Előnyről kapott ki az ETO Budafokon, Óváron győzött a Honvéd, már tíz pont a Szpari előnye – ez történt az NB II-ben

Vágólapra másolva!
2024.04.14. 16:59
Meglepetésre kikapott Budafokon a Győri ETO FC (Fotó: Árvai Károly)
Nyolc mérkőzést rendeztek vasárnap egy időben a labdarúgó NB II 28. fordulójában. A Nyíregyháza Beke Péter góljával nyert Kazincbarcikán, és mivel a második ETO FC Győr alulmaradt Budafokon, 10 pontra nőtt a listavezető szabolcsiak előnye. A bennmaradásért küzdő Bp. Honvéd közel egy félidőt emberelőnyben játszva két góllal verte meg az utolsó Mosonmagyaróvárt, a Csákvár, a Szeged és a Gyirmót is a hajrában harcolta ki a győzelmet az Ajka, a Haladás, illetve a BVSC ellen. Kilenc forduló után a Tiszakécske ellen megszakadt a Pécs nyeretlenségi sorozata.


LABDARÚGÓ NB II
28. FORDULÓ
BUDAFOKI MTE–ETO FC GYŐR 2–1 (0–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Promontor utca, 700 néző. Vezette: Antal Péter (Ifj. Varga Gábor, Márkus Péter)
BUDAFOK: Gundel-Takács – Fekete M., Oláh B., Kalmár O., Horváth O. – Csonka A., Soltész D. – Zsóri D. (Nagy G., 87.), Németh M. (Szerető, 64.), Kovács D. (Merényi, 87.) – Vasvári Z. (Elek, 90+2.). Vezetőedző: Dajka László
ETO: Ruisz – Kiss M. (Vera, 72.), Szépe, Boldor, Vianna – Tóth R. (Vingler, a szünetben) – Diarra, Bumba, Csontos D. (Boschilia, 66.), Skvarka – Kröhn (Huszár M., 66.). Vezetőedző: Kuznyecov Szergej
Gólszerző: Bumba (11-esből, 0–1) az 58., Kovács D. (1–1) a 64., Oláh B. (2–1) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Dajka László: – Azt szeretném, hogy a hazai pályát „pokollá” tegyük – bár messze vagyunk még ettől, de haladunk! Örülök, hogy a butaság után kapott gólt követően nem zuhantunk össze, és gyorsan egyenlítettünk. Tudtuk, hogy az ETO a hajrában jönni fog, nekünk pedig kontrajáték után lesznek lehetőségeink, s egy ilyenből sikerült megszerezni a győztes találatot. Kitettük a szívünket a pályára, nagyon sokat tettünk ma a győzelemért! Remélem, hogy a következő meccsen idegenben is javulni tudunk.
Kuznyecov Szergej: – Küzdelmes mérkőzésen szenvedtünk vereséget. Tudtuk, hogy a Budafok veszélyes lesz a rögzített játékhelyzetek után, ez be is igazolódott. Sok lehetőségünk volt, egy–null után lezárhattuk volna a meccset, de nem tettük, és ez megbosszulta magát.

KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 0–1 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 900 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Vrbovszki Pál, Dobos Dávid)
KAZINCBARCIKA: Tóth B. – Ternován (Ádám F., 60.), Heil, Süttő, Kotula – Varga J. (Dobozi, 77.) – Pinte P., Csatári, Kártik (Szabó B., 60.), Pekár L. (Kurdics, 60.) – Pethő B. Vezetőedző: Csábi József
NYÍREGYHÁZA: Dala – Baki, Alaxai, Temesvári – Sigér Á., Kesztyűs B., Nagy D., Nagy B., Gresó (Vida K., 74.) – Beke P. (Novák Cs., 67.), Kovácsréti. Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gólszerző: Beke P. (0–1) a 32. percben
Kiállítva: Csábi József a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Csábi József: – Legutóbb az első fordulóban veszítettünk hazai pályán. Több sérültünk is van, valószínű, hogy Varga Józsefet is nélkülöznünk kell a fejsérülése miatt. Nagyon erős volt az ellenfelünk, és élt az esélyével. A második játékrészben szervezettebbek voltunk, de nem jött össze az egyenlítés.
Tímár Krisztián: – Több gólt is szerezhettünk volna, de nem vagyok elégedetlen. Feszült hangulatú meccs volt, de sikerült megnyernünk. Elismerésre méltó a középpályásaink teljesítménye, nagyon keményen küzdöttek.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–BUDAPEST HONVÉD 0–2 (0–1) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep, 500 néző. Vezette: Sipos Tamás (Huszár Balázs, Baghy Csaba)
MOSONMAGYARÓVÁR: Slakta – Végső (Vukaszovics, 69.), Czingráber, Deák I., Horváth K. – Radics, Kapornai – Máris D. (Bekker, a szünetben), Illés D. (Puhtyejev, 69.), Csóka D. (Szabó B., 82.) – Szendeff (Tullner, 57.). Vezetőedző: Nagy Ádám
BP. HONVÉD: Dúzs – Kovács N. (Nyitrai, 81.), Pekár I., Szabó A., Benczenleitner – Keresztes N. (Bocskay, 66.), Adorján, Lőrinczy (Eördögh, 81.) – Kerezsi, Holman (Bobál G., 66.), Krajcsovics (Kundrák, 84.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Lőrinczy (11-esből, 0–1) a 38., Bocskay (0–2) a 90+2. percben
Kiállítva: Czingráber az 54. percben
MESTERMÉRLEG
Nagy Ádám: – Több volt ebben a mérkőzésben! Emberhátrányban is volt esélyünk az egy pontra, ám együttesem ennyi csapást – tizenegyes, kiállítás – nem bír el.
Csertői Aurél: – Az elejétől fogva uraltuk a meccset, a kérdés az volt, helyzeteinkből mennyit rúgunk be, ám egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk.

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–SZOMBATHELYI HALADÁS 2–1 (0–1) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1626 néző. Vezette: Pillók Ádám (Szilágyi Norbert, Tőkés Róbert)
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas T. – Könczey (Kővári, a szünetben), Szilágyi Z., Horváth M., Gera N. – Haris (Bíró B., a szünetben), Magyar Zs. (Tóth B., 90+2.) – Zuigeber, Márkvárt, Nagy R. (Óvári, 64.) – Borvető (Klausz M., 64.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Haladás: Pálfi – Nyíri V. (Beronja, 80.), Jagodics M., Ene, Bolla G. – Erdei, Szakály A. – Mohos (Jancsó, 80.), Zvekanov (Pintár A., 65.), Horváth R. (Szvoboda, 89.) – Kelemen (Szijjártó, 65.) Vezetőedző: Alekszandar Jovics
Gólszerző: Szakály A. (0–1) a 41., Márkvárt (1–1) a 76., Bíró B. (2–1) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
Alekszandar Sztevanovics: – A második félidőben a cserék pályára lépése után mi kontrolláltuk a mérkőzést. A csapat tartását mutatja, hogy végig hitt a győzelemben.
Alekszandar Jovics: – Intenzív, jó mérkőzést láthattak a nézők. Az első hatvan percben a mi akaratunk érvényesült, míg a záró félórában fölénk nőtt a Szeged. Sorsdöntőnek bizonyult, hogy a szünet utáni percekben nem tudtuk megduplázni előnyünket.

GYIRMÓT FC GYŐR–BVSC-ZUGLÓ 2–1 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion. 550 néző. Vezette: Kovács Imre (Szabó Dániel, Király Zsolt) 
Gyirmót: Hársfalvi – Lányi (Polgár, 68.), Csörgő V., Hudák D., Helembai (Hajdú Á., 68.) – Kovács M., Madarász M., Kovács D. – Molnár J. (Adamcsek, a szünetben), Erdei M., Kicsun. Vezetőedző: Tamási Zsolt
BVSC-Zugló: Csenterics – Poór (Szilágyi M.), Benkő-Bíró, Vinícius, Hesz, Király Á. (Deutsch B., 78.) – Mitrovics (Csősz R., 71.), Hidi P., Tóth K. (Rabatin, 71.) – Bacsa P., Kelemen P. (Mucsányi M., 78.) Vezetőedző: Szekeres Tamás
Gólszerző: Kelemen P. (0–1) az 57., Hajdú Á. (1–1) a 76., Adamcsek (2–1) a 90+1. percben
MESTERMÉRLEG
Tamási Zsolt: – Sokadszor bizonyította a csapat, hogy helyén van a szíve. A hajrát erőnlétileg jobban bírtuk, és jók voltak a cserék is.
Szekeres Tamás: – Elégedett vagyok a csapattal, bár több volt ebben a mérkőzésben. Sajnos megint pontrúgásból kaptuk az első gólt.

FC AJKA–AQVITAL FC CSÁKVÁR 0–1 (0–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Ajka, 800 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Nagy Viktor, Máyer Gábor)
AJKA: Szabados – Tóth G., Tar, Jagodics B., Présinger – Görgényi, Sejben – Babos B., Csizmadia (Pantovics, 63.), Nagy K. (Horváth P., 75.) – Szarka Á. (Borsos F., 63.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
CSÁKVÁR: Zelizi – Szalai P., Karacs, Gregor, Murka – Farkas A., Mészáros D. (Dencinger, 74.), Dusinszki (Tamás N., 34.) – Gazdag V. (Ominger, 74.), Nagy Z. (Simon A., 74.), Szakály D. (Jablonszkij, 61.). Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Simon A.  (0–1) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs: – Ha minden tizenegyedik meccsen kikapunk, egy szót sem szólhatunk. Kockáztattunk, ahogyan hazai pályán illik, a vendégek egy jó lövéssel elvitték a három pontot.
Tóth Balázs: – A saját játékunkra figyelve futballoztunk, egészen jó ritmusú meccset nyertünk meg.

SOROKSÁR SC–BFC SIÓFOK 2–0 (1–0) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 300 néző. Vezette: Nagy Róbert (Horváth Zoltán, Szalai Dániel)
SOROKSÁR: Mergl – Króner, Schadirac, Kékesi, Kaján (Pintér D., 79.) – Tóth A. (Vass Á., 72.), Németh E. – Varga Z (Köböl, 72.), Korozmán, Gálfi N. – Lovrencsics B. (Dragóner F., 79.) Vezetőedző: Lipcsei Péter
SIÓFOK: Hutvágner – Vékony V., Csató M. (Nemes M., 85.), Debreceni Z.– Major G. (Svedyuk, 79.), Gyurkits G. (Tóth B., 75.), Varjas Z., Posztobányi (Balogh B., 75.), Varga B. (Schildkraut K., 79.) – Németh B., Dénes Vezetőedző: Dragan Vukmir
Gólszerző: Gálfi N. (1–0) a 38., Gálfi N. (11-esből, 2–0) a  70. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter: – Végig mi irányítottunk, az első fél óra taktikai csatát hozott, majd szép góllal vezetést szereztünk, majd az előnyünket a hetvenedik percben tovább növeltük. A legfontosabb az volt, hogy megszerezzük a három pontot, mert nagyon sűrű a középmezőny.
Dragan Vukmir: – Kaptunk két gólt, vereséget szenvedtünk, ezt elemezni felesleges, így csupán ennyit mondanék: gratulálok a Soroksárnak…

PÉCSI MFC–TISZAKÉCSKEI LC 1–0 (1–0) ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Pécs, PMFC Stadion, 600 néző. Vezette: Farkas Tibor (Sinkovicz Dániel, Vörös Dániel)
PMFC: Helesfay – Miknyóczki, Rácz L., Pejovics, Majnovics – Terbe, Hudák M. – Szabó M. (Hadaró, 72.), Bukovics (Lacza, 55.), Harsányi (Szekszárdi, 88.) – Tóth-Gábor (Rácz B., 72.). Vezetőedző: Mátyus János
TISZAKÉCSKE: Kiss Á. –  Lehoczky, Viczián (Fodor F., a szünetben), Valencsik – Torvund, Kállai Z. (Krivotsuk, 72.), Kocsis D. (Szőr, 67.), Bertus (Zamostny, 67.) –  Vajda R. (Takács T., 88.), Balázs B. – Cipf. Vezetőedző: Balogh Pál
Gólszerző: Terbe (1–0) a 32. percben
MESTERMÉRLEG
Mátyus János: – Ha létezik fontos győzelem, akkor ez számunkra mindenképpen az volt. Az első közös sikerünkkel, remélem, elindulunk felfelé.
Balogh Pál: – A mi helyzetünkben nehéz mit mondani. A hazai csapat jobban akarta a sikert, mint az én csapatom. Gól nélkül nem lehet győzni.

Április 15., hétfő
20.00: Vasas–Kozármisleny

A bajnokság korábbi eredményei és további menetrendje itt tekinthető meg.

1. Nyíregyháza Spartacus28197257–22+35 64 
2. ETO FC Győr28173850–31+19 54 
3. Vasas FC27159358–25+33 54 
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia281312329–18+11 51 
5. Kozármisleny27127844–33+11 43 
6. Gyirmót FC Győr281011738–33+5 41 
7. Soroksár SC281081030–33–3 38 
8. FC Ajka281141325–26–1 37 
9. FC Csákvár281071132–36–4 37 
10. Kazincbarcika28910929–31–2 37 
11. Szombathelyi Haladás28910938–41–3 37 
12. Budapest Honvéd28991031–30+1 36 
13. Budafoki MTE28961330–39–9 33 
14. Pécsi MFC287101116–28–12 31 
15. BVSC Zugló28861422–36–14 30 
16. BFC Siófok28661630–52–22 24 
17. Tiszakécske284101424–35–11 22 
18. Mosonmagyaróvár28352020–54–34 14 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik