Futsal MK: a férfiaknál már az elődöntőben találkozik a legutóbbi két döntős

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.09. 14:55
Fotó: futsalhungary.hu
A férfiaknál már az elődöntőben találkozik egymással a futsal Magyar Kupa előző kiírásának arany- és ezüstérmese, azaz a Haladás és a Berettyóújfalu, míg a nőknél külön ágra kerültek a legutóbbi döntősök.

A május 11–12-én sorra kerülő budapesti négyes döntő a nők küzdelmeivel kezdődik a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban, melyben előbb a házigazda TFSE és a címvédő Debreceni EAC csap össze a döntőbe jutásért, majd a TOLNA-MÖZS együttese és a Salgótarján mérkőzik a másnapi fináléért – az MLSZ honlapja szerint.

A férfiaknál a négy között megismétlődik az előző döntő párosítása, a Szombathely ugyanis a Berettyóújfalu ellen lép pályára szombaton, a másik ágon pedig a három évvel ezelőtti győztes Veszprém az első osztályban sereghajtó Maglóddal küzd meg a döntőért.

Vasárnap a női döntőt 13 órakor, a férfiakét 16.30-kor rendezik, utóbbit az M4 Sport élőben közvetíti.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik