Az angyalföldiek már most üzentek: szó sem lehet trónfosztásról!

Vágólapra másolva!
2007.10.22. 18:27
A bajnoki címvédő TEVA-Vasas Plaket vízilabdacsapata az ob I 6. fordulójának szuperrangadóján 9-7-re legyőzte az elsőszámú trónkövetelőt, a tavalyi ezüstérmes Domino-BHSE együttesét.
Földi László a sikeredző, ismét borult a Domino
Mirkó István
Földi László a sikeredző, ismét borult a Domino
Földi László a sikeredző, ismét borult a Domino
Mirkó István
Földi László a sikeredző, ismét borult a Domino

A hétvégén, a bajnokság 5. fordulójában a címvédő Szolnokra látogatott, a tavalyi ezüstérmes pedig a Népligetben vendégszerepelt. A Honvéd és a Vasas is nyögvenyelősen kezdett, de a végére érvényre juttatta a tudásbeli különbséget és a rutint, így a Ferencváros, illetve a Tisza-parti főiskolás alakulat hiába küzdött derekasan, végül kapitulált.

Az angyalföldiek célja nem lehetett más a rangadón, minthogy a szezon korai szakaszában egyértelművé tegye valamennyi riválisának, s elsősorban a Dominónak, nem szeretne újabb tizennyolc évet várni, hogy felállhasson a dobogó legfelső fokára (1989, 2007).

Ennek megfelelően óriási elánnal kezdte a házigazda a Komjádi-uszodában rendezett szuperrangadót. Ahhoz, hogy az első nyolc perc után 4-0 álljon a mátrixtáblán kétségkívül a hazai remeklésen kívül Kovács István tanítványainak gyámoltalansága is kellett, a Kőér utcai társulat gyengén védekezett és csapnivalóan támadott, az emberelőnyös helyzetekkel pedig egyszerűen nem tudott mit kezdeni.

A Vasas-gólok futószalagon jöttek, a túloldalról válasz pedig egyáltalán nem érkezett. A vendégek közül Székely Bulcsú járt legközelebb ahhoz, hogy betaláljon, de a Csucsu becenévre hallgató sydneyi bajnok is csak kapufáig jutott. A második etapot megelőző röpke szünetben Kovács-mester hevesen gesztikulált, felvázolta a taktikát, intelmei azonban fabatkát sem értek. Hiszen a játékrész derekán már 6-0 állt az eredményjelzőn.

A nagyszünetig kétszer is betalált a Honvéd, ettől függetlenül Földi László kisimult arccal, ráncok nélkül vonult az öltözőbe remek napot kifogó játékosaihoz (7-2). A fordulás után kapaszkodott a látogató, kétszer is háromgólosra csökkentette szakadéknyi hátrányát (előbb 7-4, majd 8-5), ettől függetlenül nem sikerült lőtávon belülre kerülnie.

A záró felvonásban már megengedhette azt a luxust is a vendéglátó, hogy visszavegyen egy picit a lendületből, győzelme ugyanis egy pillanatig sem forgott veszélyben. Második vereségét is elszenvedte a bajnokságban a Domino, az Eger után a Vasastól is kikapott.

FÉRFI VÍZILABDA OB I

6. FORDULÓ
TEVA-Vasas Plaket-Domino-BHSE 9-7 (4-0, 3-2, 1-3, 1-2)
Gól: Katonás 3, Mátyás, Varga Dénes, Kincses, Steinmetz B., Steinmetz Á., Heinrich 1-1, illetve Bárány, Szivós 2-2, Paján, Molnár, Kovács O. 1-1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik