NHL: már 2–0-ra vezet a címvédő Tampa a döntőben

Vágólapra másolva!
2021.07.01. 07:09
null
Növelte előnyét a Tampa (Fotó: Getty Images)
A címvédő Tampa Bay Lightning 3–1-re legyőzte a vendég Montreal Canadienst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley-kupa-döntőjének második, szerdai mérkőzésén, így az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban 2–0-ra vezet. Andrej Vaszilevszkij 42 védéssel járult hozzá a diadalhoz.

Az első összecsapást 5–1-re elbukó, 1993 óta először döntős Montreal támadólag lépett fel, és már az elején hatalmasat kellett védenie Nick Suzuki szólójánál Andrej Vaszilevszkijnek, az orosz kapus remek ütemben szúrt ki a botjával. Később Erik Gustafsson lövését védte bravúrral. A túloldalon emberelőnyben veszélyeztetett a playoff pontlistáját masszívan vezető Nyikita Kucserov, akinek kísérlete Carey Price maszkján csattant.

A második harmadban megtört a jég: Anthony Cirelli távoli, takarásból leadott lövése talált utat a tömegben, Price csak belekapni tudott a korongba, amely a hálóba csapódott. Gyorsan jött emberelőnyben a válasz, Suzuki fonákkísérleténél Vaszilevszkij nagy lövésre számított, ám a pakk gurulva és pattogva ment be a lábai között. Közvetlenül a szünet előtt Barclay Goodrow iramodott meg, keresztpasszát Blake Coleman előrevetődve, látványos mozdulattal ütötte a kapuba, ekkor már csak 1,1 másodperc volt hátra.

A záró harmadban is őrületesen támadott és sokat lőtt kapura a Canadiens, ám az 56. percben egy hatalmas védelmi hiba megpecsételte a sorsát. Joel Edmundson saját kapuja mögött fonákkal rosszul passzolt, a letámadó Ondrej Palat a hátsó palánkról az alapvonal elé visszapattanót éles szögből egyből kapura tette, Price hiába spárgázott, a korong a visszanyúló jobb korcsolyájáról a kapuba vágódott.

A finálék történetében 52-edszer fordul elő, hogy egy csapat összesítésben 2–0-ra vezet, ilyen esetben eddig 46-szor (90.2 százalék) megnyerte a vezető együttes a Stanley-kupát.

A következő összecsapást magyar idő szerint szombat hajnalban rendezik Montrealban.

JÉGKORONG, NHL
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

Tampa Bay Lightning–Montreal Canadiens 3–1 (0–0, 2–1, 1–0)
Gólszerző: Cirelli (27.), Coleman (40.), Palat (56.), illetve Suzuki (31.)

Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Tampa javára.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
4 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik