Nincs tovább: a Vasas idegenben biztosította be bajnoki címét

Vágólapra másolva!
2009.05.29. 20:54
Nincs szükség ötödik mindent eldöntő mérkőzésre, Vasas ugyanis idegenben verte meg 10–8-ra az Eger együttesét a férfi vízilabda-bajnokság döntőjének negyedik mérkőzésén. Földi László csapata így 3–1-re nyerte az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot, ezzel megvédve bajnoki címét, és zsinórba harmadik elsőségét szerezte meg. Az angyalföldiek legjobbja a négy gólt szerző Varga Dénes volt, aki döntő szerepet játszott csapata győzelmében.
Varga Dénes (jobbra) volt csapata legjobbja
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Varga Dénes (jobbra) volt csapata legjobbja
Varga Dénes (jobbra) volt csapata legjobbja
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Varga Dénes (jobbra) volt csapata legjobbja

„A rájátszásban mutatott játék alapján megérdemeljük az ötödik meccset. Erre a két találkozóra minden játékosnak mozgósítani kell a fizikai és szellemi tartalékokat. Csak maximális hozzáállással, fegyelmezett játékkal lehet nyerni. Egyenlőek az esélyek. A Vasas ünnepelni akar péntek este, mi csak nyerni szeretnénk” – mondta Tóth Kálmán a mérkőzés előtt, aki az eltiltott Gerendás Györgyöt helyettesíti.

Egy súlyos baleset miatt, mely az M3-as autópálya elején történt, majdnem lemaradtak a Vasas szurkolói a kezdésről.

Végül csak befutottak, így már ők is talpra ugorhattak, amikor Varga Dénes meglógva védőjéről szép akciógóllal megszerezte vezetést csapatának. Az Eger ezután Hegedűs Gábor, valamint Aaron Feltham emberelőnyös találatával fordított.

Hogy mégsem előnnyel fordult a második negyedre a hazai csapat, arról a csapata legaktívabbjának játékosa, Varga Dénes tehetett: néhány másodperccel az első játékrész előtt szabaddobásból egyenlített.

A második negyed az Eger első döntőbeli labdaelhozásával indult, Erdélyi Balázs bizonyult gyorsabbnak Kovács Róbertnél. Ez a rész is Vasas-találattal indult: Kis Gábor volt eredményes centerből.

FÖLDI LÁSZLÓ REAKCIÓJA


„Az egész szezon kőkemény munkája meghozta az eredményét, miután nagyszerű mérkőzésen győztünk Egerben. Szeretném megköszönni a szurkolók egész szezonon át tartó kitartását és buzdítását, köszönjük a hozzátartozók támogatását is. Fantasztikus környezetben sikerült nyerni, ennyi ember előtt még idegenben is remek dolog megnyerni a bajnoki címet. Reméljük, hogy ez a jövőben is így marad!”
A folytatásban is felváltva estek a gólok, hol egyik-hol másik csapat vezetett egy találattal. Először Biros Péter szerezte meg első gólját, majd Varga Dénes saját maga harmadikját. Ezután 5–4-re fordított az Eger, majd egy igen bosszantó góllal egyenlített a Vasas. Szécsi Zoltán ugyan először kifogta Hosnyánszky büntetőjét, de utána, amíg ennek örültek a hazaiak, Tóth Márton csapott le a kipattanóra, és belőtte azt. Végül 6–6 állt az eredményjelzőn a nagyszünetben, miután Nyéki és Varga Dániel is betalált.

A harmadik negyedben nagy lépést tett a bajnoki cím felé a Vasas, ugyanis 2–0-ra hozta ezt a játékrészt, ezzel pedig először volt kétgólos előny a csapatok között. Kovács és Hosnyánszky is betalált, az Eger viszont képtelen volt gólt szerezni.

A negyedik negyed elején már hárommal ment a Vasas, ismét Hosnyánszky talált be Szécsi kapujába.

Biros góljával szépített az Eger, majd emberelőnyben egy találatra is feljöhetett volna a hevesi csapat, Nyéki azonban fölé lőtt. Utána is volt még két lehetősége a zárkózásra, ezek rendre kimaradtak. Varga Dénes megúszás utáni ejtése pedig bebiztosította a győzelmet, az Eger még négy másodperccel a vége előtt betalált, de ez már nem számított.

A Vasas idegenben győzte le 10–8-ra az Egert, ezzel pedig zsinórban harmadszor végzett az élen a magyar bajnokságban.

NYILATKOZATOK


BIROS PÉTER, az Eger csapatkapitánya: Butaságokból kaptunk gólokat, ettől a Vasas erőre kapott, mi meg elvesztettük a lendületünket. Játszottunk jól is ezen a meccsen, de le kell vonnunk a tanulságokat a vereségből. Ezúttal a szerencse is többször a Vasassal volt, de büszke vagyok rá, hogy egyenrangú ellenfele tudtunk lenni. A Magyar Kupa-győzelmünkkel azért elégedett vagyok.
KISS CSABA, az Eger jobbszélsője: Hihetetlenül komikus gólokat kaptunk az elején, egy ideig így is tartottuk azonban a lépést. „Szerencsétlenek” voltunk, nagyon sajnálom a szurkolókat, hiszen ez a legrosszabb, hogy itt lett bajnok a Vasas. Az Euroliga-kudarc után becsülendő a talpra állásunk, de most sokszor a szezon eleji Egert láthatták a nézők. Rossz évadom volt, talán a legrosszabbat, mióta itt játszom, ami a mutatott játék mellett a gólok számából is lemérhető.
SZÉCSI ZOLTÁN, az Eger kapusa: Jól kezdtünk, egyéni figyelmetlenségekből sok gólt kaptunk. Szerda után pesszimistává váltunk, valószínűleg ezen is múlt. Az egész szezon alapján megérdemelt a Vasas sikere, mi mély hullámvölgyből álltunk talpra, én sérültem kezdtem, utána egész jó teljesítményt nyújtottam.


FÉRFI VÍZILABDA OB I

DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
ZF-EGER– TEVA-VASASPLAKET 8–10 (2–2, 4–4, 0–2 , 2–2 )
Eger, 2500 néző
Vezette: Kiszelly, Juhász Gy.
Eger: Szécsi – HEGEDÜS 2, Varga II Zs., Decker Á., Bárány 1, Biros 2, Kiss Cs. Csere: Bundschuh, Erdélyi, Nyéki 1, FELTHAM 2, Binder
Vasas: NAGY V. – Varga Dániel 1, VARGA DÉNES 4, HOSNYÁNSZKY 2, Kis G. 1, KOVÁCS R. 1, Steinmetz B. Csere: Vörös V., Takács B., Kállay, Katonás, Tóth M. 1
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 3/1
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/0
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1 a Vasas javára


A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE


1. TEVA-VasasPlaket 2. ZF-Eger 3. Domino-Honvéd 4. Aprilia-FTC-Fischer Klíma 5. Szeged-Beton VE 6. UNIQA-UTE 7. Pécsi Vízmű-PVSK-Fűszért 8. BVSC-Zugló 9. OSC-Opus Via 10. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 11. Bodrogi Bau-Szentesi VK 12. Androbau-Fehérvár Póló SE
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik