Brodka és Stoch lengyel nemzeti hős lett - összefoglaló

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.15. 08:04
null
Az olimpiai park és a láng reggel Szocsiban (Fotó: Reuters)
Magyaros napot tartottak a szocsi téli olimpia szombati versenynapján, hiszen hét magyar olimpikon is megmérette magát. A lesiklásban hetedik Miklós Edit a másik gyors számban, a szuperóriás-műlesiklásban is kiválóan szerepelt, a 15. helyen végzett, Berecz Anna 28. lett, az osztrák Anna Fenninger győzött. A rövid pályás gyorskorcsolyázóknál Heidum Bernadett B-döntőbe jutott 1500 méteren, és végül a 9. helyen végzett, Kónya Zsófia a 30. helyen zárt. A férfiaknál Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor sem jutott tovább 1000 méteren a negyeddöntőből, előbbi végső helyezése 16., utóbbi 18. a számban. Gyorskorcsolyában 1500 méteren Nagy Konrád a 26. helyen végzett, az első helyről háromezrednyi különbség döntött Zbigniew Brodka javára. A lengyeleknek nagy napja volt, hiszen Brodka mellett Kamil Stoch begyűjtötte második aranyát is Szocsiban.

 

+++
• AZ OSZTRÁK ANNA FENNINGER GYŐZÖTT SZUPER-G-BEN, MIKLÓS EDIT ÚJRA KIVÁLÓAN VERSENYZETT, ÉS 15. LETT. EZ A MÁSODIK LEGJOBB ALPESISÍ-EREDMÉNY A LESIKLÁSBAN ELÉRT HETEDIK HELYE UTÁN. BERECZ ANNA 28. LETT.
• RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓINK KÖZÜL HEIDUM BERNADETT B-DÖNTŐBE KERÜLT 1500 MÉTEREN, 9. LETT. KÓNYA ZSÓFIA NEM JUTOTT ELŐDÖNTŐBE, A 30. HELYEN ZÁRT.
• A FÉRFIAK 1000 MÉTERES NEGYEDDÖNTŐJÉBEN LIU SHAOLIN SÁNDOR ÉS KNOCH VIKTOR IS KIESETT, ELŐBBI VÉGSŐ HELYEZÉSE 16., UTÓBBIÉ 18. A SORBAN. KETTŐS OROSZ GYŐZELEM A FINÁLÉBAN.
• NAGY KONRÁD A 26. HELYEN ZÁRT A GYORSKORCSOLYÁZÓK 1500 MÉTERES SZÁMÁBAN, AZ ARANYÉRMES LENGYEL ZBIGNIEW BRODKA HÁROM EZREDDEL ELŐZTE MEG KOEN VERWEIJT.

• A SZÉTLÖVÉSBEN REMEKLŐ T. J. OSHIE VEZETÉSÉVEL AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK FÉRFI HOKICSAPATA 3–2-RE NYERTA HÁZIGAZDA ELLEN.
• A LENGYEL KAMIL STOCH A NORMÁLSÁNC UTÁN NAGYSÁNCONSEM TALÁLT LEGYŐZŐRE, KASZAI NORIAKI 41 ÉVESEN HAJSZÁLLAL LEMARADT AZ ARANYRÓL.

TELJES PROGRAM
TELEVÍZIÓS PROGRAM
ÉREMTÁBLÁZAT
A MAGYAR INDULÓK NÉVJEGYEI
+++

21.23 A TŰZ OLIMPIÁJA. Szocsiban téli olimpia van, meleg és telihold. A szürreális légkör az elmúlt napokban rengeteg témát adott a fotósoknak, akik akkor is lubickolnak, ha nem sportakciókról van szó. A magunk részéről a mai különdíjasunk Gary Hershorn, a Reuters fotósának képe. Ezzel búcsúzik az élő olimpiai hírfolyam délutáni szerkesztője, Cserháti Zoltán. A délelőtti szerkesztők, Martonosi Árpád és Nedelykov Tamás, továbbá az ötkarikás híreken (is) dolgozó stábtagok – Hegyi Tamás, Izsányi Szabolcs, Karádi Zoltán, Kerényi Ervin, Rácz Péter, illetve a két vezető szerkesztő, Krasz Emil és Marosi Gergely – nevében is köszönöm a figyelmüket! Tartsanak velünk holnap is, jó éjszakát!

 

21.20 KI VOLT A NAP SZÉPE? A mai jelöltek: az osztrák síző, Anna Fenninger, az orosz curlinges, Jekatyerina Galkina vagy a lengyel sífutó, Justyna Kowalczyk. A tegnapi győztes: Lydia Lassila. INFÓ, EREDMÉNYEK, GALÉRIA ÉS SZAVAZÁS ITT!

21.12 EZ LESZ HOLNAP. Vasárnap egyetlen magyar sem versenyez a téli olimpián, ennek ellenére több izgalmas viadalra is kilátás van, hiszen klasszikus számok is szerepelnek a programban. Az férfi alpesi sízők a szuper-G-vel kezdenek meglehetősen korán, magyar idő szerint 7 órakor, hiszen egy órával előrébb hozták a kezdést, sífutásban a férfi 4x10 km-es váltókra, szegeződik a figyelem, sílövészetben pedig Ole Einar Björndalen a 15 km-es tömegrajtos versenyben próbálja meg újra megelőzni Björn Daehlie-t. A hódeszkásoknál női krosszban, a gyorskorcsolyázóknál női 1500 méteren osztanak érmeket.

21.08 HASÍTANAK A LENGYELEK. Kamil Stoch aranya a negyedik a lengyeleknek, korábban összesen kettőt nyertek 90 év alatt a téli olimpiákon. És egy kicsit még a síugródobogóról: Peter Prevc egyéves volt, amikor Kaszai Noriaki ezüstöt nyert 1994-ben csapatban a lillehammeri játékokon...

20.58 A MAI GYŐZTESEK. Két téli nagyhatalom, Svédország és Ausztria első, illetve második aranyát szerezte ma Szocsiban. A skandinávok a női 4x5 km-es sífutóváltó diadala után ünnepelhették, míg az osztrákok Matthias Mayer lesiklósikere után ismét alpesi síben remekeltek, Anna Fenninger nyerte meg a szuper-óriásműlesiklást. Rövid pályás gyorskorcsolyában két – ma különleges, meteoritos – aranyérem is gazdára talált, az egyik a kínai Csou Janghoz, a másik a dél-koreaiból orosszá lett Viktor Anhoz került. Az oroszoknak a hokicsapat veresége ellenére azért nem kell búslakodniuk, Alekszandr Tretyjakov szkeletonban igyekezett kárpótolni őket. A nap legnagyobb meglepetése a gyorskorcsolyázó Zbigniew Brodka nevéhez fűződik, aki a sportág első aranyérmét szerezte 1500 m-en, ráadásul elképesztő versenyben, háromezredes különbséggel. Lengyelországban jogos a fesztiváli hangulat, hiszen másik nemzeti hősük, Kamil Stoch – azután, hogy megnyerte a normálsáncot – nagysáncon is a legjobb volt. ÉREMTÁBLÁZAT ÉS AZ EDDIGI GYŐZTESEK ITT!

20.42 ÉS ÚJRA A LENGYEL NYERT!Kamil Stoch 1.3 ponttal megelőzte a közönség szimpátiáját élvező japán matuzsálemet, Kaszai Noriakit. A bronzérmes a szlovén Peter Prevc. RÉSZLETEK ITT!

Kamil Stoch duplázott Szocsiban (Fotó: Action Images)
Kamil Stoch duplázott Szocsiban (Fotó: Action Images)

20.40 A 41 éves Kaszai átvette a vezetést. Stoch ugrása dönt.

20.36 SÍUGRÁS, FINÁLÉ. Az utolsó három jön nagysáncon: Freund, Kaszai, Stoch. Az élen Prevc.

20.24 VILÁGBAJNOKI ESTE. Alekszandr Tretyjakov az első szkeletonban, aki aktuális világbajnokként lett olimpiai bajnok.

20.22VÉGEREDMÉNY: Svédország–Lettország 5–3. A svédek hibátlan teljesítménnyel vették a csoportkört. ÖSSZEFOGLALÓ ÉS A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE ITT!

20.16 VÉGEREDMÉNY:Svájc–Csehország 1–0. Jonas Hiller újabb shutouttal járult hozzá a svájci sikerhez. A helvétek gólkülönbsége 2–1 három meccs után. ÖSSZEFOGLALÓ ÉS A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE ITT!

20.09 Svédország–Lettország 5–3. Alexander Edler visszaállította a kétgólos különbséget. Svájc–Csehország 1–0. A svájci kapus, Jonas Hiller valósággal őrületbe kergeti a cseh csatárokat.

20.01 ELNÖKI GRATULÁCIÓ. És még mindig T. J. Oshie: az elképesztő teljesítmény híre a legfelsőbb körökig eljutott. Íme, a Fehér Ház tweetje: „Gratuláció T. J. Oshie-nek és az amerikai férfi hokicsapatnak az óriási győzelemhez. Mindig higgyetek a csodákban! Hajrá, Egyesült Államok!” Az aláírás: -bo.

19.55 Svédország–Lettország 4–3. Emberelőnyben kezdték a lettek a záró harmadot, és ki is használták. Zemgus Girgensons szépített.

19.48 STOCH DUPLÁZIK. A normálsáncon győztes Kamil Stoch vezet az első sorozat után a síugrók versenyében nagysáncon. A lengyel sportoló 2.8 ponttal előzi meg a 41 éves Kaszai Noriakit és 3.2 ponttal a német Severin Freundot. A címvédő Simon Ammann csak a 29., a legjobb osztrák Michael Hayböck a kilencedik helyen áll. A második sorozat, amiben már csak a legjobb 30 ugrik, 20.02-kor kezdődik.

19.47 A KANADAI NŐK A CURLING ELŐDÖNTŐBEN. A kanadai válogatott a hetedik mérkőzését is megnyerte a női curlingtornán, ezzel elsőként bejutott az elődöntőbe. Eredmények: Egyesült Államok–Svédország 7–6. Kanada–Oroszország 5–3. Svájc–Nagy-Britannia 8–6. Dánia–Kína 9–6. Az állás: 1. Kanada 7 győzelem/0 vereség, 2. Svédország 5/2, 3. Kína, Nagy-Britannia, Svájc 4/3, 6. Oroszország 3/4, 7. Japán, Koreai Köztársaság 2/4, 9. Dánia 2/5, 10. Egyesült Államok 1/6. A tíz csapatból az első négy jut az elődöntőbe. (MTI)

A fenti képből is kitalálható, mit játszottak brit lányok (Fotó: Action Images)
A fenti képből is kitalálható, mit játszottak brit lányok (Fotó: Action Images)

19.35 A 2. harmad után: Svédország–Lettország 4–2. Jimmie Ericsson növelte az előnyt, ismét a fór legvégén ütöttek gólt a „háromkoronások”. Svájc–Csehország 1–0.

19.27 SÚLYOS, DE STABIL KOMISSZAROVA ÁLLAPOTA. A sikeres operáció után is súlyos, de stabil az állapota Marija Komisszarova orosz síakrobatának, akinek edzés közben eltört az egyik gerinccsigolyája. A 23 éves hazai sportolót – aki krosszban lett volna érdekelt – a baleset után azonnal a Krasznaja Poljana-i helyi olimpiai kórházba szállították, ahol megműtötték. A több mint hatórás beavatkozás után a Komisszarova öntudatánál van. A törött csigolyát egy fém implantátummal rögzítették, ám legkorábban is csak három-négy nap múlva tudnak nyilatkozni az orvosok sportolói jövőjét illetően. A szakág krossz számának női versenyét jövő pénteken rendezik Szocsiban. (MTI)

19.25 Svédország–Lettország 3–2. Daniel Alfredsson révén vezetnek újra a svédek. A detroiti veterán emberelőnyből szerzett gólt.

19.14 KÉT ÉSZAK-AMERIKAINAK UGROTT A SÍUGRÁS. Anders Johnsont (Egyesült Államok) és Matthew Rowleyt (Kanada) kizárták, mert nem felelt meg a szabályoknak a versenyruhájuk.

19.06 BOHÉM ÉRMESEK, SZIGORÚ CURLINGESEK. Amíg a curlingesek tekintete Szocsiban is a megtestesült szigorúságot, koncentráltságot és komolyságot sugározza, addig az érmesek már one-man show-t rendeznek a dobogón. Vagy one-woman show-t. NAPI KÉPGALÉRIA!

19.03 Svédország–Lettország 2–2. Ez gyors volt, 1:23 alatt egyenlíttetek a svédek. Az olimpián valóságos pontgyárosként működő Erik Karlsson.

19.01 Svédország–Lettország 1–2.Janis Sprukts góljával fordítottak a baltiak.

18.57 OSHIE, OSHIE, OSHIE. Nehéz napirendre térni az amerikai korongos teljesítménye felett, így egy kis statisztika a bluesos sráchoz: a legalább húsz gólt szerző játékosok között Oshie a harmadik legjobb „szétlövő” 54.3 százalékos (25/46) hatékonysággal az NHL-ben. A legjobb az orosz Vjacseszlav Kozlov 58.7 százalékkal (27/46).

18.51 UGRÁS! Negyedórás csúszással elrajtolt a nagysáncverseny.

18.41 ROSSZ AZ IDŐJÁRÁS. Ezért csúszik a síugrók nagysáncversenyének rajtja. Egyelőre nem tudni, mikor kezdenek.

18.40 Az 1. harmad után: Svédország–Lettország 1–1. Lauris Darzins 1:12-vel a harmad vége előtt egyenlített. Svájc–Csehország 1–0.

18.32 Svédország–Lettország 1–0. Patrik Berglund távoli lökete akadt be a 15. percben.

18.28 Svájc–Csehország 1–0. Simon Bodemann a 15. percben szerzett vezetést a helvéteknek.

18.10 SVÁJC–CSEHORSZÁG ÉS SVÉDORSZÁG–LETTORSZÁG, ÉLŐ. Tíz perce tart a C-csoport két mérkőzése. Svédország már továbbjutott a negyeddöntőbe.

18.07 SIKERES VOLT A HATÓRÁS GERINCMŰTÉT. Az olimpia orosz sajtófőnöke, Mihail Verzsba bejelentette: hatórás, sikeres gerincműtétet hajtottak végre a szombat délelőtt súlyos edzésbalesetet szenvedő orosz síkrosszoson, Marija Komisszarován. „Vége a műtétnek... Sikeres volt. A csapatorvosunk beszél a kórházi stábbal, majd hivatalos közleményt adunk ki” – nyilatkozta.

18.04 EGYRE MENŐBB A HÓDESZKÁS.A hódeszkás Sage Kotsenburg szerezte meg lejtő stílusban a szocsi téli olimpia első aranyérmét. Az amerikai versenyző hazájában azóta igazi sztár lett, már egy koktélt is elneveztek róla. Amit ő nem ihat. Íme, a részletek!

17.59 OROSZ GYŐZELEM SZKELETONBAN. Alekszandr Tretyjakov az utolsó futamban is a leggyorsabb volt, 81 századdal nyert. Az ezüst a lett Martins Dukursé, a bronz az amerikai Matthew Antoine-t. RÉSZLETEK ITT!

17.46 ZAKLATJÁK A SZABÁLYTALAN KORIST. A short trackes Elise Chiristie nehéz napokon van túl: azt követően, hogy két futamból is kizárták a téli olimpián, zaklatásnak van kitéve az internetet, ezért törölte a Twitter-profilját is. „Már a csapattársam versenyét néztem, amikor láttam, hogy másodszor is kizártak. Nem volt fizikai kontaktusom senkivel, szóval fogalmam sincs arról, miért büntettek” – mondta az 1500-as fináléról a skót versenyző, aki az 500-as döntőben elütötte az olasz Arianna Fontanát.

17.31 OROSZOK, LETTEK ÉS AMERIKAIAK A SZKELETONOSOK ÉLMEZŐNYÉBEN. Az utolsó menet zajlik a férfi szkeletonosoknál, három futam után Alekszandr Tretyjakov vezet a lett Martin Dukurs és az egyesült államokbeli Matthew Antoine előtt. Az első hét helyen még további két orosz, egy lett és egy amerikai van.

17.24 AZ ELSŐ LENGYEL ARANY GYORSKORCSOLYÁBAN. Zbigniew Brodka győzelme nemcsak extraszoros volt, de történelmi is, hiszen ő a sportág első lengyel aranyérmese. A három ezreddel lemaradó Verweijt aligha vigasztalja, hogy az övé a 100. holland téli olimpiai arany.

A lengyel nemzeti hőssé lett Zbigniew Brodka leradírozta a futamában Shani Davist (Fotó: Action Images)
A lengyel nemzeti hőssé lett Zbigniew Brodka leradírozta a futamában Shani Davist (Fotó: Action Images)

17.12 NAGY KONRÁD SZERINT REÁLIS AZ EREDMÉNYE. „A rajtom lassú volt, de aztán kiválóan futottam, ezen a jégen ez a reális idő” – értékelte futamát Nagy Konrád, aki egy éve döntötte el, hogy rövidpályáról nagypályára vált, de csak augusztusban kezdte meg az edzéseket az új műfajban. Kiemelte, nagy dolog, hogy ilyen rövid idő alatt kiharcolta a részvételi jogot, de hozzátette: ha már itt volt, szeretett volna az első húszban végezni a negyvenfős mezőnyben. Mint mondta, a rövid pályás szakágat továbbra is látványosabbnak tartja, de neki jobban fekszik ez a műfaj, mert ez kizárólag az erőről és állóképességről szól, neki pedig sosem volt erőssége az előzgetés, amire viszont itt nincs is szüksége. (MTI)

17.04 LUONGO CURLINGEN LÓGOTT. A kanadai férfi hokicsapat szombatra kimenőt kapott, úgyhogy ki is mentek: megnézték, ahogy a curlinges honfitársaik legyőzik Nagy-Britanniát. Talpig kformaruhában, sőt, a nagyszerű kapus, Roberto Luongo nem volt rest egy curling övet formázó sapkában pózolni a leláton, rajta a felirattal: Kanada a király (Team Canada Rocks)!

16.36 METEORITÉREM. A szibériai Cseljabinszk térségében egy éve lezuhant meteorit darabkáival díszített aranyérmeket osztanak ma a téli olimpián. A cseljabinszki régióban található híres zlatousztovszki gyárban művészi gravírozással, arany és ezüst felhasználásával készített érmékből összesen 50 darab készült. Ezekből most tízet adnak át a szombati versenyeken első helyezést elért sportolóknak. Az égitest nyolc kilogrammos darabját kiállították a játékok helyszínén, a szurkolók házában, és azt egészen az olimpia végéig megtekinthetik az érdeklődők. (MTI)

16.21 HOSSZÚ, TÖBB ÓRÁS MŰTÉT. Hosszú, több órás műtét vár a súlyos gerincsérülésekkel kórházba szállított síkrosszversenyzőre, az orosz Marija Komisszarovára a délelőtti edzésen elszenvedett bukása után – jelentette be Mihail Verzsba sajtófőnök. „Marija edzésen bukott, és súlyosan megsérült a gerince. Most is műtik. Nehéz operációról van szó, a következő két-három órában még biztosan nem fejeződik be. Míg az orvosok el nem készülnek, semmi biztosat nem tudunk mondani” – mondta Verzsba. Az orosz csapatorvos Mirzalij Szamedov hivatalosan is megerősítette, Komisszarovának eltört a gerince a balesetben. A 23 éves orosz versenyző hosszabb szállítását nem kockáztatták meg, a műtét a Roza Hutor Extrém Park pályájához közeli kórházban zajlik.

16.17 T. J. OSHIIIIEEEEE!!! Nyolcadik pár. Oshie eldöntötte! Kovalcsuk hibázott, a St. Louis támadója pedig hatból a negyediket ütötte be. Óriási! Egyesült Államok–Oroszország 3–2. ÖSSZEFOGLALÓ ÉS CSOPORTÁLLÁSITT!

Jellemző pillanatkép az amerikai–orosz szétlövéséről, a főszerepben T. J. Oshie-val (Fotó: Action Images)
Jellemző pillanatkép az amerikai–orosz szétlövéséről, a főszerepben T. J. Oshie-val (Fotó: Action Images)

16.15 Hatodik pár, 3–3. Oshie zseniális, de Kovalcsuk is pontos.

16.13 Ötödik pár után 2–2. Dacjuk és Oshie.

16.11 Három pár után 1–1. Az első amerikai, Oshie belőtte és az utolsó orosz, Kovalcsuk.

16.10 LENGYEL OLIMPIAI BAJNOKI CÍM GYORSKORCSOLYA FÉRFI 1500 MÉTEREN! Verweij századra annyit futott, mint Zbigniew Brodka, de a nüanszok a lengyelnek kedveztek: 3 ezreddel a 29 éves kelet-európai nyert. A kanadai Denny Morrison a bronzérmes. Nagy Konrád a 26.

16.04 AZ UTOLSÓ PÁR JÖN GYORSKORIBAN. A lengyel Zbigniew Brodka vezet. A holland Koen Verweij és az amerikai Joey Mantia jön. Nagy Konrád a 24. RÉSZLETEK ITT!

16.02 Vége a hosszabbításnak:Egyesült Államok–Oroszország 2–2. A szétlövés dönt.

15.58 Amerikai szóló, ám Patrick Kane alulmarad Bobrovszkival szemben. Nem jött be a kötény.

15.55 PUTYIN IS SZURKOL. Az orosz elnök a helyszínen tekinti meg a „hidegháborús” összecsapást.

Putyin a meccs előtt a svájci csapat főhadiszállásán is járt
Putyin a meccs előtt a svájci csapat főhadiszállásán is járt

15.52 Vége a rendes játékidőnek: Egyesült Államok–Oroszország 2–2. Öt perc hosszabbítás jön vagy gólig játszanak.

15.42 Visszavont orosz gól. Fjodor Tjutin óriási bombát ragasztott a keresztvas alá, de elmozdult a kapu a lövés előtt, ezért nem adták meg a találatot.

15.38 Egyesült Államok–Oroszország 2–2. Ismét Dacjuk az orosz gólszerző, a bomba Radulov és Quick lába között talál utat a hálóba.

15.35 SVÁJC ELŐDÖNTŐS. Végeredmény: Svájc–Oroszország 2–0. Az utolsó percben Lara Stalder szerzett üres kapus gólt, ezzel Svájc bebiztosította a továbbjutását. Az elődöntőben: Kanada–Svájc, Svédország–Egyesült Államok. RÉSZLETEK ITT!

15.31 Egyesült Államok–Oroszország 2–1. Patrick Kane remek keresztpassza után Joe Pavelski góljával fordítottak az amerikaiak.

15.18 ÉKSZER NÉLKÜL. A dél-koreai Csoszun Ilbo szerint beütött a mennykő a dél-koreai műkorcsolyázóknál, miután az országos kedvenc Kim Jun A nem viselheti kedvenc fülbevalóját, ugyanis az szponzorált terméknek minősülhet. A Yahoo! Sports megkérdezte a NOB-ot, a hivatalos válasz az volt, hogy senki nem tud a fülbevaló-ügyről. Az ékszert gyártó J.Estina állítja, közölték velük, hogy Kim nem viselheti a fülbevalót.

15.05 A 2. harmad után: Egyesült Államok–Oroszország 1–1. A női elődöntőért: Svájc˜–Oroszország 1–0.

Jellemző gyürkőzés az amerikai–oroszról (Fotó: Action Images)
Jellemző gyürkőzés az amerikai–oroszról (Fotó: Action Images)

15.01 NAGY KONRÁDÉ AZ 5. IDŐ JELENLEG. A magyar versenyző nagy csatában lenyomta Lehmannt, 1:48.12-es idejével jelenleg az 5. a 16-ból. Tizenkettő pár van vissza.

14.58 NAGY KONRÁD JÖN A GYORSKORI-PÁLYÁN. A német Robert Lehmann-nal futja a köröket. Az élen a holland Stefan Groothuis áll.

14.53 Egyesült Államok–Oroszország 1–1. Alekszander Radulov kiállítását kihasználták az amerikaiak. A kapu előtt keresztbe érkező korong Cam Fowler korcsolyájáról a kapu felé pattant, de az ütővel sikerült még belekapnia a védőnek, így az újabb „videózós” találattal egyenlő az állás.

14.51 ÍGY ÁLLNAK A FÉRFI CURLINGESEK. A hetedik fordulóbeli győzelmével éllovas maradt a kínai és a svéd csapat a férfi curlingtornán, a britek ugyanakkor kiszorultak az élbolyból a kanadaiaktól elszenvedett vereségük miatt. Eredmények: Kína–Oroszország 9–6, Svédország–Németország 8–4, Kanada–Nagy-Britannia 7–5, Svájc–Dánia 9–3. Az állás: 1. Kína, Svédország 6 győzelem/1 vereség, 3. Nagy-Britannia, Kanada 5/2, 5. Norvégia 3/3, 6. Egyesült Államok 2/4, 7. Dánia, Oroszország, Svájc 2/5, 10. Németország 1/6. A tíz csapatból az első négy jut az elődöntőbe. (MTI)

14.47 HEIDUM SAJNÁLJA A B-DÖNTŐS BAKIT. „Nagyon élveztem a versenyzést! Jó így korcsolyázni, hogy közben folyamatosan harsog a közönség, kell nekem ez az adrenalin! Az elődöntő miatt nem vagyok csalódott, mert két kiváló versenyző vert meg, a B-döntőt sajnálom, mert akár második is lehettem volna, csak elszúrtam az előzési kísérletemet. Még egy kört kellett volna mögöttük haladni, s akkor megindulni. Miután nem sikerült, már nem volt időm újra előzési pozícióba kerülni” – mondta hibájáról Heidum Bernadett. A verseny után felszabadultnak és vidámnak tűnő magyar zászlóvivő beszélt a hátralévő 1000 méteres számról és a váltó B-döntőjéről is: előbbire azt a célt fogalmazta meg, hogy legalább egy kört szeretne menni, míg a stafétára azt mondta, nagyon felszívják magukat és ez már az edzéseken is látszik, meg akarják mutatni, hogy milyen is az igazi magyar csapat. (MTI) BŐVEBBEN A VERSENYRŐL ITT!

14.44 Kettős kiállítás, az egyik orosz az amerikaival, a tengerentúli a kapuval keménykedett, Tyutin és Backes a ketrecben.

14.39 Egyesült Államok–Oroszország 0–1. Pavel Dacjuk lépett ki, és Quick kesztyűse mellett a kapuvas segítségével megszerezte a vezetést a hazaiaknak. 2. harmad, 10. perc.

14.30 KÖVETKEZIK NAGY KONRÁD. A férfiak 1500 méteres gyorskorcsolyaversenyében is van magyar induló Nagy Konrád személyében. Összesen 20 futamot rendeznek, Nagy a nyolcadikban indul a német Robert Lehmannal párban.

14.15 RÖVID PÁLYÁS STATOK. Viktor An azt követően, hogy két országnak elsőként nyert érmet téli olimpián, ugyanezt elmondhatja, csak aranyban (az országoknál jogutódokkal nem számolva). Két nő után egyébként ő az első férfi, aki négy olimpiai első helynél tart a rövid pályásoknál. A kínai Csou Jang az első kínai short trackes, aki megvédte az olimpiai bajnoki címét. Egyéni számban a 17 éves, 16 napos Sim Szuk Hi a legfiatalabb, aki érmet nyert a sportágban.

14.07 Az 1. harmad után: Egyesült Államok–Oroszország 0–0. Bár nincsen gól, jó a meccs, pörgős, kemény. Az oroszok némi fölényben vannak, de Jonathan Quick jól tartja az amerikaiakat. A női elődöntőbe jutásért: Svájc–Oroszország 1–0. A gólszerző Stefania Marty.

Volt olyan szurkoló, aki biztosra ment
Volt olyan szurkoló, aki biztosra ment

13.46 KNOCH LENDÜLETE MEGTÖRT. „Csalódott vagyok, mert nem adtam ki mindent magamból. Nem tudom, hogy balszerencse vagy figyelmetlenség, de amikor megindultam volna a külső íven, akkor egy ütközés miatt a francia pont odasodródott... Nem volt szabálytalan, de az én lendületem megtört” – idézte fel a futamában történteket Knoch Viktor. (MTI)

13.44 LIU KIHOZTA MAGÁBÓL A MAXIMUMOT. „Szomorú sem vagyok és boldog sem, de kihoztam magamból a maximumot, egyéni csúcsot futottam. Abban bíztam, hogy lesz ütközés előttem és azt kihasználva előrébb juthatok. Nagyon erős riválisaim voltak, ebben ennyi volt” – értékelte a futamát és a napot Liu Shaolin Sándor az MTI-nek.

13.41 LIU A 16., KNOCH A 18, BÉRES A 26. Eddig adósak voltunk a magyar férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók végső helyezésével 1000 m-en, immár hivatalos.

13.38 AMERIKAI–OROSZ, ÉLŐ. Elkezdődött a nap férfi hokirangadója. Az 5. percben rögtön bunyó van. A nőknél svájci–orosz meccs zajlik az elődöntőbe jutásért.

13.34 KETTŐS OROSZ GYŐZELEM 1000 MÉTEREN! A dél-koreaiból orosszá lett 1500-on bronzérmes – amúgy koreaiként már háromszoros olimpiai bajnok – Viktor An honfitársa, Vlagyimir Grigorjev és a holland Sjinkie Knegt. ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

13.23 KÍNAI ARANYÉREM HEIDUM SZÁMÁBAN. A finálét Csou Jang nyerte meg a dél-koreai Sim Szuk Hi és az olaszok legjobbja, Arianna Fontana előtt. A másik dél-koreait kizárták, a másik döntős kínai pedig nem írt célba, így Heidum a 9. helyen végzett a számban. Kónya Zsófia végső helyezése a 30. pozíció. ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

13.12 A MAGYAR ZÁSZLÓVIVŐ 4. A FUTAMÁBAN. Heidum Bernadett nagy csatában a negyedik pozícióban zárt a B-döntőben a női rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában. Pontos végső helyezése az A-döntő után derül ki.

13.09 KEZDŐDIK A B-DÖNTŐ. Heidum elsőre most is kiugrott. A startpisztolyt egyébként egy magyar versenybíró, Novák Antal kezeli.

12.25 HEIDUMNAK NEM JÖTT ÖSSZE AZ A-DÖNTŐ. Heidum Bernadett harmadik lett elődöntős futamában, így a B-döntőben (13.06-kor kezdődik) fejezi majd be szereplését a női rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében. Részletek itt.

12.08 AZONNAL MEG KELLETT MŰTENI. Szombat délelőtti edzésén súlyos sérülést szenvedett Marija Komisszarova. A 23 éves orosz síakrobatát a Szocsitól 70 km-re található Kraszna Poljana-i kórházba vitték, ahol az orvosok az azonnali műtét mellett döntöttek. A nők krosszversenyére készülő sportoló gerinctörést szenvedett, ezért nem lehetett Moszkvába szállítani a balesetet után.

Marija Komisszarova számára rossz emlék lesz a szocsi olimpia
Marija Komisszarova számára rossz emlék lesz a szocsi olimpia

 

12.04 SVÉD ARANY, NORVÉG BETLI. A női sífutók 4x5 km-es váltóversenyét a svédek nyerték meg, az ezüstöt a finnek, a bronzot a németek szerezték meg. A topfavorit norvégok csak az 5. helyen végeztek. Részletek itt.

A svédek aranyérmes női sífutóváltója (Fotó: Action Images)
A svédek aranyérmes női sífutóváltója (Fotó: Action Images)


11. 52 KNOCH VIKTOR IS KIESETT. Liu Shaolin Sándor után Knoch Viktornak sem sikerült továbbjutnia 1000 méteren, ötödikként ért célba negyeddöntős futamában. Részletek itt.

11.47. NEM VOLT ESÉS, NINCS TOVÁBBJUTÁS. A kivárásra játszó Liu Shaolin Sándor negyedik helyen végzett futamában – amelyben senki sem esett el –, így nem jutott tovább a rövid pályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres negyeddöntőjéből. Részletek itt.

11.45 CSAK KÍVÜLRŐL TŰNHETETT NYUGISNAK. „Lehet, hogy kívülről nyugisnak tűnt, de nem volt könnyű, mert a holland lány annyira belehúzott, hogy három másodperccel gyorsabb volt a futam, mint szokott" – értékelt Heidum az MTI-nek, aki a holland mögött az egész mezőny második legjobb idejét érte el a negyeddöntő során.

„Csalódott vagyok, sokkal jobbra számítottam, mert jónak éreztem a formámat. Igyekeztem türelmes lenni, hogy kimaradjak elől a nagy tülekedésből és a végén akartam feljönni, de mire megtehettem volna, már elestem" – mondta Kónya, aki nem tudta pontosan felidézni, hogy mi volt a bukás oka.

11.40. HEIDUM NEGYED EGY KÖRÜL LÉP JÉGRE. A rövid pályás gyorskorcsolyázók női 1500 méteres versenyének elődöntője 12.12-kor kezdődik magyar idő szerint. Heidum Bernadett a második futamban szerepel.

Heidum Bernadett elődöntőbe jutott (Fotó: MOB/Kovács Anikó)
Heidum Bernadett elődöntőbe jutott (Fotó: MOB/Kovács Anikó)

11.33 LESZAKADTAK A NORVÉGOK! A női sífutók 11 órakor elkezdődött 4x5 km-es váltóversenyének fél távjánál a svédek vezettek a finnek és a németek előtt. A toronymagas esélyes norvégok csak a negyedikek 14 másodperc hátránnyal.

11.31 KÓNYA ZSÓFIA KIESETT. Egy rövid pályás gyorskorcsolyázónk maradt versenyben női 1500 méteren, miután Kónya Zsófia elesett futamában, és kiesett. Részletek itt.

11.24 HAMARABB KEZDŐDIK A FÉRFI SZUPER-G. Egy órával előbbre hozták a férfi alpesi sízők vasárnapi szuper-óriásműlesikló versenyét a szocsi téli olimpián. A viadalra eredetileg helyi idő szerint 11.00 órakor került volna sor, ám a tavaszias időjárás és a vasárnapra várható esőzés miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy már 10.00 órakor elindítják a versenyt. Ez azt jelenti, hogy vasárnap magyar idő szerint 7.00 órakor rajtol majd el az első síző a férfi szuper-G-ben. (MTI)

11.20 HEIDUM BERNADETT TOVÁBBJUTOTT. Heidum Bernadett másodikként végzett előfutamában, így továbbjutott a női rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében. Részletek itt.

11.16 MIKLÓS EDIT: SZERETTEM VOLNA MEGINT TÍZBE KERÜLNI. A női alpesi sízők szuper-óriásműlesikló versenyét 15.-ként záró Miklós Edit szeretett volna megint tízbe kerülni, de nem elégedetlen. Részletek itt.

11.10 MEGVAN A SZLOVÉNOK ELSŐ OLIMPIAI GYŐZELME. A szlovén férfi jégkorong-válogatott 3–1-re nyert második csoportmeccsén Szlovákia ellen, ezzel megszerezte története első olimpiai győzelmét. A nőknél Svédország 4–2-re nyert Finnország ellen, ezzel bejutott az elődöntőbe, ahol az Egyesült Államok csapata vár rá. Részletek itt.

10.55 A SVÉDEK 12 MÁSODPERCIG VEZETTEK; VERIK SZLOVÁKIÁT. A női jégkorongtorna negyeddöntőjében a svédek 2–1-re fordítottak a finnek ellen a harmadik harmadban, de csak 12 másodpercig vezettek, mert szinte rögtön jött a finnek egyenlítő gólja. A szlovák–szlovén férfi csoportmérkőzésen Anze Kopitar góljával már 3–0-ra vezet Szlovénia, hét perccel a vége előtt.

Csetepaté a finn-svéd női hokimeccsen (Fotó: Action Images)
Csetepaté a finn-svéd női hokimeccsen (Fotó: Action Images)

10.52 1799 DOPPINGTESZTET VÉGEZTEK EL EDDIG. Az előzetesen tervezett 2453-ból már 1799 doppintesztet elvégeztek a szocsi téli olimpia szombati versenynapjáig, és eddig egyetlen vér- vagy vizeletminta sem hozott pozitív eredményt.

Arne Ljungqvist, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) főorvosa szerint kicsi az esély arra, hogy valamelyik sportoló tiltott szert használjon az oroszországi játékokon anélkül, hogy lebukna.
„Azt mondtuk a sportolóknak, ha doppingolnak, előbb, vagy utóbb megtaláljuk őket” – jelentette ki az olimpia orvosi bizottságának svéd vezetője szombaton. (MTI)

 

10.35 ELKÉPESZTŐEN NEHÉZ KIVÍVNI AZ INDULÁSI JOGOT. „Nem vagyunk téli nemzet, mégis nagyszerű, hogy ennyien ott vannak Szocsiban, mindenki erőn felül teljesít!" – mondta a mob.hu-nak Kürtösi Zsolt, kétszeres tízpróbázó és egyszeres bobos olimpikon.

„Bármilyen olimpiai számban elképesztően nehéz kivívni az indulás jogát, így miden versenyzővel tökéletesen elégedettek lehetünk! Miklós Edit szereplése meg egyszerűen fenomenális! Nem csoda, hogy a nemzetközi világ is felkapta a fejét a magyar alpesi síző csodálatos teljesítményére!" – folytatta a torinói téli olimpia résztvevője.

10.19 KÉT MECCS, EGY GÓL. A szlovák–szlovén férfi csoportmeccsen még nem esett gól, a finn–svéd női negyeddöntőn 1–0-ra vezetnek a finnek két harmad után.

10.01 MEGSZABADULNAK A CSUKLYÁTÓL. Az amerikai gyorskorcsolyázók azzal a kéréssel a fordultak a NOB-hoz, hogy változtatnának a ruhájukon, és elhagynák a csuklyát, ugyanis azt hibáztatják a rossz eredményekért. Pedig az olimpia előtt még titkos fegyverként emlegették...

Íme, az érmesek: Höfl-Riesch, Fenninger és Hosp
Íme, az érmesek: Höfl-Riesch, Fenninger és Hosp

 

9.30 BERECZ ANNA JÖN. A szám másik magyar versenyzője 7.55 másodperces hátránnyal érkezik be (1:33.07), amivel jelenleg a 27., végül a 28. helyen zárt. Fenninger első olimpiai aranyaRészletes összefoglaló a versenyről itt.

9.25 NEM ZÖLD AZ OLIMPIA.Gombos Károly sílövő szerint az ígéretekkel ellentétben nem zöld olimpia a Szocsiban zajló ötkarikás játékok.

„Tetszik az olimpia, de van, ami nem olyan, mint amilyennek ígérték. Például egyáltalán nem figyeltek oda a környezetvédelemre, pedig azt hangoztatták, hogy zöld olimpia lesz” – mondta a 32 éves versenyző.

Példákat említve azt emelte ki, hogy bántóan sok erdőirtást látott az építkezések nyomán, illetve a buszok legtöbbször egy-egy személyt szállítva, kihasználatlanul közlekednek egyik helyről a másikra. Az első olimpiáján szerepelt Gombos Károly két számban indult: a múlt szombati nyitó napon a 10 kilométeres sprintszámban 79., míg csütörtökön a 20 kilométeres egyéni versenyben 88. lett. (MTI)

Biztos a téli olimpián járunk?
Biztos a téli olimpián járunk?

9.13 MIKLÓS EDIT A 15. „Sajnos nagyon felmelegedett az idő, a magas rajtszámommal nem lesz egyszerű a pálya. Mindenesetre én harcolni fogok!” – ígérte a futam előtti napon.

A magyar versenyző a gyengébb számában is kiváló pályát ment, az elsőtől 2.35-tel elmaradva a 15. helyre jött be (1:27.87). Bravó! Ez eddig a második legjobb magyar alpesisí-helyezés az olimpiákon, csak a lesiklásban elért hetedik helye volt ennél jobb.

9.05 JÉGKORONG. Elkezdődött a férfi torna A-csoportjában a szlovák–szlovén mérkőzés, valamint a finn–svéd női negyeddöntő.

9.00 HAMAROSAN JÖN MIKLÓS EDIT. Már tizenketten kiestek, a favoritok már végeztek. A svájci Fraenzi Aufdenblatten rossz rajtszámmal is bejött hatodiknak.

8.55 CURLING. A nyolcadik fordulót játszották le a női curlingtornán. Az olimpiai címvédő svédek 7–6-ra kikaptak Kínától, a világbajnok britek viszont 10–8-ra verték Dél-Koreát, míg a kanadaiak 8–6-ra győzték le Japánt.

Az állás: 1. Kanada 6 győzelem/0 vereség, 2. Svédország, Kína, Nagy-Britannia 4/2, 5. Oroszország, Svájc 3/3, 7. Japán, Koreai Köztársaság 2/4, 9. Dánia, Egyesült Államok 1/5 (A tíz csapatból az első négy jut az elődöntőbe.)

Fenninger volt a leggyorsabb Super G-ben
Fenninger volt a leggyorsabb Super G-ben

8.48 FENNINGER MÁR ÖRÜLHET. Hoefl-Riesch csak a második helyre tudott feljönni. Egy pályamunkás is feltűnt közben a pályán, de a német nem kért új menetet.

8.42 A HARMADIK HELYET CSERÉLGETIK. Előbb Tina Maze, majd Lara Gut veszi át a harmadik helyet. Elisabeth Görgl elrontja, kiesik.

8.40 JÖNNEK A FAVORITOK. Nicole Hosp átvette a vezetést 1:26.18-cal. Tina Weirather nem állt rajthoz. Anna Fenninger kicsit hibázott, de így is kényelmesen az élre állt (1:25.52).

8.27 MEGEMBERELTÉK MAGUKAT. Mostmár egyre több a célba érő, még nem volt kiemelkedő teljesítmény, egyelőre a svájci Fabienne Suter vezet 1:26.89-cel.

8.20Az éremtáblázaton továbbra is Németország vezet (7–2–1), Svájc (5–1–1) azonban feljött a második helyre Kanada (4–5–2) elé. Norvégia (4–3–6), Egyesült Államok (4–3–6), Hollandia (4–3–5) a további sorrend. Eddig tizenhét ország szerzett aranyérmet. ÉRMESEK ITT!

8.12 HA ÍGY HALADUNK, MÉG ÉRMESEK IS LEHETNEK A MAGYAROK. Az első nyolcból hét versenyző is kiesett...

8.02 NŐI SZUPERÓRIÁS-MŰLESIKLÁS. Elkezdődött a verseny, a fő esélyesek majd a 16. és 22. induló között várhatóak, Miklós Edit a 35., Berecz Anna a 47. pozícióból rajtol, addigra már sajnos nem lesz túl jó minőségű a pálya.

Az éremosztó számokból kiemelkedik még a síugrók nagysáncversenye, amelynek toronymagas favoritja a lengyel Kamil Stoch, miután hatalmas fölénnyel győzött normálsáncon, ráadásul az azt megelőző két világkupa-viadalt is megnyerte. Férfi jégkorongban 13.30-tól az Egyesült Államok és Oroszország csap össze.

7.55 JÓ REGGELT KÍVÁNUNK! Magyar szempontból sűrű nap elé nézünk, hiszen hét olimpikonunk is érdekelt lesz a programban. Időben először Berecz Anna és Miklós Edit áll rajthoz szuperóriás-műlesiklásban, majd rövid pályás gyorskorcsolyában női 1500 méteren Heidum Bernadett és Kónya Zsófi, a férfi 1000 méter negyeddöntőjében pedig Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor száll harcba. Gyorskorcsolyában 1500 méteren bemutatkozik Nagy Konrád.

TÉLI OLIMPIA, A SZOMBATI PROGRAM
Február 15., szombat (7)
6.00–9.00CurlingNők8. forduló
8.00–10.00Alpesi síNői szuper-GdöntőBerecz Anna, Miklós Edit
9.00–11.30JégkorongFérfiakSzlovákia–Szlovénia
9.00–11.30JégkorongNőknegyeddöntő
11.00–12.15SífutásNői 4x5 km-es váltódöntő
11.00–13.50Rövid pályás gyorskorcsolyaFérfi 1000 méterdöntőKnoch Viktor, Liu Shaolin Sándor
11.00–13.50Rövid pályás gyorskorcsolyaNői 1500 méterdöntőHeidum Bernadett, Kónya Zsófia
11.00–14.00CurlingFérfiak9. forduló
13.30–16.00JégkorongFérfiakEgyesült Államok–Oroszország
13.30–16.00JégkorongNőknegyeddöntő
14.30–17.00GyorskorcsolyaFérfi 1500 méterdöntőNagy Konrád
15.45–18.15SzkeletonFérfi egyes3-4. futam
16.00–19.00CurlingNők9. forduló
18.00–20.30JégkorongFérfiakSvájc–Csehország
18.00–20.30JégkorongFérfiakSvédország–Lettország
18.30–20.15SíugrásFérfi nagysáncdöntő
A TELEVÍZIÓS PROGRAM
M1
8.11–9.53:
Alpesi sí, női szuper óriás-műlesiklás
12.08–14.10:
Sífutás. Rövid pályás gyorskorcsolya
16.50–18.30:
Gyorskorcsolya. Szkeleton
M2

20.45–22.45:
Síugrás. Összefoglaló a nap eseményeiből
Duna

13.25–16.00:
Jégkorongmérkőzés: Egyesült Államok–Oroszország (élő)
21.35–23.20:
Jégkorongmérkőzés: Svájc–Csehország (felvételről)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik