Kép: nézők nélkül kezdődött el a kínai focibajnokság

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.03. 14:43
Magyar idő szerint pénteken 12.35-kor útjára indult a labda a kínai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A szezon első bajnoki mérkőzésén a Kujcsou Csecseng a Liaoninget fogadta. A találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget, nézők pedig azért nem voltak, mert zárt kapus volt az összecsapás.

Az újonc hazaiakat anno azért büntette meg a honi szövetség, mert a feljutást ünneplő szurkolók az utolsó másodosztályú bajnoki után a pályára rohantak.

Huszti Szabolcs csapata magyar idő szerint szombaton 12.35-kor, Guzmics Richárdé vasárnap 8.30-kor lép pályára.


 

 

Vicceltek a futballjukkal, most bárkit megvesznek, mert a vezető így akarja

Ha Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára, a Kínai Népköztársaság elnöke nézte a mérkőzést, akkor elégedetten dőlhetett hátra. Az „ötvenmillió eurós" Alex Teixeira balról hozta befelé a labdát, majd tizenhétről eleresztett egy surranós lövést. A kapus lekéste, s a lelátón elszabadult a pokol, több mint harmincnégyezren őrjöngtek az új sztár gólját követően.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik