Knoch Viktor a 12., Viktor An oroszként vált legendává

Vágólapra másolva!
2014.02.21. 20:25
null
Knoch Viktor a 12. helyen végzett 500 méteren (Fotó: MTI)
Rövid pályás gyorskorcsolyában Knoch Viktor volt Szocsi utolsó magyar résztvevője. A férfiak 500 méteres számának negyeddöntőjéből nem jutott tovább, végül a 12. helyen végzett. Sporttörténelmet írt Viktor An, aki három arannyal és egy bronzzal zárt.

FÉRFI 500 MÉTER

Knoch Viktorak a negyeddöntő jelentette a végállomást. Rögtön az első futamban kapott szerepet. A rajtnál a másik három versenyző megelőzte, és bár remekül tapadt a sokkal esélyesebb vetélytársakra, előzni már nem tudott. Végül a negyedik helyen siklott át a célvonalon.

Később a bírók újranézték a futamot, és kizárták az orosz Szemjon Jelisztratovot, de így is csak harmadik lett, márpedig a továbbjutáshoz az első kettőbe kellett volna kerülnie.

Knoch nem szerepelt könnyű futamban, hiszen itt korcsolyázott a szám kétszeres világbajnoka, a kínai Liang Ven-hao és az 1000 méteren olimpiai bronzérmes holland Sjinkie Knegt.

„Nagyjából két körrel a vége előtt volt egy lehetőségem előzni, ha az sikerül, jó pozícióba jutottam volna, de nem tudtam megkerülni az előttem lévő kínait” – értékelt Knoch az MTI-nek a verseny után.

A továbbiakban senkit sem zártak ki, így Knoch a 12. helyen végzett. Viktor An nyerte meg a számot, ez volt a második aranya Szocsiban.

TÉLI OLIMPIA, SZOCSI 2014
Rövid pályás gyorskorcsolya. Férfi 500 méter

1. Viktor An (Oroszország)
2. Vu Ta-csing (Kína)
3. Charle Cournoyer (Kanada)
4. Liang Van-hao (Kína)
5. Han Tien-jü (Kína)
6. J. R. Celski (Egyesült Államok)
...
12. Knoch Viktor
...
18. Liu Shaolin Sándor

NŐI 1000 MÉTER

Csak ázsiaiak fértek fel a dobogóra, a győzelmet az előző olimpia bronzérmese, a dél-koreai Pak Szeung Hi szerezte meg.

Európainak esélye sem volt, mert a négy résztvevővel megrendezett döntőbe két dél-koreai, egy kínai és egy amerikai jutott be. A legjobb európai a nagypályás gyorskorcsolyában is induló, s ott 1500 méteren aranyérmes holland Jorien Ter Mors lett.

Ebben a számban indult Heidum Bernadett, akit az előfutamok során kizártak.

TÉLI OLIMPIA, SZOCSI 2014
Rövid pályás gyorskorcsolya. Női 1000 méter

1. Pak Szeung Hi (Dél-Korea)
2. Fan Ko-hszin (Kína)
3. Sim Szuk Hi (Dél-Korea)
4. Jessica Smith (Egyesült Államok)
5. Jorien Ter Mors (Hollandia)
6. Valerie Maltais (Kanada)
Heidum Bernadettet az előfutamok során kizárták.

FÉRFI 5000 MÉTER VÁLTÓ

Oroszország nyerte meg a sportág utolsó versenyszámát a szocsi téli olimpián. A csapat tagja, Viktor An pályafutása hatodik aranyérmét szerezte meg.

An már összesen hat aranynál tart pályafutása során, ezzel a sportág legeredményesebb versenyzőjévé vált. Torinóban, 2006-ban még dél-koreai színekben lett első három alkalommal. Itt, Szocsiban is három aranyérmet gyűjtött össze (a váltó mellett 500 és 1000 m-en), továbbá egy bronzérmet is szerzett.

An az olimpiai érmek számában (8) utolérte a sportág amerikai legendáját, Apollo Anton Ohnót (neki két aranya van).

TÉLI OLIMPIA, SZOCSI 2014
Rövid pályás gyorskorcsolya. Férfi 5000 méter váltó

1. Oroszország (Viktor An, Szemjon Jelisztratov, Vlagyimir Grigorjev, Ruszlan Zaharov)
2. Egyesült Államok
3. Kína
4. Hollandia
5. Kazahsztán
6. Kanada

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik