A Puskás Arénában lesz a BL-döntő 2026-ban – hivatalos

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.22. 14:03
BL-döntőt rendeznek a Puskás Arénában (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Végrehajtó Bizottsága az Európa-liga döntője előtt tartott dublini ülésén döntött a 2026-os klubsorozatok döntőinek házigazdáiról, ennek értelmében Budapesten a Puskás Aréna lesz a házigazdája a Bajnokok Ligája-döntőnek.

Mint ismert, először tavaly júliusban ismertette Twitter/X-oldalán az UEFA a 2026-os és 2027-es európai kupadöntők pályázóit, a lista pedig Magyarországgal kezdődött. 

Később, a korábban a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosaként a Puskás Aréna tervezését és építését felügyelő Fürjes Balázs közölte, hogy az UEFA szerint Magyarország mellett csak Olaszországból érkezett szándéknyilatkozat a 2026-os és a 2027-es Bajnokok Ligája-döntő rendezésére, így valamelyik finálénak a budapesti létesítmény adhat otthont. Ezt az MLSZ is megerősítette, ismertetve, benyújtotta szándéknyilatkozatát a BL-döntő megrendezésére.

A Magyar Labdarúgó-szövetség augusztusban kapta meg a finálé rendezésével kapcsolatos feltételrendszert, majd novemberben hivatalosan is benyújtotta pályázati anyagát. 

Az MLSZ áprilisi éves rendes közgyűlése előtt a magyar kormány közölte, támogatja a budapesti döntő rendezését, s kiderült, a helyszínekről az Európa-liga döntője előtt, Dublinban dönt az UEFA Végrehajtó Bizottsága.

Az UEFA hivatalos honlapján tudatta, hogy a 2026-os Bajnokok Ligája-döntőnek a Puskás Aréna ad otthont, ugyanakkor a 2027-es finálé ügyében az eredeti tervekkel ellentétben nem döntött a szervezet, s szeptemberben tárgyalják, hogy meg tudják-e rendezni a döntőt a milánói San Siróban, ugyanis szeretnék felújítani a létesítményt.

 

„Az UEFA a mai döntésével az MLSZ nemzetközi és rendezői munkáját ismerte el – fogalmazott Csányi Sándor az mlsz.hu-nak. – Az európai szervezet értékelte, hogy az elmúlt években a magyar szövetség lépésről lépésre egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó események szervezése során bizonyította rátermettségét. A női BL-döntő, a korosztályos Európa-bajnokságok, a 2020-as Szuperkupa után sikeres volt a 2021-ben rendezett Eb, továbbá a tavalyi Európa-liga-döntő is. Ebben nagy szerepe volt a Puskás Arénának, illetve annak a háttérnek, amelyet a kormány biztosít az UEFA-események megszervezéséhez. A legrangosabb klublabdarúgó-mérkőzés budapesti megvalósításával az MLSZ újabb kitűzött stratégiai célját éri el. Azért fontos ez, mert a BL-döntő rendezése is hozzájárul ahhoz, hogy hazánkban folytatódjon a labdarúgás fejlődése, és tovább növekedjen a népszerűsége" – tette hozzá.

A 2019-ben átadott Puskás Arénában 2020 szeptemberében Európai Szuperkupát, 2023-ban Európa-liga-döntőt rendeztek, nemrég pedig az is felmerült, hogy Athénból a magyar fővárosba helyezhetik át az Európa-konferencialiga fináléját. Az MLSZ jelenlegi elnökségének 2010-es felállása óta Magyarország 2014-ben férfi U19-es Eb-t, 2019-ben női Bajnokok Ligája-döntőt, 2021-ben U21-es Európa-bajnokságot, tavaly pedig U17-es Eb-t is rendezett, illetve társházigazdái voltunk a felnőtt Európa-bajnokságnak is, de volt hazánkban női futsal Európa-bajnoki döntő és El-döntő is, ráadásul a közelmúltban számos európai kupa- és válogatott mérkőzést is rendeztek Magyarországon.

Az UEFA közölte, hogy 2026-ban az Európa-liga-döntőt, 2027-ben pedig a Konferencialiga-döntőt is Isztambulban, a Besiktas Parkban tartják, 2026-ban a harmadik számú sorozat fináléjának a lipcsei RB Arena, 2027-ben az El-döntőnek a frankfurti stadion ad otthont, de kiderült az is, hogy a 2026-os női BL-döntő Oslóban lesz.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik