Real Madrid: a korábbi elnök elárulta Ramos szándékát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.02. 09:13
null
„Ramosnak az a vágya, hogy a Manchester Unitedhez igazoljon” (Fotó: Reuters)
Ramón Calderón, a labdarúgó La Ligában szereplő Real Madrid korábbi elnöke néhány napja már megszólalt a 29 esztendős Sergio Ramos ügyében, aki a hírek szerint mindenképpen távozna a csapattól, szerdán pedig ismét beszélt a spanyol középhátvéd helyzetéről. 

 

„Tudom, hogy Sergio Ramos beszélt a Real Madrid vezérigazgatójával, hogy a klub hallgassa meg a Manchester United ajánlatát, mert az a vágya, hogy odaigazoljon” – mondta Ramón Calderón, aki 2006 és 2009 között volt a királyi klub első embere.

„A dolgok rossz irányt vettek Madridban, és az idő múlásával nem javultak, hanem sokkal rosszabbra fordultak. Ez már nem a pénzről szól, Ramos nem érzi, hogy szeretnék és megbecsülnék Spanyolországban.”

Mint ismert, a középhátvédnek Carlo Ancelotti vezetőedző menesztése után mérgesedett el a viszonya Florentino Pérez elnökkel, már akkor is a távozását fontolgatta, a Barca-ügy pedig az utolsó csepp volt a pohárban.

A 64 esztendős korábbi első ember, Calderón szavai mindenesetre ellentmondanak annak, amit Ramos édesanyja nyilatkozott, Paqui García ugyanis szerdán napja azt mondta, fia maradni szeretne a blancóknál.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik