Roma: Francesco Totti fia 12 évesen is igazi sportember

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.20. 15:09
null
Christian Totti igazi sportember
Christian Totti, a korábbi AS Roma-klasszis Francesco Totti fia példamutató sportemberi magatartásával sokak figyelmét felhívta magára a Roma U14-es csapatának legutóbbi mérkőzésén.

Eny spanyolországi utánpótlástorna AS Roma–True North Soccer mérkőzésén Totti fia összeütközött az ellenfél kapusával, aki lent maradt a földön. Az egykori Roma-kapitány fia ezt követően nem lőtte az üres kapuba a labdát, hanem odafutott ellenfeléhez, hogy megnézze, nem sérült-e meg súlyosan.

„Számomra fontosabb volt tudni azt, hogy jól van és nem lett súlyos baja. Ez többet ért annál, hogy gólt lőjek” – mondta Christian Totti egy helyi lapnak. Ráadásul mindezt tökéletes angolsággal, 12 évesen…

A beszámolók szerint a mérkőzés ivószünetében, mialatt a csapattársai pihentek és vizet ittak, a kis Totti még egyszer odament bocsánatot kérni a kapushoz.

A 12 éves csatár sportemberi magatartását edzője is megdicsérte.

Híres eset, hogy hasonló gesztust mutatott Angliában egy másik olasz támadó, Paolo Di Canio, aki 2001-ben a FIFA fair play díját is megkapta. Di Canio a West Ham United csatáraként az Everton ellen egy beívelés után nem kapura fejelt, hanem megfogta a labdát, mert látta, hogy Paul Gerrard, az Everton kapusa egy ütközést követően a tizenhatoson kívül fekszik.

DI CANIO FAIR PLAY DÍJAS GESZTUSA

Francesco Totti igazán büszke lehet a fiára
Francesco Totti igazán büszke lehet a fiára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik