt ideje engem figyelni, de amikor elkapott, azt látta, hogy a lövések nem gyorsabbak, mint az én kezeim és lábaim. Szerintem is jól ment a héten, sikerült felvennem a ritmust. Két pályán gyakoroltunk, az egyikre mindig tíz órakor mentem fel, és az emberelőnyös egységekkel dolgoztam. Illetve ők velem. Fél tizenegykor aztán jött az egész keret, és a két kapus, Pekka Rinne és Chris Mason különgyakorlatokat végzett. Váltogattuk a két pályát, ha a jég elhasználódott. Természetesen minden gyakorlatban, minden tréningen és csapattalálkozón részt vehettem.

– Mennyire volt idő és energia az ismerkedésre?
– Ezzel sosincs probléma, és nem is kell hozzá sok idő. Szinte az összes csapattaggal tudtam beszélgetni, Roman Josival többet is, Ryan Ellis szinte pesztrálgatott, Rinne és Mason pedig elhívott vacsorázni. Utóbbival meg is beszéltük a 2009-es vb-meccsünket, amely neki az első válogatottsága volt, úgyhogy elmondása szerint nagyon izgult, még ellenünk is…

– Készen áll a Nashville?
– Nehéz felkészülni csak az edzésekkel, úgyhogy csináltunk házi meccset, és jobb híján ezt videózták. Az is nehézség, hogy a keret egyik fele már hokizott az idényben, a másik egyáltalán nem, ezért Trotz elmondta, lesznek, akik az elején nem fognak húsz perceket játszani, mert nem bírnák, hiába kulcsemberek egyébként. A Predators 99 nap alatt játszik 48 meccset, azaz minden másnap mérkőzés van, ebbe nagy hullámvölgyek nem férnek bele.

– A lockout végeztével milyen a hangulat a városban, a csarnok környékén?
– Vissza kell szerezni a drukkereket, ezt megmondta a vezetőség. Idén nagy hangsúlyt fektetnek a kommunikációra, mindennap két-három játékos valamilyen közösségi feladatot vállal, az első jeges edzésre pedig kijött háromezer ember. A tréningek után autogramosztás van, és ez senkit sem zavar: amilyen jó hokisok vannak itt, olyan jó emberek is. Engem háromszor kérdeztek a héten, de mivel nincs állandó szerződésem, szóba sem jöhettem mint nagy interjúalany. Nem én vagyok a legnagyobb híresség… A csarnok környékén éppen felújítások zajlanak, úgyhogy nehéz felmérni, milyen állapotban vannak az üzletek. Valószínűleg az is csak az első játéknapon derül ki, hogy mennyire pártoltak el a drukkerek.

– Hogyan tovább?
– Pénteken lejárt a próbajátékom, ami valójában nem is az volt, de ahhoz, hogy NHL-csapattal jégre léphessek, próbaszerződést kell kötni. Abban maradtunk a klubbal, hogy szombatig maradok, megnézem az első bajnokit a Columbus ellen – ez lesz életem legelső NHL-mérkőzése, amelyet élőben láthatok –, aztán megyek vissza Cincinnatibe. A Cyclones most New York környékén túrázik, úgysem tudnék csatlakozni.

AZ NHL-IDÉNY KEZDETÉRŐL EGYOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁST TALÁL A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik