„Ne idegesítsétek fel Katinkát, mert akkor nagyon gyorsan fog úszni”

Vágólapra másolva!
2017.06.21. 19:44
null
Hosszú Katinka motivációs előadást tartott (Fotó: Veres Viktor)
Miközben az ég zeng, Hosszú Katinka szorgalmasan végzi a hétköznapi példaképmunkát is: szerdán este már egyik szponzora, a BiotechUSA rendezvényén tartott motivációs előadást a kisorsolt szerencsés rajongóknak, akik vagy ötszáz történetet küldtek be arról, nekik miben, hogyan segített az úszónő kalandos története.

 


Sőt az olimpiai bajnok néhányuk sztoriját meg is hallgatta, és még tanácsokat is adott azoknak, akik nem tudják legyőzni egy nagy riválisukat, súlyos sérüléssel, betegséggel küszködnek, vagy félnek egy-egy verseny előtt. És gondoljunk bármit a FINA elleni kiállásáról, a sportpolitikai elképzeléseiről vagy az Iron Lady márkanév futtatásáról, az azért lenyűgöző, hogy hányan és hogyan merítettek inspirációt Katinkától, és hogy hogyan változott meg ezen az estén is az arckifejezésük néhány kedves szótól vagy olyan egyszerű gyakorlati javaslatoktól, mint hogy ne rettegjenek a vereségtől (mert abból is lehet tanulni), és ne akarjanak mindenáron világcsúcsot úszni (mert az is megvár és mindig ugyanannyit ér – mondta Hosszú egy a szervátültetettek világjátékára készülő lánynak).

„Ha valaki valamit nagyon akar, azt el tudja majd érni" – közölte például inspirációs jelleggel már a rendezvény kedvcsináló kisfilmjében, pedig mikor az készült, még nem sejthette, hogy mennyire aktuálisak lesznek ezek a szavak – de az egybegyűlt fiatalok és felnőttek nem a FINA elleni szabadságharc aktualitásaira voltak kíváncsiak. Elvégre az is épp elég aktuálisnak számított, hogy milyen érzés volt átvenni Budapest díszpolgári címét (felemelő, még akkor is, ha Katinka ezért kisestélyiben töltötte a napot, edző-férje, Shane Tusup meg öltönyben, ami önmagában sportteljesítmény így nyár derekán), vagy hogy honnan szedi a reggelente az internetre kiírt motivációs idézeteket (az edzőteremben próbál visszaemlékezni rájuk), vagy hogy őt mi inspirálja (az, ha valaki a szakmájában próbálja feszegetni a saját határait).

Ha valakinek kétségei lettek volna, a beszélgetés tizedik percében került elő először LeBron James neve, de hát még a példaképnek is van példaképe: a Cleveland Cavaliers kosárzsenije nemcsak parketten nyújtott teljesítményével inspirálja az úszónőt, hanem a jótékonysági programjaival, azzal, hogy ugyanúgy a gyerekkori barátaival dolgozik együtt, mint Hosszú a szakszerűen felépített Iron Corporationben, na meg azzal, hogy ő is szót emel, ha igazságtalanságot tapasztal – amely kijelentés szintén különös súlyt kap a szerdai kiállás fényében.

De azért esett szó az úszásról is bőven.

Idén kicsit nehezebb dolgom van: Rióig kész voltam tűzön-vízen átmenni, volt egy célom, amelyért mindent megtettem volna, de utána le kellett ülni és feldolgozni az egészet. A mai napig hihetetlen számomra, hogy olimpiai bajnok vagyok – mondta Hosszú Katinka. – De utána újra kellett programoznom magam, hogy mik az új célok, mi az, amin tűzön-vízen átmennék megint. Ez pedig Tokió: kristálytiszta számomra, hogy mit akarok ott elérni, és az ehhez vezető utat bontottuk le utána évekre, hónapokra, versenyekre."

Ami a versenyeket illeti, lesz egy a közeljövőben: bizonyos világbajnokság, amelyet persze Hosszú jelentős tervekkel vár – és közben mégsem.

Nagyon magasra tettem a lécet, hiszen vébén sosem nyertem három aranyat és egy ezüstöt, mint Rióban – még három aranyat sem, pedig mindenki azt kérdezgeti, meglesz-e a négy. Jó is volt elmenni edzőtáborozni, kicsit kiszakadni ebből, de most már egyre nyugodtabb vagyok, ahogy közeledik a vb. A felkészülés jól sikerült, úgyhogy azt hiszem, Budapesten is csak felállok majd a rajtkőre, kiadom magamból, amire csak képes vagyok, aztán lesz ami lesz."

Természetesen Hosszúnak is vannak gyengébb pillanatai, amikor nem veszi rá magát egykönnyen a munkára.

Vannak rossz napjaim, amikor először csak a kávégépig akarok eljutni. Ha az megvan, utána rászánom magam, hogy lemenjek edzeni, és megcsináljam a bemelegítést – aztán legfeljebb hazamegyek. De aztán beindul a dolog. Van, amikor fáradt vagyok, fáj mindenem, sírva állok a medence partján, és akkor kell pár perc, amíg megküzdök saját magammal. Ha meg teljes a kétségbeesés, akkor megbeszéljük Shane-nel, hogy mikor, hogyan pótoljuk be az elmaradt munkát, de mivel rugalmas az időbeosztásom, ezzel nincs is semmi gond, simán ráérek vasárnap is tíz órát edzeni, ha úgy van... Shane-nel gyakran emlékeztetjük egymást, hogy mit akarunk elérni, néha ő hajt engem, máskor én szólok rá – naponta változik, melyikünk hajszolja a másikat, de közben végig őszintén kommunikálunk egymással, és van amikor már ő fog vissza engem, hogy ne dolgozzak annyit, mert látja, hogy fáradt vagyok. Beépül az emberbe, hogy miközben most kiszáll a medencéből, valahol Kínában vagy Japánban még javában úszik valaki, úgyhogy ha kicsit fékezek, olyan bűntudat van bennem, hogy másnap kétszer annyit akarok melózni. És mindig tele vagyunk tervekkel: néha talán egy kicsit visszafoghatnánk magunkat, de mindig jönnek az új ötletek, célok."

Hosszú most már tud nevetni az őt ért támadásokon is, sőt ha az internetes felületeiről eltűnnek a beszólogatók, gyorsan kirak valami provokatívabbat, hogy visszatérjenek, és ne unatkozzon. Sőt a riói olimpia előtt sikerült őt annyira felbosszantani egy újságcikkel (a Shane Tusup agresszivitásáról szólóval, konkrétan), hogy attól a pillanattól kezdve mindenre képesnek érezte magát. „Nagymamám mondta mindig: Ne idegesítsétek fel Katinkát, mert akkor nagyon gyorsan fog úszni" – mosolygott az olimpiai bajnok, és ha megnézzük a reggeli közleményét elnézve most kissé morcos. Ami innen nézve jó jel a júliusi világbajnokság előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik