Búcsú a transzferektől II.: csalódást okozott a Monaco

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.03. 19:03
null
Dimitar Berbatovnak (balról a második) kell pótolnia a sérült Radamel Falcaót a Monacónál (fotó: Action Images)
Valami véget ért – nem kell többé idegeskednünk, hogy kit, miért, mennyiért, hová és mi a csodáért éppen őt és éppen oda: a topligákban véget ért a téli labdarúgó átigazolási idény. Igen, most is az angolok költötték a legtöbbet, mondhatni mérték és nyakló nélkül igazoltak az olaszok, és a nagy transzferversenyt most is a Parma nyerte (89 jöttmenttel). Az újgazdag francia duó, a PSG, Monaco kettős csalódást okozott kissé az utolsó héten, a Bundesligában sem fogták ki az aranyhalat, de pár érdekes igazolást azért ott is regisztrálhattunk, miközben Spanyolországban a „vevetlenül" maradt Real Madrid és Barcelona elől az Atlético lopta el a show-t.

 

BUNDESLIGA

A német élvonalban a Borussia Dortmundra szegeződött a legtöbb figyelem, és ahogyan várni lehetett, nem adta el egyetlen sztárját sem, ellenben lemaradt Andrea Ranocchiáról és az összes többi kiszemeltről, lásd múlt heti cikkünket. Jó üzletet csaptak ellenben Koray Günterrel: a 19 éves török védő félmillió eurót ér, és 2.5 millióért elvitte a Galatasaray, ám 2016 nyarán hétért vissza lehet őt vásárolni. Ennyibe került volna most egyébként az olasz válogatott, ereje teljében lévő Ranocchia. Egy 21 éves szerb középső középpályással azonban gazdagodott Jürgen Klopp kerete, Milos Jojics 2.2 millióba került, és ahogyan a morcos mester sasszemét ismerjük, pár év múlva érte is sorban állnak majd az angol élcsapatok. Azért nem rossz ajánlólevél, hogy a Partizan Beograd színeiben ebben az idényben 16 bajnokin lőtt 6 gólt és adott 7 asszisztot.

Régi ismerősünk, a 32 éves amerikai középpályás, Jermaine Jones némi aprópénzért Törökországba igazolt a Schalkétől, a nyári világbajnokságot is szem előtt tartva, a Leverkusen nagyon jól járt a rutinos Andrés Guardadóval, aki ingyen érkezett kölcsönbe a Valenciától. Két megbízható emberét, William Kvistet és Cristian Molinarót is elveszítette a VfB Stuttgart, de a „svábok" találtak egy ecuadori gyöngyszemet a 18 éves középső középpályás, Carlos Gruezo személyében. A maga szintjén mélyen zsebbe nyúlt a Werder Bremen, a sokszoros lengyel válogatott támadó középpályásért, Ludovic Obraniakért kétmilliót fizetett a Bordeaux-nak, míg a Borussia Mönchengladbach némileg meglepő módon máris elengedte a nagy reményekkel vett holland gólvágót, Luuk de Jongot.

BUNDESLIGA-ÁTIGAZOLÁSOK, 2014 TELE
FC AUGSBURG
Érkezett: Alexander Esswein (Nürnberg, 250.000 euró), Dominik Kohr (k., Bayer Leverkusen), Dzsi Dong Von (Sunderland), Erik Thommy (Augsburg II)

Távozott: Mathias Fetsch (kölcsönbe, Energie Cottbus), Panajotisz Vlahodimosz (kölcsönből vissza, Olympiakosz), Michael Parkhurst (Columbus Crew, i.)

EINTRACHT BRAUNSCHWEIG
Érkezett: Havard Nielsen (k., Red Bull Salzburg, i.), Salim Khelifi (Lausanne, 500.000)

Távozott: Simeon Jackson (Millwall, i.)

BAYER 04 LEVERKUSEN
Érkezett: Julian Brandt (Wolfsburg U19), Rju Szung Wu (k., Dzsedzsu United, 100.000), Andrés Guardado (k., Valencia, i.)

Távozott: Dominik Kohr (k., Augsburg, 150.000)

BAYERN MÜNCHEN
Érkezett: Alessandro Schöpf (Bayern München II), Julian Green (Bayern München II)

Távozott: Jan Kirchhoff (k., Schalke)

BORUSSIA DORTMUND
Érkezett: Milos Jojics (Partizan Beograd, 2.200.000)

Távozott: Koray Günter (Galatasaray, 2.500.000)

EINTRACHT FRANKFURT
Érkezett: Alexander Madlung (egyesület nélküli), Tobias Weis (k., Hoffenheim), Rob Friend (kv., 1860 München)

Távozott: Marvin Bakalorz (k., Padeborn), Rob Friend (LA Galaxy, i.), Szrdjan Lakics (kv., Wolfsburg)

FREIBURG
Érkezett: Garra Dembélé (kv., Vuhan Zall), Philipp Zulechner (Grödig, 700.000)

Távozott:

HAMBURGER SV
Érkezett: Ouasim Bouy (k., Juventus, i.), Ola John (k., Benfica, i.)

Távozott: Artjoms Rudnevs (k., Hannover, 300.000)

FC HANNOVER 96
Érkezett: Artjoms Rudnevs (k., Hamburg, 300.000), Tim Dierssen (Hannover II), Frantisek Rajtoral (k., Viktoria Pilsen, i.)

Távozott: Franca (k., Palmeiras), Florian Ballas (k., Saarbrücken), Ali Gökdemir (Hannover II), Adrian Nikci (k., Thun), Deniz Kadah (Rizespor, i.)

HERTHA BSC
Érkezett: Rune Jarstein (Viking Stavanger, i.)

Távozott: Ben Szahar (k., Arminia Bielefeld)

TSG 1899 HOFFENHEIM
Érkezett: Luis Advíncula (kv., Ponte Preta), Jiloan Hamad (Malmö, i.), Guilherme Biteco (kv., Gremio)

Távozott: Luis Advíncula (k., Sporting Cristal), Tobias Weis (k., Eintracht Frankfurt), Vincenzo Grifo (k., Dynamo Dresden), Tim Wiese (szerződését felbontották), Andreas Ludwig (k., 1860 München), Matthieu Delpierre (Utrecht, i.), Guilherme Biteco (k., Gremio)

1. FSV MAINZ 05
Érkezett: Todor Nedelev (Botev Plovdiv, 2.800.000), Dario Kresic (Lokomotiv Moszkva, i.), Ku Dzsa Csol (Wolfsburg, 5.000.000), Benedikt Saller (Mainz II)

Távozott: Chinedu Ede (k., Kaiserslautern), Heinz Müller (Mainz II)

BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
Érkezett:

Távozott: Luuk de Jong (k., Newcastle United)

1. FC NÜRNBERG
Érkezett: Ondrej Petrak (Slavia Praha, 1.000.000), Julian Wiessmeier (kv., Wehen Wiesbaden), José Campana (k., Crystal Palace, i.)

Távozott: Alexander Esswein (Augsburg, 250.000 euró), Markus Mendler (k., Sandhausen), Muhammed Ildiz (Gaziantepspor, i.), Noah Korczowski (Wolfsburg II), Julian Wiessmeier (Nürnberg II)

SCHALKE 04
Érkezett: Jan Kirchhoff (k., Bayern München)

Távozott: Lars Unnerstall (k., Aarau, 200.000), Jermaine Jones (Besiktas, 200.000)

VFB STUTTGART
Érkezett: Carlos Gruezo (Barcelona SC, 1.500.000)

Távozott: Tunay Torun (Kasimpasa, 500.000), Benedikt Röcker (Greuther Fürth, 400.000), William Kvist (k., Fulham), Cristian Molinaro (Parma, i.)

VFL WOLFSBURG
Érkezett: Dan-Patrick Poggenberg (Wolfsburg II), Fágner (kv., Vasco da Gama), Junior Malanda (kv., Zulte-Waregem), Kevin de Bruyne (Chelsea, 17.000.000), Ibrahim Sissoko (kv., St-Étienne), Szrdjan Lakics (kv., Eintracht Frankfurt), Paul Seguin (Wolfsburg U19)

Távozott: Ku Dzsa Csol (Mainz, 5.000.000), Diego (Atlético Madrid, 1.500.000), Szrdjan Lakics (1.FC Kaiserslautern, i.), Ibrahim Sissoko (k., Deportivo La Coruna, i.), Fágner (k., Corinthians)

WERDER BREMEN
Érkezett: Julian von Haacke (Werder Bremen II), Martin Kobylanski (Werder Bremen II), Ludovic Obraniak (Bordeaux, 2.000.000)

Távozott: Tom Trybull (St. Pauli, 100.000)

PREMJER-LIGA, OROSZORSZÁG
CSZKA MOSZKVA
Érkezett: Tomas Necid (kv., PAOK), Pavel Mamajev (kv., FK Krasznodar), Ricardo Jesus (kv., Atlético Goianiense), Vjacseszlav Karavajev (CSZKA Moszkva II)

Távozott: Honda Keiszuke (Milan, i.), Pavel Mamajev (FK Krasznodar, 5.000.000), Tomas Necid (k., Slavia Praha), Dawid Janczyk (szerződését felbontották), Mark González (k., Universidad Católica), Ricardo Jesus (Querétaro, 200.000)

ZENIT
Érkezett: Alekszandr Rjazancev (Rubin, i.), Milan Rodics (kv., Volga Nyizsnyij Novgorod), José Salomón Rondón (Rubin Kazany, 18.000.000)
Távozott: Jurij Zsevnyov (sz. f.), Danko Lazovics (FK partizan, i.), Alekszandr Buharov (k., Anzsi), Ivan Szolovjev (k., Amkar Perm), Vlagyimir Bisztrov (k., Anzsi, i.)
ANZSI MAHACSKALA
Érkezett: Abdul Razak (Manchester City), Alexandru Epureanu (Dinamo Moszkva, i.), Olekszandr Alijev (Dinamo Kijev II, i.), Alekszandr Buharov (k., Zenit), Fedor Szmolov (k., Dinamo Moszkva, i.), Vlagyimir Bisztrov (k., Zenit, i.)
Távozott: Abdul Razak (West Ham), Lacina Traoré (Monaco, 10.000.000), Alexandru Epureanu (kv., Dinamo Moszkva), Jucilei (al-Dzsazira, 6.000.000), Dele Adeleye (Ergotelisz, i.), Vadim Demidov (Brann Bergen, i.), Pavel Szolomatyin (kv., Dinamo Moszkva), Alan Gatagov (kv., Dinamo Moszkva)
SZPARTAK MOSZKVA

Érkezett: Jemin Mahmudov (kv., Krilja Szovjetov), Welliton (kv., Sao Paulo)

Távozott: Majeed Waris (K., Valenciennes), Nikolaj Zabolotnyij (Ural, i.), Aiden McGeady (Everton, 2.000.000), Marek Suchy (k., FC Basel, 500.000), Juan Insaurralde (K., PAOK), Jemin Mahmudov (Krilja Szovjetov, 250.000), Kim Källström (k., Arsenal, 750.000), Welliton (k., Celta Vigo, 400.000)
RUBIN KAZANY
Érkezett: Ivan Temnyikov (kv., Tyerek Groznij), Alireza Hagigi (kv., Perszepolisz), Tarasz Burlak (Lokomotiv Moszkva, 2.500.000), Ruszlan Kambolov (Nyeftehimik), Juri Nyeszterenko (Rubin Kazany II)
Távozott: Alekszandr Rjazancev (Zenit, i.), Bibrasz Natko (PAOK, i.), Iván Marcano (k., Olympiakosz), Alireza Haghighi (k., Covilha), José Salomón Rondón (Zenit, 18.000.000)

DINAMO MOSZKVA

Érkezett: Alexandru Epureanu (kv., Anzsi), Pavel Szolomatyin (kv., Anzsi), Alan Gatagov (kv., Anzsi)
Távozott: Alexandru Epureanu (Anzsi, i.), Nyikita Csicserin (Ural, i.), Fedor Szmolov (k., Anzsi, i.), Igor Sitov (Mordovia, i.)
LOKOMOTIV MOSZKVA
Érkezett:
Távozott: Dario Kresic (Mainz, i.), Felipe Caicedo (al-Dzsazira, 7.000.000), Taras Burlak (Rubin Kazany, 2.500.000), Victor Obinna (k., Chievo Verona)
vastaggal az elmúlt hét átigazolásai

LIGUE 1

A kétségbeesetten csatárt kereső AS Monacót fél tucat világsztárral hírbe hozták, de végül azt választották a hercegségbeliek, akire legkevésbé lehetett számítani: a Fulham 33 éves bolgár gólvadászát, Dimitar Berbatovot. Tény ami tény, a támadó a félidényben lőtt négy gólt a Premier League-ben, és jegyzett két asszisztot is, amely semmiképpen sem megvetendő teljesítmény, de azért mégsem egy Radamel Falcao-szint...

A PSG megelégedett végül Yohan Cabaye-jal, pedig mint kiderült, igen olcsón meg tudta volna szerezni az egyik nagy nyári kiszemeltet, a laziós Hernanest is, és nem volt képes megalkudni az Atlético Madriddal Arda Turan árában – ellenben Blaise Matuidiért hiába indított hajrát a végén az Arsenal.

Tudhatnak valamit a St.-Étienne akadémiáján, ezen a télen a 19 éves védőt, Kurt Zoumát potom 14.6 millióért vitte el tőlük a Chelsea, a szintén saját nevelésűnek számító algériai-gall balbekket, Fauzi Gulamot pedig ötmillióért a Napoli. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Josuha Guilavoguiért a nyáron tízmilliót fizetett az Atlético, de az Emmanuel Riviere, Bafetimbi Gomis kettőst is ők képezték ki, no és melléadjuk azt a tényt, hogy szinte a semmiből építették fel Pierre-Emerick Aubameyangot, Didier Zokorát vagy Fredy Guarínt, akkor rájövünk, hogy sok tanulnivalója van még az NB I-es csapatoknak tehetséggondozás és idegenlégiós-vétel terén.

A LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI, 2014 TELE
AC AJACCIO
Érkezett:
Távozott: Brandon Deville (kölcsönbe, Westerlo), Adrian Mutu (Petrolul Ploiesti, ingyen), Mbaye Diagne (kölcsönből vissza, Juventus), Stefan Popescu (Bolton, i.), Sahir Belghazuani (k., White Star Brüssel), Alessandro Crescenzi (kv., AS Roma), Jean-Baptiste Pierazzi (San José Earthquakes), Eduardo Ribeiro (Metz)
SC BASTIA
Érkezett: Djibril Cissé (Kubany Krasznodar, i.), Sambou Yatabaré (k., Olympiakosz)
Távozott: Claudiu Keserü (Steaua Bucuresti, i.), Ludovic Genest (Créteil)
FC GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett: Guillaume Hoarau (Dalian, ingyen)
Távozott: Fahid Ben Kalfallah (Troyes, i.), Ludovic Obraniak (Werder Bremen, 2.000.000), Vujadin Szavics (k., Arminia Bielefeld), Rodrigo Castro (k. Red Star 93)
FC ÉVIAN THONON GAILLARD
Érkezett: Túlio de Melo (Lille, i.), Kassim Abdallah (Marseille, 300.000)
Távozott: Dan Nistor (k., Pandurii Targu Jiu, i.), Brice Dja Djedjé (Marseille, 700.000)
EA GUINGAMP
Érkezett: Mana Dembélé (Clermont, 500.000)
Távozott: Cédric Fauré (RSC Charleroi)
OSC LILLE
Érkezett: Sébastien Corchia (Sochaux, 1.800.000)
Távozott: Túlio de Melo (Évian, i.)
LORIENT
Érkezett: Pierre Lavenant (Lorient U19)
Távozott:
OLYMPIQUE LYON
Érkezett:
Távozott: Alassane Pléa (k., Auxerre)
OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett: Brice Dja Djedjé (Évian, 700.000)
Távozott: Jordan Ayew (k., Sochaux), Kassim Abdallah (Évian, 300.000)
AS MONACO
Érkezett: Carl Medjani (kv., Olympiakosz), Lacina Traoré (Anzshi, 10.000.000), Gaetano Monachello (kv., Cercle Bruges), Aadil Assana (kv., Bastia), Elderson (Sporting Braga, 1.500.000), Ajmen Abdennur (k., Toulouse), Dimitar Berbatov (Fulham)
Távozott: Carl Medjani (k., Valenciennes), Marcel Tisserand (k., Lens), Gary Coulibaly (Laval, i.), Jakob Poulsen (Midtjylland), Lacina Traoré (k., Everton), Gaetano Monachello (k., Ergotelisz, i.), Borja López (k., Rayo Vallecano)
HSC MONTPELLIER
Érkezett: M'Baye Niang (k., Milan), Nicolas Saint-Ruf (Lens)
Távozott: Emanuel Herrera (k., Tigres), Bryan Dabo (k., Blackburn)
NANTES
Érkezett: Amin Udrhiri Idrisszi (Red Star 93), Itaj Secter (k., Hapoel Tel Aviv), Pawel Garyga (Slask Wroclaw, i.), Kian Hansen (Esbjerg)
Távozott: Gabriel Cichero (Sion), Yohann Eudeline (Angers), Kian Hansen (k., Esbjerg)
OGC NICE
Érkezett: Stéphane Bahoken (kv., St. Mirren)
Távozott: Diacko Fofana (szerződését felbontották), Kévin Gomis (k., Nottingham Forest)
PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Yohan Cabaye (Newcastle United, 25.000.000)
Távozott:
STADE REIMS
Érkezett: Omenuke Mfulu (Reims B)
Távozott: Alexis Peuget (k., Chateauroux), Kamel Gilasz (RSC Charleroi)
FC STADE RENNES
Érkezett: Ola Toivonen (PSV, 2.500.000), Kamil Grosicki (Sivasspor, 750.000), Paul-Georges Ntep (5.000.000)

Távozott: Onyekachi Apam (sz. f.), Zana Allée (k., Auxerre), Abdoulaye Diallo (k., Le Havre)

AS SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Benoit Trémoulinas (k., Dinamo Kijev, 1.000.000), Kurt Zouma (k., Chelsea, i.), Josuha Guilavogui (k., Atlético Madrid, i.)
Távozott: Idriss Saadi (Clermont), Ibrahim Sissoko (kv., VfL Wolfsburg), Kurt Zouma (Chelsea, 14.600.000), Pierre-Yves Polomat (k., Chateauroux), Fauzi Gulam (Napoli, 5.000.000)
FC SOCHAUX-MONTBÉLIARD
Érkezett: Nathan Sinkala (k., TP Mazembe), Jordan Ayew (k., Sochaux), Florian Marange (egyesület nélküli), Yohann Pelé (egyesület nélküli)
Távozott: Rafaël Dias (k., Arles, i.), Sébastien Corchia (Lille, 1.800.000), Abdoul Camara (k., Mallorca), Vincent Nogueira (Philadelphia)
FC TOULOUSE
Érkezett: Dominik Furman (Legia Warszawa, 2.700.000), Zacharie Boucher (Le Havre, 1.500.000), Dusan Veskovac (Young Boys)
Távozott: Ajmen Abdennur (k., Monaco)
VALENCIENNES
Érkezett: Majeed Waris (k., Szpartak Moszkva), Carl Medjani (k., Monaco)
Távozott: José Saez (Caen), Aurelian Chitu (k., PASZ Jannina, i.)
vastaggal az elmúlt hét átigazolásai


PRIMERA DIVISIÓN

Ahogyan azt várni lehetett, mivel nem sikerült eladnia a hitelezőket képviselő Bankiának a Valenciát a több mint 250 millió eurós befektetést ígérő szingapúri milliárdosnak, Peter Limnek, beindult az exodus. A nyáron nyolcmillióért vett, csodacsatárként beharangozott Dorlan Pabón kölcsönbe a Sao Paulóhoz került, hasonlóképpen távozott a Lazióhoz a szintén támadó Hélder Postiga (ő is a nyári vétel, hárommilliós, és tózse háromszor volt eredményes a bajnokságban), valamint a Bayer Leverkusenhez a „mexikói Kisherceg", Andrés Guardado (szintén vételi opcióval).

A támadókat az első tervek szerint Demba Bával vagy Mirko Vucsiniccsel pótolták volna, de végül egy brazil tehetség érkezett, Vinícius Araújo, aki a Cruzeiróban és az U20-as válogatottban is letette már névjegyét. Őt a Real Sociedadtól Sergio Canalesért kapott pénzből vették a „denevéresek" – a fiatal középpályáson sokat buktak, hát még a 18 millióért vett, most ingyen kölcsönadott Éver Banegán...

Juan Pizzi gárdája a Barcelona ellen idegenben azért bebizonyította, hogy minden korábbi híresztelések ellenére a mérkőzéseken nem játékjogok lépnek pályára, hanem hús-vér labdarúgók. A fiatal balhátvédet, Juan Bernatot majdnem elvitte a transzferhajrában a Real Madrid, de maradt a tehetség, sőt, érkezett mellé a svájci futball örök ígérete, Philippe Senderos, elé pedig az egy ideig egyesület nélküli rutinos vízhordó, Seydou Keita.

A két gigász csak nézelődött, mint szegény ember a plázában, ellenben nagyot fogott ismét az Atlético: Diego Simeone döbbenetesen olcsón visszaszerezte a Wolfsburgtól a csodás képességű brazil karmestert, Diegót, aki anno remekelt a madridi klubban, és túl sokat nem felejtett, lévén az őszi idényben elért hat „kanadai pontot" a Bundesligában.

A SPANYOL PRIMERA DIVISIÓN ÁTIGAZOLÁSAI, 2014 TELE
UD ALMERÍA
Érkezett: Hans Martínez (kölcsönbe, Universidad Católica, ingyen), Jonathan Zongo (Almería B), Mané (Maccabi Tel Aviv, i.), Julián (k., Sevilla, i.)
Távozott: Hernán Pellerano (Club Tijuana), Óscar Ustari (Sunderland, i.), Raúl García (k., Alavés, i.)
ATHLETIC BILBAO
Érkezett: Inigo Pérez (kv., RCD Mallorca)
Távozott:
ATLÉTICO MADRID
Érkezett: José Sosa (kölcsönbe, Metaliszt Harkiv, 1.500.000 euró), Diego (Wolfsburg, 1.500.000)
Távozott: Leo Baptistao (k., Real Betis, 1.600.000), Josuha Guilavogui (k., St-Étienne, i.), Óliver Torres (k., Villarreal, i.)
FC BARCELONA
Érkezett:
Távozott:
REAL BETIS SEVILLA
Érkezett: Salvador Agra (kv., Sporting Braga), Leo Baptistao (k., Atlético Madrid, 1.600.000), Antonio Adán (Cagliari, i.), Alfred N'Diaye (k., Sunderland)
Távozott: Salvador Agra (k., Coimbra), Markus Steinhöfer (1860 München, 80.000), Stephan Andersen (k., Go Ahead Eagles)
CELTA VIGO
Érkezett: Inigo López (k., PAOK, i.), Welliton (k., Szpartak Moszkva, 400.000)
Távozott: Jonathan Vila (k., Beitar Jerusalem), Samuel Llorca (k., Alavés, i.), Carlos Bellvís (Ponferradina, i.)
ELCHE
Érkezett: Garry Mendes Rodrigues (Levszki Szófia, 600.000)
Távozott: Diego Rivas (k., Tenerife, i.), Miroslav Stevanovic (kv., Sevilla)
ESPANYOL BARCELONA
Távozott:
Érkezett: Thievy Bifouma (k., West Bromwich, 500.000)
GETAFE
Érkezett: Sammir (Dinamo Zagreb, i.), Álex Pérez (kv., Levszki Szófia)
Távozott: Álex Pérez (k., Recreativo Huelva, i.), Alberto Lopo (Deportivo La Coruna, i.)
GRANADA
Érkezett: Tiago Ilori (k., Liverpool), Alfredo Ortuno (La Hoya Lorca), Douglas Santos (kv., Udinese), Alexis Zapata (Envigado), Jon Ander Garrido (Barakaldo)
Távozott: Alfredo Ortuno (k., Girona, i.), Douglas Santos (Udinese), Alberto Lopo (szerződését felbontották), Hasszan Jebda (k., Udinese), Alexis Zapata (k., Sassuolo), Jon Ander Garrido (k., Cádiz)
UD LEVANTE
Érkezett: Nagore (Alcorcón, i.), Víctor Casadesús (RCD Mallorca, i.), Mohamed Sissoko (egyesület nélküli)
Távozott: Christian Lell (sz. f.), Rémi Gomis (Nantes, i.), Aloys Nong (k., Recreativo Huelva, i.)
MÁLAGA
Érkezett: Pablo Pérez (Newell's, 950.000), Nordin Amrabat (k., Galatasaray, 300.000), Olekszandr Jakovenko (k., Fiorentina, i.), Ezequiel Rescaldani (Vélez Sarsfield, 300.000)
Távozott: Fabrice Olinga (k., Zulte-Waregem, i.), Roberto Chen (k., Zulte-Waregem, i.), Bobley Anderson (k., Zulte-Waregem)
CA OSASUNA
Érkezett: Cristian Lobato (egyesület nélküli), Javi Acuna (k., Watford)
Távozott: Jon Echaide (k., Hércules), José Núnez (kv., Libertad Asunción)
REAL MADRID
Érkezett:
Távozott:
REAL SOCIEDAD
Érkezett: Sergio Canales (Valencia, 3.500.000)
Távozott: Liassine Cadamuro (k., Mallorca)
SEVILLA
Érkezett: Miroslav Stevanovic (kv., Elche), Tiberio Guarente (kv., Catania)
Távozott: Raul Rusescu (k., Sporting Braga, 225.000), Hedwiges Maduro (PAOK, i.), Julián (k., Almería, i.), Bryan Rabello (k., Deportivo La Coruna), Cala (sz. f.), Tiberio Guarente (k., Chievo Verona), Miroslav Stevanovic (k., Alavés, i.)
VALENCIA
Érkezett: Rúben Vezo (Vitória Setúbal, 1.600.000), Eduardo Vargas (k., Napoli, 500.000), Seydou Keita (egyesület nélküli), Vinícius Araújo (Cruzeiro, 3.500.000), Philippe Senderos (Fulham)
Távozott: Adil Rami (k., Milan, 400.000), Andrés Guardado (k., Bayer Leverkusen, i.), Hélder Postiga (k., Lazio, i.), Dorlan Pabón (k., Sao Paulo), Éver Banega (k., Newell's, i.), Sergio Canales (Real Sociedad, 3.500.000)
REAL VALLADOLID
Érkezett: Stefan Mitrovics (k., Benfica), Jeffrén (Sporting CP, i.)
Távozott:
RAYO VALLECANO
Érkezett: Rubén Rochina (k., Blackburn, i.), Samuele Longo (k., Inter), Borja López (k., Monaco, i.)
Távozott: Rodri (AS Eupen)
VILLARREAL
Érkezett: Joan Román (k., Barcelona B, i.), Óliver Torres (k., Atlético Madrid)
Távozott: Hernán Pérez (Olympiakosz, 2.500.000)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik