Szocsi 2014: Szerettem volna újra tízbe kerülni - Miklós Edit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.15. 11:05
Mint beszámoltunk róla, az osztrák Anna Fenninger nyerte a női alpesi sízők szuperóriás-műlesikló versenyét a szocsi téli olimpia szombati napján. Miklós Edit remek síeléssel a 15. helyen végzett. A verseny után elmondta, szeretett volna megint tízbe kerülni, de nem elégedetlen.

A szerdán lesiklásban hetedik, ezzel a magyar alpesi sízés történetének legjobb ötkarikás eredményét elérő Miklós Edit – bár ez a gyengébbik száma – nagyszerű teljesítményt nyújtva, a pálya nehezebb szakaszain is szépen síelve, 2.35 másodperces hátránnyal a 15. helyen zárta a versenyt.

„Szerettem volna megint a legjobb tízbe kerülni, de nem vagyok elégedetlen ezzel a hellyel sem. A pálya felső szakasza most sem sikerült jól, hibáztam azon a részen” – mondta az MTI-nek Miklós Edit, aki kedden az óriás-műlesiklásban áll rajthoz.

A szám másik magyar indulója, Berecz Anna 28. lett.

„Engem nem zavart ez a nagy meleg, de a pálya végén, ahol nagyon sokan kiestek, talán túl óvatos voltam. Ahogy lesiklásban, úgy most is lehetett volna jobb a menetem, ezért nem vagyok elégedett az időmmel” – értékelt Berecz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik