(Szarka)lábjegyzet: dolgozik a vezetőség???

2476361 24763612476361 2476361
Vágólapra másolva!
2015.07.08. 15:07
Talán egy-két napon belül megtörik a jég, és új ember érkezik a Newcastle United-be! Az elmúlt hetek alapján ez nagy szó lenne még akkor is...

Talán egy-két napon belül megtörik a jég, és új ember érkezik a Newcastle United-be! Az elmúlt hetek alapján ez nagy szó lenne még akkor is, ha egyáltalán nem vagyunk késésben. Egy hét híján pontosan két hónap van még az átigazolási szezonból, ami rengeteg idő ugyan, de mi szurkolók persze türelmetlenek vagyunk. Van olyan csapat, ahol már 6 új játékos is érkezett, persze ez meg a másik véglet. Newcastle-ben viszont előbb jött egy új vezetőedző, aztán felvett maga mellé segítőket, és szép kényelmesen, majd most kezdik el az üzletelést. Hogy kivel?

Egyre inkább úgy néz ki, hogy a PSV holland válogatott középpályása Georginio Wijnaldum lehet az első érkező. A ma reggeli hírek még csak arról szóltak, hogy Lee Charlney igazgató Hollandiába utazott, hogy ajánlatot tegyen a 24 éves középpályásért, viszont délután már az angol sajtó tudni vélte, hogy a két klub megegyezett.

Miközben a szurkolók szerint a végtelenségig várhatunk az első nyári érkezőre, úgy tűnik a vezetőség mégiscsak dolgozott a háttérben.

A források 13 és 15 millió font közötti összegről beszélnek, amit a PSV elfogadott, és most a játékoson a sor.

Bonyolíthatja a helyzetet, hogy az Everton beszállt a versenybe, de azért Wijnaldum-nak hátha számít Krul, Anita, Janmaat és De Jong véleménye is.

Az érkezésével több dolog is eldőlne. Leginkább az, hogy nem érdeklődünk tovább Yohan Cabaye iránt. Persze, hogy eddig volt-e bármilyen kontakt a PSG-vel, azt nem tudni, lehetett olvasni olyat, hogy a franciák eladnák, a Newcastle viszont csak kölcsönvenné.

Ekkor jött a Palace, és Alan Pardew 10 és 13 millió font körüli ajánlata, amire a franciák valószínűleg rá fognak bólintani, ha még nem tették meg. Cabaye célja egyértelmű. Eddig vágyott a BL-re, de rájött, hogy a padról az sem akkora szám. Most a legfontosabb számára az EB, és csereként nem könnyű beverekednie magát a keretbe. A Palace-ban viszont ha nem lesz sérült vagy eltiltott, akkor 38-ból 38 meccsen lesz kezdő Pardew-nál. Logikus lenne ez a lépés tőle.

A másik fontos kérdés, ami eldőlhet, az Sissoko eladása. Wijnaldum érkezésével tovább duzzadna a középpályás keret, azaz az egyetlen csapatrész, ahol mennyiségben eddig is megvoltunk. Tioté eladása is terítéken lehetne, de a sérülése miatt ő alig játszott tavasszal, nem biztos, hogy van komoly kérője. Sissoko-ért meg állítóla a Pool 17 millió fontot is megadna. Annyiért pedig el is lehetne adni. Persze ezzel neki nem lenne meg továbbra sem a BL foci, de valószínűleg az EB sem, mert nem lenne olyan alapember a szezonban, mint Newcastle-ben.

Na de térjünk vissza Charnley-hoz. Az igazgató kapcsán felmerült egy másik teória, miszerint nem csak Hollandiában, de Belgiumban is ügyködik, méghozzá a 24 éves szerb csatár, Aleksandar Mitrovic leigazolásán. A szerb srác iránt számos csapat érdeklődik, nem lesz egyszerű a megszerzése. A Charlie Austin ügy továbbra sem jutott előrébb, viszont az kiderült, hogy a csatár még csak most tért vissza a nyári pihenéséből (ami egyben nászút is volt), szóval nem csoda, hogy eddig nem beszélt senkivel. A jövőhéten érte is mehet egy ajánlat. Azt hiszem azt is kijelenthetjük, hogy ha mindkét támadót sikerülne megszerezni, akkor Papiss Cissé is mehetne Quatarba, vagy ahová csak kell.

Van egy távozónk is. A lejáró szerződésű játékosok közül egyedül Sammy Ameobi kapott új szerződést a klubtól, majd pár nappal az új, 2 éves megállapodás aláírása után kölcsön is adták a Cardiff-nak egy szezonra. A hiányát nem fogjuk érezni, mert elvileg a Ligue 1-ből visszatérő Marveaux esélyt kap a bizonyításra McClaren-től, azaz nem maradunk ballábas csereember nélkül. Mindenesetre 15 év után először nem lesz Ameobi nevű játékos a Newcastle keretében.

Kicsit mozgolódik tehát a vezetőség.

Hajrá Newcastle!

Mark29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik