Mikaela Shiffrin 18 évesen felért az olimpiai csúcsra is - összefoglaló

Vágólapra másolva!
2014.02.21. 08:33
null
A koreaiak felháborodására Kim Ju Na ezüstérmes lett (Fotó: Reuters)
Knoch Viktor nem jutott be az elődöntőbe a rövid pályás gyorskorcsolyások 500 méteres számában. A számot végül a dél-koreaiból orosszá lett Viktor An nyerte meg, aki a váltó sikerével együtt már hatszoros olimpiai bajnok. A pénteki napon a férfiak curlingtornáját a címvédő Kanada, a sílövők női váltóversenyét Ukrajna nyerte meg. Női műlesiklásban Mikaela Shiffrin 18 évesen felért az olimpiai csúcsra is, míg a férfi jégkorongosoknál kialakult a döntő párosítása: vasárnap a finneket legyőző Svédország és az amerikaiakat felülmúló Kanada mérheti össze az erejét a fináléban.

 

+++
A FÉRFI JÉGKORONGOZÓK ELŐDÖNTŐJÉBEN: SVÉDORSZÁG–FINNORSZÁG 2–1; KANADA–EGYESÜLT ÁLLAMOK 1–0
KNOCH VIKTOR A HARMADIK HELYENVÉGZETT 500 M-EN A NEGYEDDÖNTŐS FUTAMÁBAN, ÍGY NEM JUTOTT TOVÁBB. A SZÁMOT AZ OROSZ VIKTOR AN NYERTE MEG, AKI A VÁLTÓ SIKERÉVEL EGYÜTT MÁR HATSZOROS OLIMPIAI BAJNOK
• A VILÁGBAJNOK AMERIKAI MIKAELA SHIFFRIN 18 ÉVESEN CSÚCSRA ÉRT A NŐK MŰLESIKLÓ SZÁMÁBAN, BERECZ ANNA UGYANITT 35.
• AZ UKRÁN LÁNYOK NYERTÉK MEG A NŐISÍLÖVŐVÁLTÓT
ÓRIÁSI A FELHÁBORODÁS DÉL-KOREÁBAN A NŐI MŰKORCSOLYADÖNTŐ EREDMÉNYE MIATT

• AZ EDDIGI GYŐZTESEK ÉS AZ ÉREMTÁBLA
• A TELJES PROGRAM ITT!
• A TELEVÍZIÓS PROGRAM ITT!

+++

21.42 NAP SZÉPE ÉS BÚCSÚ. A péntek szépe címért ezúttal a korábban már röviden bemutatott, „vetkőzős" libanoni síző, Jacky Chamoun, a szlalomban aranyérmes amerikai tinisztár, Mikaela Shiffrin, valamint a mosolygós kanadai síakrobata, Kelsey Serwa verseng. A tegnapi győztesünk az észt műkorcsolyázó, Jelena Glebova! INFÓ, EREDMÉNYEK, GALÉRIA ÉS SZAVAZÁS ITT!Ezzel a téli olimpiai élő hírfolyam délutáni szerkesztője, Cserháti Zoltán köszöni a figyelmüket. Az olimpiai híreken dolgozó munkatársak – Karádi Zoltán, Kőfalvi Dániel, Martonosi Árpád, Gary Moovils és Rácz Péter – nevében kívánok önöknek jó éjszakát! Tartsanak velünk az olimpia utolsó két napján is!

21.34 A HOLNAPI PROGRAM. A szocsi téli olimpia utolsó előtti, szombati versenynapján hét aranyérem vár gazdára: a hódeszkások párhuzamos műlesiklás számában egyaránt rajthoz állnak a férfiak és a nők, gyorskorcsolyában is két két csapatversenyt rendeznek, a női sífutók 30 km-en mérik össze erejüket szabad stílusban, a sílövőknél a férfiak váltóversenyére kerül sor, míg alpesi síben a férfi műlesiklók zárnak. Utóbbi számban utoljára áll rajthoz magyar versenyző, Farkas Norbert. Mindezek mellett a férfi jégkorongozók bronzmérkőzése és a műkorcsolyázók gálája is nagy érdeklődésre tarthat számot.

6.00HódeszkaFérfi és női párhuzamos műlesiklásselejtező
10.15HódeszkaFérfi párhuzamos műlesiklásdöntő
10.15HódeszkaNői párhuzamos műlesiklásdöntő
10.30–12.15SífutásNői 30 km (szabad stílus)döntő
13.45–15.15Alpesi síFérfi műlesiklás1. futamFarkas Norbert
14.30–17.00GyorskorcsolyaNői csapatversenydöntő
14.30–17.00GyorskorcsolyaFérfi csapatversenydöntő
16.00–18.30JégkorongFérfiaka 3. helyértEgyesült Államok–Finnország
15.30–17.00SílövészetFérfi 4x7.5 km-es váltódöntő
17.15–18.35Alpesi síFérfi műlesiklás2. futamFarkas Norbert ?
17.30–20.00BobFérfi négyes1-2. futam
17.30–20.00Műkorcsolyagála

21.00 A MAI ÉRMESEK.Az összes eddigi dobogóst és az éremtáblát megtekintheti itt!

SíakrobatikaNői krosszThompson (Kanada)Serwa (Kanada)
Holmlund
(Svédország)
CurlingFérfiakKanada
Nagy-Britannia
Svédország
SílövészetNői 4x6 km-es váltóUkrajna
Oroszország Norvégia
Alpesi síNői műlesiklás
(35. Berecz)
Shiffrin
(Egyesült Államok)
M. Schild (Ausztria)Zettel
(Ausztria)
Rövid pályás gyk.Női 1000 méter
(Heidum helyezetlen)
Pak Szeung Hi (Dél-Korea) Fan Ko-hszin (Kína)Sim Szuk Hi
(Dél-Korea)
Rövid pályás gyk.Férfi 500 méter
(12. Knoch, 18. Liu)

An
(Oroszország)
Vu Ta-csing
(Kína)
Cournoyer
(Kanada)
Rövid pályás gyk.Férfi 5000 m-es váltóOroszország Egyesült Államok
Kína

20.48 GALÉRIA. Sűrű nap volt a pénteki, volt miből válogatni. ÍME, A NAP LEGJOBB KÉPEI!

20.11 MEGISMÉTLŐDIK A 20 ÉVVEL EZELŐTTI DÖNTŐ. 1994 után lesz ismét svéd–kanadai finálé az olimpián, akkor a háromkoronások szétlövést követően legyőzték a juharleveleseket Lillehammerben. Az utolsó meccs vasárnap 13 órakor kezdődik.

20.08 VÉGE! EGY GÓL DÖNTÖTT. KANADA A FINÁLÉBAN!Egyesült Államok–Kanada 0–1.

Jamie Benn gólja után Kanada egy lépésre attól, hogy megvédje címét (Fotó: Action Images)
Jamie Benn gólja után Kanada egy lépésre attól, hogy megvédje címét (Fotó: Action Images)

20.07 Quick lement.

20.05 Micsoda mentés Carsontól! Méterekről bevetődve ütötte le a korongot a kanadai ütőről, 59. perc.

20.02 Chris Kunitz közel járt az újabb gólhoz, de Quick előbb védett, majd az ismétlés mellé ment, 55. perc.

Aktuális az egyik kanadai étterem 
mai ajánlata: levesnek amerikai könnyek
Aktuális az egyik kanadai étterem mai ajánlata: levesnek amerikai könnyek

20.00 A Team USA átvészelte az emberhátrányt, de most már nagyon sürgető a gól.

19.59 BERECZ ÖRÜL A „HARMINCAS” ELŐRELÉPÉSNEK. „Technikailag lehetett volna jobb is. Nem tudom, hogy ez volt-e az utolsó olimpiai futásom, de összességében elégedett vagyok. Nagyon nehéz pálya volt, a hóviszonyokat pedig nem nevezném ideálisnak. Az mindenképp elégedettséggel tölt el, hogy a 65-ös rajtszámmal indulva a 35. helyen végeztem!” – mondta a műlesiklás második futama után Berecz Anna a mob.hu-nak.

19.55 Két perc! Phil Kessel kiszállt két percre, nehéz helyzetben az Egyesült Államok.

19.52 AZ OROSZOKÉ A SHORT TRACKESEK UTOLSÓ ARANYA IS. A Viktor An, Szemjon Jelisztratov, Vlagyimir Grigorjev, Ruszlan Zaharov összeállítású hazai váltó olimpiai rekorddal utasította maga mögé az amerikai és a kínai csapatot. Megvan Viktor An hatodik olimpiai aranya is, és utolérte érmek számában az amerikai Apolo Anton Ohnót.

19.45 Nagy kanadai helyzet, két lövés egymás után, mindegyik kipattan Quickről – igaz, ez nem csoda –, jött Crosby, aki estében próbált kapura kanalazni, de kevéssel célt tévesztett, 44. perc.

19.40 Elkezdődött a harmadik harmad.

19.34 STATZÓNA. Viktor An immár rekorder a rövid pályás gyorskorcsolyázók között 5 aranyérmével, ő az első olimpikon, aki mind a négy short trackes számban győzni tudott. • A szlalom érdekessége, hogy minden idők legfiatalabb aranyérmesét – Mikaela Shiffrin, 18 éves – és legidősebb érmesét – Marlies Shild, 32 éves – hozta a számban. • Az ukránoknak a sílövőváltó első helye az első aranyérmük Szocsiban, és összességében is csak a második. • A svéd férfi hokisok eddig az összes olimpiai elődöntőjüket – ez volt a negyedik – megnyerték az egyenes kieséses szakaszban.

19.25 KNOCH VIKTOR OLIMPIAI ÉRTÉKELÉSE. „Nagyjából két körrel a vége előtt volt egy lehetőségem előzni, ha az sikerül, jó pozícióba jutottam volna, de nem tudtam megkerülni az előttem lévő kínait” – röviden így értékelte a versenyét Knoch, aki az egész olimpiai szereplését vegyesnek minősítette. Azzal elégedett volt, hogy két számban is 16 közé jutott, viszont ahogy fogalmazott, az egész idényben stabilan állt a jégen, és ez most az olimpián nem sikerült neki, nem tudott jó íveket korcsolyázni és gyorsan reagálni az előtte történő eseményekre. Ennek szerinte több oka volt: egyrészt technikai, másrészt az, hogy a jég állaga többször változott, s ehhez nem tudott megfelelően alkalmazkodni. Példaként említette, hogy egy napja az esti műkorcsolyaversenyre felpuhított jégen gyakorolt, ma pedig már kőkemény volt. (MTI)

19.23Vége a második harmadnak! Egyesült Államok–Kanada 0–1.

19.20 Ebből az előnyből sem volt tiszta amerikai helyzet, kevés lesz ez a folytatásban, 18. perc

19.18 Két perc! Chris Kunitz piszkált oda Quick lábára, duplán pórul jár, mert a kapus elgáncsolta a lábát a „bárddal”, így nagyot vágódott, ráadásul a kanadait ki is állítják, 15. perc.

19.15 Támadásban Kanada: többet birtokolják a korongot és többet is lőnek kapura, 34 perc.

19.15 CSAK ÁZSIAIAK A DOBOGÓN 1000 M-EN. A dél-koreai Pak Szeung Hi nyerte meg a női rövid pályás gyorskorcsolyázók 1000 m-es számát egy kínai versenyző és egyik honfitársa előtt. Az előfutamok során ebben a számban zárták ki Heidum Bernadettet, aki így helyezetlen lett.

19.05 Az előnyük után beszorultak az amerikaiak, Ryan McDonagh bevetődve mentett az egyik lövésre készülő kanadai elől, 27. perc.

19.01 MEGVAN A NAP ELSŐ ARANYA A RÖVID PÁLYÁS GYORSKORISOKNÁL. Knoch Viktor számában újra a dél-koreaiból orosszá lett Viktor An nyert a kínai Vu Ta-csing és a kanadai Charle Cournoyer előtt. Knoch Viktor a 12., Liu Shaolin Sándor a 18. helyen végzett összetettben. RÉSZLETEK ITT!

19.00 Két perc! Újabb kanadai kiállítás, Ryan Getzlaf magasra emelt botja miatt.

18.56 GÓÓÓL, VEZETNEK A JUHARLEVELESEK! Jay Bouwmester lőtte keresztbe erőből a korongot a kapu előtt, amibe Jamie Benn tette bele az ütője fonákját, a korong pedig a kapuba pattant. Egyesült Államok–Kanada 0–1, 22. perc.

18.53 Elkezdődött a második harmad.

18.50 MÉG OBAMÁT IS ELÉRTE A FOGADÁSI LÁZ. A hokielődöntő mellett senki sem mehet el szó nélkül, még Barack Obama is fogadott a sajátjaira. Az amerikai elnök a kanadai miniszterelnökkel, Stephen Harperrel vív különharcot – a különleges tétről itt olvashat!

18.47 BERECZ A 35. – HIVATALOS. Befejeződött a női műlesiklás, Berecz Anna 49 célba érkezőből a 35. helyen végzett.

Olimpiai arcok
Olimpiai arcok

18.39 Vége az első harmadnak! Egyesült Államok–Kanada 0–0. Óriási iram, rengeteg lövés, de kevés nagy helyzet.

18.36 Az amerikaiak nem voltak túl meggyőzőek fórban, Kanada kiegészült, 19. perc.

18.33 Két perc! Patrick Marleau ment a ketrecbe, amerikai előny, 16. perc.

18.29 Drew Doughty korongjával Sidney Crosby iramodott meg, de Quick védett. A center aztán a palánknak csapódott, de összeszedi magát, 15. perc.

18.26 BERECZ A CÉLBAN. Berecz Anna sikeresen leérkezett, 20.38 mp hátránnyal jelenleg a célba érkezettek közül az utolsó, azaz 35. Tozenhatan vannak még hátra.

18.23 BERECZ ANNA A PÁLYÁN MŰLESIKLÁSBAN.

18.23 A két csapat olimpiai mérlege: 11–3–3 a kanadaiak javára.

18.20 EVI SACHENBACHER-STEHLE TAGAD. „Ez egy szörnyű rémálom, fogalmam sincs, miért lett pozitív a mintám. Soha nem szedtem tudatosan tiltott szert” – mondta a pozitív mintát produkáló német olimpikon. (MTI)

18.17 Patrick Sharp közeli védése után fogta meg a korongot Jonathan Quick.

18.16 Phil Kessel teremtett helyzetet, John Carlson lőtt a végén, de Carey Price védett, 7. perc.

18.11 És akkor váltunk hokira... Négy perc telt el, egyelőre nincs gól. A kanadaiak négyszer, az amerikaiak kétszer lőttek kapura.

18.07 18 ÉVES OLIMPIAI BAJNOK! Mikaela Shiffrin is hibázott egy kisebbet, de utána korrigált, és szépen végigjött. Ha hivatalosan még nem is, de gyakorlatilag ünnepelhet. 1. Shiffrin, 2. M. Schield, 3. Zettel. SHIFFRIN 18 ÉVESEN OLIMPIAI ÉS VILÁGBAJNOK!RÉSZLETEK ITT!

Mikaela Shiffrinnél senki nem volt technikásabb a szlalompályán (Fotó: Action Images)
Mikaela Shiffrinnél senki nem volt technikásabb a szlalompályán (Fotó: Action Images)

18.05 Höfl-Riesch is hibázott, csak harmadik. Két osztrák biztosan lesz a dobogón!

18.03 Tina Maze elrontotta, ütemet veszített, csak 6. helyen áll. Jön Höfl-Riesch, aztán Shiffrin,

18.01 Jön a legjobb három, Bernadette Schield, az utolsó osztrák kiesett.

18.00 PILLANATOK MÚLVA KEZDŐDIK A KANADAI–AMERIKAI HOKIELŐDÖNTŐ.

17.57 Önkívületben az osztrák kommentátorok, Kathrin Zettel és Marlies Schild is remekelt, utóbbi vezet, előbbi a második. Öten vannak hátra.

17.50 Nyolcan maradtak szlalomban a legjobbak közül, az élen a svéd Emelie Wikström, az osztrák Michaela Kirchgasse kiesett.

17.45 Knoch jelenleg 12. összesítésben, de a folytatásban kizárás esetén még előre léphet.

17.39 A legjobb 15 jön női műlesiklásban, jelenleg a francia Anemone Marmottan vezet.

17.36 Az orosz Szemjon Jelisztratovot kizárták a rövid pályás negyeddöntőben, így Knoch Viktor hivatalosan a harmadik helyen végzett futamában.

17.34 MIKLÓS A REALITÁSOKRÓL ÉS AZ ARANYRÓL.Alpesi síben minden idők legjobb magyar helyezését elérve a hetedik helyen végzett Miklós Edit a nők lesiklóversenyén, aki a Magyar Olimpiai Bizottság által készített videóban arról beszél, mi kell ahhoz, hogy reális esélye legyen az olimpiai aranyra. A részleteket itt hallgathatja meg!

17.32 Erős volt a futam, Knoch a negyedik helyen végzett, így nem jutott tovább.

17.31 KNOCH VIKTOR MEGKEZDTE AZ 500 M-ES NEGYEDDÖNTŐJÉT.

17.17 ELKEZDŐDÖTT A MŰLESIKLÓK 2. FUTAMA. A női szlalomosok első futamában Mikaela Shiffriné volt a legjobb idő, Maria Höfl-Riesch, Tina Maze és Bernadette Schild van hozzá képest egy mp-en belül.

17.05 HOLLANDIA ÉS DÉL-KOREA AZ ARANYÉREMÉRT GYORSKORCSOLYÁBAN. A nőkkel ellentétben a férfiaknál már ma megrendezték az elődöntőket a gyorskorcsolyázók csapatversenyében. Hollandia (Jan Blokhuijsen, Sven Kramer, Koen Verweij) és Dél-Korea (Dzsu Hjong Dzsun, Kim Cseol Min, Li Szeung Hun) jutott a szombati fináléba.

16.51 CURLINGREKORDOK. A curling történetében először fordult elő, hogy egy olimpián a férfiaknál és a nőknél is ugyanaz a nemzet nyerte meg az aranyérmet. Emellett először fordult elő, hogy egy ország egymás után háromszor végzett az első helyen.

16.49 POZITÍV MINTÁK NAPJA. Pozitív doppingmintát szolgáltatott William Frullani olasz bobos a szocsi téli olimpián. Az olasz küldöttség pénteken jelentette be, hogy a négyes bobcsapat tagjaként elvileg hétvégén bemutatkozó versenyzőt kizárták az ötkarikás csapatból. Néhány órával korábban egy német sportoló szolgáltatta a vasárnap záruló seregszemle első doppingesetét, aki a dpa hírügynökség szerint Evi Sachenbacher-Stehle sílövő. Az ő vétkességét a B-próba is megerősítette. (MTI)

16.41 MICSODA UKRÁN GYŐZELEM! Vitya Szeremenko, Julija Dzsima, Valj Szeremenko és Oljena Pidrusna megnyerte a váltóversenyt! Micsoda öröm lehet ez most az ukránoknak! Oroszország a 2., Norvégia a 3.

Ukrajna nagyszerű győzelmet ünnepelhet (Fotó: Action Images)
Ukrajna nagyszerű győzelmet ünnepelhet (Fotó: Action Images)

16.39 Maradt ám ukrán tartalék: Pidrusna begyújtotta a rakétákat, és 21 mp-re növelte az előnyét, Berger hátránya további 10 mp.

16.38 KANADAI CÍMVÉDÉS CURLINGBEN! Az észak-amerikaiak szenzációsan játszottak, a 8. end után 9–3-ra vezettek, a britek pedig kezet nyújtottak. RÉSZLETEK ITT!

Brad Jacobs skipper győzelemre vezette Kanadát (Fotó: Actio  Images)
Brad Jacobs skipper győzelemre vezette Kanadát (Fotó: Actio Images)

16.37 Utolsó lövészet: Viljukina egyet hibázott, Pidrusna hibátlan, előnye 11 mp, ami az eddigi futás alapján kevésnek tűnik, de ki tudja, lehet, hogy neki még maradtak tartalékai. Berger is hibázik egyet, 25 mp-cel megy Pidrusna után.

16.30 Éleződik a harc: Oljena Pidrusna előnye 18 mp-re csökkent a 7. lövészet után, Olga Viljukina visszavette az oroszoknak a 2. helyet, de Tora Berger is jól megy a norvégoknál.

16.26 ÉRIK A KANADAI MESTERHÁRMAS. A hetedik end után Kanada 8–3-ra vezet Nagy-Britannia ellen a férfi curlingdöntőn. Bár még három játék hátra van, az eddigiek alapján óriási meglepetés lenne, ha a britek utolérnék a legutóbbi két olimpia győztesét.

16.24 A B-PRÓBA IS POZITÍV. A Német Síszövetség megerősítette, hogy a doppingolással vádolt sílövő, Evi Sachenbacher-Stehle B-próbája is pozitív lett. Mint korábban megírtuk, egy német versenyző doppingügybe keveredett, a dpa német hírügynökség nevesítette először a Szocsiban sílövőként induló, de korábban három olimpián sífutóként két aranyérmet szerző Sachenbachert. A 33 éves versenyző már el is hagyta az olimpiai falut, a mai váltóba nem nevezték. Sachenbacher-Stehle a második német versenyző, aki egy téli olimpián pozitív doppingtesztet produkált: az 1972-es olimpián a jégkorongozó Alois Schloder bukott le, akinek szervezetében Ephedrint találtak.

16.23 Harmadik váltás: ukránok az élen, az előny 28.4 mp, de már a norvégok a 2. helyen, egy mp-cel előzik meg a hazai váltót.

16.14 Az ukránok harmadik váltótagja, Valj Szeremenko őrzi előnyét, az oroszok 47 mp hátránnyal jönnek, őket a norvégok követik.

16.10 OLIMPIAI REKORD A HOLLANDOKTÓL. A nyomasztó fölényben szereplő holland gyorskorcsolya-küldöttség a női csapatverseny negyeddöntőjében is bizonyította, hogy a legjobb. A Jorien Ter Mors (ő rövid pályán is rajthoz áll este), Lotte van Beek, Ireen Wüst összeállítású együttes olimpiai csúccsal (2:58.61) az első helyen kvalifikálta magát a szombati elődöntőbe. A négy közé még Oroszország, Lengyelország és Japán jutott.

16.01 A negyedik lövészet után Ukrajna az élen, az oroszok következnek 9 mp hátránnyal, a csehek jönnek a 3. helyen.

15.54 KANADA NÉGY PONTTAL VEZET A FÉLIDŐBEN. Kanada 6–2-re vezet öt end után a férfi curlingtorna aranymeccsén Nagy-Britannia ellen. A címvédő négypontos előnye már a harmadik end után megvolt, azóta egy-egy pontot nyertek a csapatok.

15.50 Az olaszok vezetnek az első váltásnál szűk 7 mp-cel a gyakorlatilag egyszerre váltó oroszok és ukránok előtt.

15.45 Marie-Laure Brunet elájult, nem tudja folytatni a biatlonversenyt, így a franciák álmai elszálltak. A németeknél az Evi Sachenbacher-Stehle helyére bekerült Franziska Preussnak a puskájával történt baj, kétperces a hátrányuk, ők is lemondhatnak az éremről.

15.35 ELKEZDŐDÖTT A NŐI SÍLÖVŐK 4x6 KM-ES VÁLTÓJA.

15.29 AMERIKAI VEZETÉS SZLALOMBAN. Véget ért a női műlesiklás első futama. Az első helyen az amerikai Mikaela Shiffrin végzett a német Maria Höfl-Riesch és a szlovén Tina Maze előtt. Berecz Anna maradt a 44. RÉSZLETEK ITT!

15.23 KANADA FÖLÉNYESEN VEZET. A férfi curlingtorna döntőjében a 3. end után a címvédő Kanada 5–1-re vezet Nagy-Britannia ellen. A juharlevelesek az első játékot két ponttal, a harmadikat hárommal nyerték. Egyelőre úgy tűnik, nem lesz meglepetés.

15.22 A 8. SVÉD HOKIS ÉREM A FÉRFIAKNÁL. Az 1994-es lillehammeri és 2006-os torinói győzelem után a svédek harmadszor próbálhatják meg meghódítani az olimpiai csúcsot. És már biztos, hogy nyolcadik alkalommal szereznek érmet az ötkarikás játékokon férfi jégkorongban. AZ ÖSSZEFOGLALÓT ITT OLVASHATJA!

15.17 VÉGE! A finnek hiába vitték le a kapust, a svédek kihúzták. Svédország–Finnország 2–1. A „HÁROMKORONÁSOK” A FINÁLÉBAN!

Henrik Lundqvistot köszöntik a társak a meccs vége után (Fotó: Action Images)
Henrik Lundqvistot köszöntik a társak a meccs vége után (Fotó: Action Images)

15.14 Utolsó perc jön, van finn nyomás, de nem óriási. Finn időkérés.

15.11 A svédek remekül ölik az időt mezőnyjátékkal, és most a kontra nagy helyzetet is teremtett, de Loui Eriksson az oldalhálót találta el.

15.07 Kicsi a rakás a svéd kapu előtt. A „háromkoronások” átvészelték a hátrányt, de Finnország maradt támadásban.

15.06 BERECZ ANNA A PÁLYÁN. A műlesiklás első futamában, egyelőre a 44. idő az övé.

15.04 KÉT PERC! Daniel Sedin csücsült le a padra, egyenlítési lehetőség a finneknek, 51. perc.

15.02 A finnek első sora támadott, és ugyan többször is közel jártak a közeli lövéshez, végül egy kicsi hiányzott a helyzethez. Jimmie Ericsson lövését Lehtonen hárította lábbal.

14.56 Pörög a meccs, de a svédek most kontroll alatt tartják a játékot. Steen lövését fogta Lehtonen.

14.54 CURLINGBULI. A kép tanúsága szerint a kabalák nem unatkoztak a bronzmeccs és a finálé között a curlingpályán. A döntőben az első end után: Kanada–Nagy-Britannia 2–0.

 

14.50 Elkezdődött a 3. harmad.

14.33 Vége a 2. harmadnak! Svédország–Finnország 2–1.

14.32 Daniel Sedin járt közel hozzá, hogy növeli az előnyt, de Lehtonen botos kezében elakadt a korong, 40. perc.

14.30 ELKEZDŐDÖTT A FÉRFIAK CURLINGDÖNTŐJE. A legutóbbi két olimpiát megnyerő Kanada Nagy-Britanniával mérkőzik.

14.26 SVÉD FORDÍTÁS! Nem sok volt már hátra az előnyből, ám az olimpián remeklő Erik Karlsson lövéshez jutott a kék vonalnál, és Kari Lehtonen nem tudta hárítani a bombát, kicsit benne volt a kapus.Svédország–Finnország 2–1, 37. perc.

14.22 KÉT PERC! A második svéd előny Olli Jokkinen gáncsolása miatt következik.

14.22 EGY SZOMORÚ HÍR. Huszonnyolc éves korában elhunyt az ausztrálok paralimpikonja, Matthew Robinson. A sportoló nyolc nappal ezelőtt szenvedett súlyos nyaki- és gerincsérüléseket egy spanyolországi világkupafutamon, amely után rövid időre kómába is került, és ugyan később felébredt, ma az Ausztrál Olimpiai Bizottság a halálhírét közölte. Robinson indult volna a március 7-én kezdődő szocsi téli paralimpián.

14.16 SVÉD EGYENLÍTÉS! Jonathan Ericsson és Loui Eriksson hozta össze a találatot, előbbi szépen tálalt utóbbi elé, miután az összes védő a másik oldalon helyezkedett, a bostoni támadó pedig a tátogó bal alsó sarokba lőtt. Svédország–Finnország 1–1.

14.13 A finnek nem tudtak élni a fórral, 31. perc.

14.10 KÉT PERC! Daniel Alfredsson ül a büntetőpadra, a finnek növelhetik előnyüket, 28. perc.

14.05 FINN GÓL, DE VIDEÓZÁS. A finnek kihúzták a hátrányt, majd nem sokkal később egy vaktában előrelőtt korongra Olli Jokkinen csapott le, és éles szögből kapura lőtt, Lundqvist lába mellett pedig becsorgott a korong. Érvényes találat! Svédország–Finnország 0–1.

14.00 KÉT PERC! Itt a svéd előny is. Mikael Granlund palánkra lökte az egyik svédet, 24. perc.

13.55 Elkezdődött a 2. harmad.

13.39 Vége az első harmadnak! Svédország–Finnország 0–0.

Henrik Lundqvistnek bőven akadt dolga az első harmadban (Fotó: Action Images)
Henrik Lundqvistnek bőven akadt dolga az első harmadban (Fotó: Action Images)

13.38 Az eddigi egyik legnagyobb helyzet: Ruutu találta szembe magát Lundqvisttel, de nem találta a rést, 20. perc.

13.37 Úgy tűnik, a harmad vége a svédeké lesz, folyamatosan a finn harmadban a korong, 19. perc.

13.32 Kihúzták a svédek, oda lett a kettős előny, 16. perc.

13.31 Kijátszották a finnek, kétszer is, de előbb Selänne, majd Vatanen nem találta a kaput.

13.29 ÚJABB KÉT PERC! Niklas Kronwallt is kiküldték, mert keménykedett Teemu Selännével szemben. Kettős előny több, mint egy percig.

13.27KÉT PERC! Berglund öklelte fel Vatanent, újabb finn fór, 13. perc.

13.23 M. FOURCADE KIHAGYHATJA A HOLNAPI VÁLTÓT. Valószínűleg nem szerepelhet a szombati záró számban, a férfiak váltóversenyében a kétszeres aranyérmes francia Martin Fourcade, a sílövő versenyek egyik legnagyobb sztárja. Az okokról itt olvashat!

13.22 Lundqvist munkában, Sami Salo is alaposan megkínálta, de állja a sarat a svéd kapuvédő, 11. perc.

13.19 Väänänen kőkemény, de középre tartó lövését fogta Lundqvist.

13.14 Lejár a fór, kiegészültek a svédek. A szusszanási szünetben váltás a szerkesztői poszton, Marosi Gergely helyén Cserháti Zoltán. Kellemes délutánt!

13.13 Määttä lövi be a korongot a kapu előtti forgatagba, de az elmegy.

13.12 Erős finn kezdés a fórban, de eltelt egy perc az emberelőnyből, és nincs gól.

13.11KÉT PERC! Az első kiállítás a mérkőzésen, Steen kapott két percet bottal akasztásért.

13.09 Megint Lehtonen véd, a svédek kezdenek erősebben. Steen próbálkozott éles szögből.

13.08 L. Eriksson, Kronwall kísérletezik, a finnek állják a lövéseket. Lehtonen bemelegíthet legalább.

13.05 Bedobás, kezdtek!

13.00 SVÉDORSZÁG–FINNORSZÁG HOKIELŐDÖNTŐ, ÉLŐ! Hazai, sárga mezükben a svédek, kék idegenbeli dresszükben a finnek.

12.49 DOPPING. A dpa német hírügynökség szerint a sífutásban kétszeres olimpiai bajnok (2002, 2010) sílövő Evi Sachenbacher-Stehle bukott meg a doppingvizsgálaton. Az A-próba pozitív, a B-próba eredményét várják. Legjobb eredménye Szocsiban egy 4. hely a tömegrajtos versenyben. A 2006-os olimpia előtt ugyanőt túl magas hemoglobin-szintje miatt ötnapos versenyeltiltással büntették.

12.37 SVÉD CURLINGBRAVÚR. Bár a kínaiak fejezhették be az extra endet a férfi curlingtorna bronzmeccsén, mégis a svédeké lett a harmadik hely. A skandinávok két ponttal nyerték a 11. játékot, így 6–4-re ők győztek.

12.35 A FINN SOROK:
Lehtonen
Timonen, Vatanen – Granlund, Immonen, Selänne
Määttä, Salo – J. Jokinen, O. Jokinen, Ruutu
Lepistö, Hietanen – Korpikoski, Kontioja, Aaltonen
Väänänen, Kukkonen – Komarov, Lehterä, Pihlström

A SVÉD SOROK
Lundqvist
E. Karlsson, Edler – Steen, Berglund, Alfredsson
Ericsson, Kronwall – Bäckström, D. Sedin, L. Eriksson
Oduya, Hjalmarsson – Landeskog, Johansson, Silfverberg
Ekman-Larsson – Nyquist, J. Ericsson, Krüger, Hagelin

A svédeknél csak kilenc bekk, eggyel több csatár.

12.32 Az Infostrada Sports statisztikai modellje Svédországnak 58, Finnországnak 42 százalék esélyt ad a továbbjutásra.

12.30 SVÉD–FINN FÉRFI JÉGKORONG-ELŐDÖNTŐ. A finn kapus, Tuukka Rask beteg, nem vállalta a játékot. Kari Lehtonen a finn kapuban, Antti Niemi a tartalék, Rask be se öltözött. Nem túl jó hír a finneknek, lévén Rask kiemelkedő teljesítményt nyújtott eddig a tornán.

Készülnek a hokielődöntőre
Készülnek a hokielődöntőre

12.15 1–0 ez az end a svédeknek, 4–4 a curlingmeccs, extra end jön!

12.14 Curlingben a mérésé a főszerep. Mondhatni, elég szoros a svéd–kínai bronzmeccs.

12.11 A NY Times egyébként nem teszi le a garast sem Kim, sem Szotnyikova mellett, hanem inkább a műkorcsolya-pontozás átláthatatlanságával foglalkozik.

12.05 A NAP TARTALMA. A NY Times összehasonlította Kim Ju Na és Szotnyikova kűrjét ugrásról ugrásra, fázisfotókkal, pontozással. A képre kattintva végignézhető.

A kép mögött a New York Times interaktív anyaga a műkorcsolyadöntőről (Fotómontázs: NY Times)
A kép mögött a New York Times interaktív anyaga a műkorcsolyadöntőről (Fotómontázs: NY Times)

12.00KETTŐS KANADAI DIADAL! David bukik, Thompson Serwa előtt fölényesen nyer, Holmlundé a bronz.

11.59 SÍKROSSZ, NŐI DÖNTŐ. Mindjárt rajt. A kanadai Thompson és Serwa, a magyar származású francia David és a svéd Holmlund megy az érmekért.

11.57 VAN EZ ÍGY... Jön a síkrosszdöntő. Az MTVA-nak viszont el kell kapcsolnia. Viszont 13.02-től visszakapcsolnak, a Dunán pedig 12.55-től élőben a svéd–finn hokimeccs.

11.56 VEZET KÍNA. A férfi curlingtorna bronzmeccsén az utolsó end előtt Kína 4–3-ra vezet Svédország ellen. A svédeké az utolsó kő a tizedik játékban.

11.53 CURLINGBEN közben kínai–svéd 3–3. A kilencedik endben tartanak.

11.48 JÉGKORONG. Édesapja operációja miatt nem utazott vissza az Egyesült Államokba Alekszandr Ovecskin, a szocsi téli olimpián ötödik helyen végzett orosz jégkorong-válogatott sztárja. A csatár klubja, a Washington Capitals közölte, hogy Ovecskin apja szívműtéten esett át, állapota stabil. Ovecskinnek csapata szerdai negyeddöntős vereségét követően csütörtökön kellett volna visszarepülnie a tengerentúlra. A fővárosi gárda nem tudja, hogy az orosz hokis mikor csatlakozik a kerethez. A támadó az olimpián öt mérkőzésen csupán egy gólt ütött és egy gólpasszt adott, ugyanakkor az NHL-ben 40 találattal az élen áll. A Washington legközelebb jövő csütörtökön lép pályára. (MTI)

11.46 SÍKROSSZ. A francia Ophélie David egyébként magyar származású, Rácz Ofélia néven hazánk színeiben szerepelt az 1994-es lillehammeri olimpián alpesi síben (de akkor is Franciaországban élt).

11.34 EGYENLÍTETTEK A SVÉDEK. A Kína–Svédország férfi curlingtorna bronzmeccseén svédek egy ponttal megnyerték a hetedik endet, így most 3–3 az állás.

11.31 FOLYTATJÁK. Vége a kényszerszünetnek, újra megy a verseny.

11.25 ÁPOLÁS. Még egy baleset síkrosszban, kicsit nehézkes a mai verseny.

11.20 KÖD IDE, KÖD ODA, MÉGIS ELINDÍTJÁK ŐKET. Élvezhető a síkrossz-verseny, négy alak megy a tejködben. Lent jobb a helyet azért.

11.18 ELLEP MINDENT A KÖD. Itt nem lehet versenyezni, mivel a látótávolság majd' nullára esett vissza. Csúszik a síkrossz.

11.10 BALESET! A német Anna Wörner nagyon rosszul érkezik a síkrossz negyeddöntőben egy ugratóról. Hordágy, a térdét vizsgálják.

11.09 CURLING. Kína–Svédország 3–2 most a férfi bronzmeccsen.

11.05 BJÖRNDALEN A SPORTOLÓI BIZOTTSÁGBAN. Ole Einar Björndalen, minden idők legeredményesebb téli olimpikonja is bekerült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságába. A norvég sílövő, aki a szocsi téli játékokon szerzett eddigi két aranyérmével került az örökranglista élére, a csütörtöki választáson a legtöbb, szám szerint 1087 voksot kapott. Mellette még a kanadai női jégkorong-válogatottal csütörtökön már negyedszer olimpiai bajnok, hétszeres világbajnok Hayley Wickenheisert (758 szavazat) választották be a bizottságba, melynek mindketten nyolc évig lesznek a tagjai. (MTI)

10.59 FÉLIDŐBEN SVÉDORSZÁG VEZET A FÉRFI CURLINGTORNA BRONZMECCSÉN. Egylőre nem túl pontgazdag a Kína–Svédország bronzmérkőzés a férfi curlingtornán. A 10 endből álló találkozón az ötödik játék után a svédek 2–1-re vezetnek. Kína még nem szerzett érmet olimpián a férfiknál, és a svédek is mindössze egyszer, 1924-ben végeztek dogobón, méghozzá a második helyen. A curling 1924 után csak 1998-ban került vissza az olimpiai programba, így nem csoda, hogy ilyen hosszú sorozat is akad.

10.50 MÉG MINDIG MŰKORCSOLYA. Érdekes az amerikai Ashley Wagner véleménye, aki nem csomagolta be azt. „Mindannyian voltunk már megkérdőjelezhető pontozás áldozatai. Eljött az idő, hogy végre felelősségre lehessen vonni a pontozókat. Meg kell szüntetni az anonim pontozást.”

10.30 BEHARANG. A férfi hokitorna elődöntői elé. Svéd–finn, kanadai–amerikai a két párosítás.

10.25 HÁROM VILÁGBAJNOK A NŐI SÍKROSSZ NYOLCADDÖNTŐJÉBEN. Bár az olimpiai bajnoki címet védő kanadai Ashleigh McIvor nem indul, így is rangos mezőny gyűjt össze női síkrosszban. A 28 fő között három világbajnok is megtalálható. A rangsoroló futamban a kanadai Kelsey Serwa és a francia Ophelie David került az első két helyre, őket egyetlen század választja el egymástól. A harmadik világbajnok, ennek a titulusnak a védője, a svájci Fanny Smith csak a 16. lett. A nyolcaddöntőkre 10.30-tól kerül sor.

10.15 LESZÁLLT A KÖD. Nem mintha nyüzsgés lenne most az olimpián, de a síkrossz-selejtező csúszott egy kicsit a rossz látási viszonyok miatt.

10.10 Svédország 1–0-ra vezet Kína ellen curlingben, sok van még hátra.

9.56 CSÚSZNAK A KÖVEK. Curling férfi bronzmérkőzés, Kína–Svédország.

9.45 MEGINT DOPPING. A német olimpiai küldöttség megerősítette, a NOB tudatta velük: egy sportolójuk pozitív A-próbát adott a doppingvizsgálaton. A B-próba pénteken lesz. A németek nem hozták nyilvánosságra a versenyző nevét és sportágát.

9.43 SEMLEGES PÁLYA. A hivatalos olimpiai közösségi csatornák is a dél-koreai tüntetéstől hangosak, ám a semleges hozzászólók rámutatnak: Szotnyikova egyszerűen megnyerte technikából az aranyat, Kim művészi előadásmódja nem tudta kompenzálni a két kűr közötti technikai különbséget.

9.35 VISZLÁT! Kim Ju Na az olimpiai ezüstérem megszerzése után hivatalosan be is jelentette visszavonulását. „Viszlát, műkorcsolya-királynő! Örülünk, hogy velünk voltál" – köszönnek el tőle. Kim viselte a legelegánsabban a vereséget egyébként.

„Elfogadom a pontokat, hisz én nem tudom befolyásolni azokat, csak a teljesítményemmel. Igazság szerint nem számítottam arra, hogy ilyen magas pontokat kapok. Elégedett vagyok azzal, hogy nem hibáztam” – nyilatkozta.

9.35 DOPPING. A ZDF szerint egy német olimpikon pozitív doppingmintát adott. Név nincs.

9.20 NA DE MIT MONDANAK AZ OROSZOK? Őket nem érdekli a koreai háborgás, egyszerűen boldogok. Kivéve az ismét hibázó Julija Lipnyickaját. Szotnyikovával persze madarat lehetett volna fogatni.

„Megdöntöttem a szezoncsúcsomat, sőt, egész pályafutásom alatt nem kaptam ilyen pontszámot. Én sem hittem, hogy úgy tudok korcsolyázni, mint ahogy most tettem. Csodálatos volt a hangulat, éreztem, hogy valami elképesztő erő árad a közönségből. Egyszerűen nem tudtam rontani ilyen hangulatban– idézi a RIA Novosztyi az olimpiai bajnokot.

8.55 LÁZADNAK A KOREAIAK. A dél-koreai szurkolótábor hangosan tüntet a női műkorcsolya végeredménye ellen, mondván, a hazai pálya okozta, hogy kedvencük, Kim Ju Na Agyelina Szotnyikova mögé szorult. A Csoszun Ilbo napilap felteszi a kérdést: ellopták-e Kim aranyérmét a pontozók? A lap megszerezte a pontozólapokat, melyek tanúsága szerint két bíró extrém magas, Szotnyikovának adott pontszáma döntően befolyásolta az eredményt a rövidprogramban (így a végeredményt is). A másik hét bírónál Kim volt a jobb, általában minimális különbséggel – a két „döntő véleményt” bekeretezve mutatja a lap a rövidprogramok pontozói lapján. Mondjuk van ott olyan bíró is, akinél erősen Kim felé leng ki az inga (ezt nem keretezték be)... A pontozói ellensúlyt azt jelenti, hogy (a pontozásos sportágak többségéhez hasonlóan) a legmagasabb és a legalacsonyabb pont kiesik, majd a pontok egy 0.8-as szorzót kapnak a kilengések csökkentése érdekében. Érdekes lesz majd megnézni a kűr pontozói lapjait is, amennyiben a Csoszun Ilbo (vagy valamelyik más lap) közzéteszi azokat.

Ugyanakkor a Kim–Szotnyikova párharcban semleges Washington Post kijelenti: Szotnyikova megérdemelte az olimpiai bajnoki címet, igaz, azt sem lehet mondani, hogy Kim ne érdemelte volna meg. A lap által megkérdezett szakértők véleménye is megoszlott abban, kinek adták volna az aranyat – pedig korábbi világklasszis műkorcsolyázókat kérdeztek. Kurt Browning inkább a dél-koreait, Paul Wylie inkább az oroszt látta jobbnak. A zsűriben egyébként ült olyan pontozó, akit a kilencvenes években kvázi bundázásért tiltottak el. A pontozói lapok anonimok.

A Post cikkében a szakértők rámutatnak: Szotnyikovát alighanem „túlhúzták” a pontozók, eredménye 8.44 ponttal jobb, mint bármelyik korábbi 2014-es összpontszám, és 18-cal jobb Szotnyikova eddigi egyéni csúcsánál.

„Azért megnézném, máshol mikor kapott volna Szotnyikova ilyen pontszámokat” – kommentált szárazon a dél-koreai KBS televíziónak Kim volt edzője, Bjeon Szeong Dzsin. A felháborodott dél-koreaiak már több mint 700 000 aláírást szereztek egy eredményt vitató petícióhoz (amely persze semmiben sem befolyásolja az eredményt...). A dél-koreai szövetség bírói bizottságának vezetője, Dzsung Dzse Un szerint Szotnyikova kiviteli pontszámai irreálisan magasnak tűnnek. Persze ő sem éppen elfogulatlan szakértő.


A dél-koreai Csoszun Ilbo megszerezte a pontozólapokat, és azt kérdezi: ellopták-e Kimtől az aranyat? 
(Fotó: Csoszun Ilbo)
A dél-koreai Csoszun Ilbo megszerezte a pontozólapokat, és azt kérdezi: ellopták-e Kimtől az aranyat? (Fotó: Csoszun Ilbo)

8.50Ha már száguldás: van ám élő a bahreini F1-es tesztről is!

8.45 A síkrosszban már elkezdte a száguldást a női mezőny.

8.39Azéremtáblázatot Norvégia vezeti, a legtöbb medál eddig az amerikaiaké. Az aranyversenyről bővebben is olvashatnak csütörtöki cikkünkben!

8.30 JÓ REGGELT KÍVÁNUNK! Ma sem kezdenek korán Szocsiban, a 14. nap versenyprogramja 8.45-kor női síkrosszal indul. A nap kiemelkedő eseménye egyértelműen a férfi hokitorna elődöntője, két óriási presztízsmeccset rendeznek: előbb svéd–finn összecsapás (13.00-tól), majd este (18.00-tól) amerikai–kanadai. Lesz férfi curlingdöntő, rövid pályás gyorskorcsolyában Knoch Viktornak szoríthatunk, alpesi síben a szlalomspecialistáké a terep.

Ötkarikás szemüveggel jobb az olimpia! (Fotó: Reuters)
Ötkarikás szemüveggel jobb az olimpia! (Fotó: Reuters)
TÉLI OLIMPIA, A PÉNTEKI PROGRAM
08.45SíakrobatikaNői krosszselejtező
09.30–12.30CurlingFérfiaka 3. helyértSvédország–Kína
10.30SíakrobatikaNői krosszdöntő
13.00–15.30JégkorongFérfiakelődöntőSvédország–Finnország
13.45–15.00Alpesi síNői műlesiklás1. futam
14.30–17.30CurlingFérfiakdöntőNagy-Britannia–Kanada
14.30–17.00GyorskorcsolyaFérfi és női csapatversenyelőfutamok
15.30–17.00SílövészetNői 4x6 km-es váltódöntő
17.15–18.15Alpesi síNői műlesiklás2. futam
17.30–20.40Rövid pályás gyk.Női 1000 méternegyeddöntő, elődöntő, döntő
17.30–20.40Rövid pályás gyk.Férfi 500 méternegyeddöntő, elődöntő, döntő
Knoch Viktor
17.30–20.40Rövid pályás gyk.Férfi 5000 m-es váltódöntő
18.00–20.30JégkorongFérfiakelődöntőEgyesült Államok–Kanada
TV-PROGRAM
M1
10.30–11.56: Síakrobatika, női krossz
13.02–14.50: Curling, férfi bronzmérkőzés. Alpesi sí, női műlesiklás
16.04–17.22: Curling, férfi döntő. Sílövészet, női 4x6 km
M2
20.45–23.05: Alpesi sí, női műlesiklás 2. futam. Rövid pályás gyorskorcsolya. Összefoglaló a nap eseményeiből
Duna
12.55–15.30: Jégkorong, Svédország–Finnország elődöntő (élő)
18.00–20.35: Jégkorong, Egyesült Államok–Kanada elődöntő (élő)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik